Az amerikai Honest teamárka gondolt egyet, és a nevéből adódóan (honest – becsületesség) érdekes kísérletet hajtott végre az Egyesült Államok harminc nagyvárosában. Teásstandokat tettek az utcára – eladó nélkül –, bárki vehetett belőle, de a kiírás szerint egy dollárt kellett bedobni egy becsületkasszába. Van, aki bedobta, és van, aki nem…
Aztán osztottak-szoroztak és megnézték, melyik városban voltak a legbecsületesebbek az emberek. De ami szerintünk sokkal érdekesebb, megnézték azt is, hogy például a férfiak vagy a nők, a motorosok vagy a szörfösök becsületesebbek-e. Egyébként a motorosok…
Biztosan sok pasi felhördül, de ebben az érdekes társadalmi kísérletben azt derült ki, hogy a nők legalább 4 százalékkal becsületesebbek. Ez van, tessék feldolgozni! A hajszínek csatájából a fehér hajúak kerültek ki győztesen, vagyis az őszek, aztán jönnek a vörösök, azt nem tudjuk, hogy csak a „természetesek” vagy a festettek is számítanak-e. A barnák viszont 2 százalékkal becstelenebbek vörös társaiknál, a lista végén pedig a kopaszok állnak, őket már csak a szőkék előzték meg. Akinek szakálla van, az viszont még az ősz hajúaknál is megbízhatóbb. Még azt is megfigyelték (kiszámolták), hogy aki gyerekkel volt, azoknak a 94 százaléka dobta be az egy dollárt, éppen úgy, ahogy a vörös hajúaknak.
Azért ne erre a kutatásra alapozva válasszunk pasit vagy barátokat! Bár ki tudja?