Aktuális

Hajrá, magyarok! – kezdődik a paralimpia

Mesébe illő szám – 33 magyar paralimpikon utazott Londonba, hogy megmutassa, milyen az igazi kitartás. Sokan közülük kemény mélypontról jutottak – akár éremmel vagy anélkül jönnek haza – a csúcsok csúcsára.

Drukkolhatunk, kiabálhatunk, ugrálhatunk megint a televízió előtt, vagy persze akár Londonban. Augusztus 29-től szeptember 9-ig újra megtelik az olimpiai falu és a világ paralimpikonjai mérik össze erejüket. De vajon mire számíthatunk és ezúttal kik küzdenek az érmekért?

33

Hajrá, magyarok! – kezdődik a Paralimpia 2012„Akár 8-10 érem is lehetséges, ami az elmúlt évek világ- és Európa-bajnokságainak eredményei alapján elérhetőnek tűnik” – mondja a paralimpiai csapat sajtósa, Bernau Péter. Éppen 33-an vannak a versenyzőink, ahányan Pekingben is voltak. Akkor egy aranyat és öt bronzérmet szereztek a magyarok. A dobogó legfelső fokára Sors Tamás állhatott, aki 17 évesen 100 méteres pillangón világcsúccsal nyert, és azóta sem győzte le senki ezen a távon. „Tőle nagyon reméljük az aranyat Londonban is” – tette hozzá Bernau Péter. A most is nagyon fiatal, 21 éves Tamásnak születési rendellenesség következtében nem fejlődött ki a jobb alkarja. Hatéves korában egy játszótéren játszott, amikor felfigyelt rá Petrov Anatolij, a helyi úszóklub edzője, és megkérdezte a jó felépítésű kissrácot, nem lenne-e kedve úszni. Tamásnak volt, így kezdődött a karrierje. Azt mondja, hogy nagyon szeret edzeni, kemény edzések nélkül nem is tudná tartani a veretlenségét. „Viszont a többi fiatalhoz hasonlóan bulizni is szívesen járok. Erre a paralimpia miatt az elmúlt hónapokban nem volt lehetőségem, de London után mindent bepótolok” – ígérte a lelkes úszó. Egyébként öt olyan versenyző tagja a küldöttségnek, akinek van már paralimpiai aranyérme: a kerekes székes vívó, Szekeres Pál háromszoros paralimpiai bajnok, a többiek úszók: Vereczkei Zsolt kétszeres aranyérmes, Ráczkó Gittának és Engelhardt Katalinnak is van egy-egy aranyérme még Peking előttről.

Ikrek

Hajrá, magyarok! – kezdődik a Paralimpia 2012

A magyar csapatban három értelmi sérült sportoló indul, köztük ikertestvérek is: Biacsi Bernadett és Biacsi Ilona atléták – ők lehetnek a magyar zászlóvivők a londoni játékok szerdai megnyitóján, ha erre engedélyt ad a szervezőbizottság. 1500 méteres síkfutásban indulnak, és tőlük is érmet várnak, ahogy Pálos Pétertől is, aki már világ- és Európa-bajnok asztaliteniszező.

Vívók

Hajrá, magyarok! – kezdődik a Paralimpia 2012A kerekes székes vívók jó szereplésében is nagyon bízhatunk. Drukkolunk nekik is! Dani Györgyi tinédzser korában nem hitte, hogy valaha a világ élvonalába tartozó paralimpikon lesz. 16 éves korában öngyilkos akart lenni, leugrott a negyedik emeletről, eltörött a gerince. Azóta kerekes székben ül, és akkor értette meg, hogy ha életben maradt, célja van vele a sorsnak, kezdenie kell valamit önmagával. Krajnyák Zsuzsanna világ- és Európa-bajnok vívó szülés után tért vissza. A paralimpián kislánya, a kétéves Zselyke szurkol majd neki, edzések után otthon is fakardoznak. Zsuzsa a korábbi paralimpiákon ezüst- és bronzérmeket nyert, Pekingben lemaradt a dobogóról, miután a harmadik helyért a lehető legkisebb különbséggel, 15-14-re veszített párbajtőrben. Szóval biztosak lehetünk abban, hogy Londonban mindent belead majd. Persze nemcsak nők, hanem férfiak is vívnak majd a medálokért. Mató Gyula motorbalesetben veszítette el a jobb lábát. A vívás mellett 2007-ben elindult a jet-ski országos bajnokságon is, és óriási közönségsikert aratott, ahogy az épekkel együtt versenyzett. A motorozásról sem mondott le, azt mondta erről, hogy a baleset által okozott félelem legyőzésében a motorozás segítette a legtöbbet, az, hogy ismét visszaült a nyeregbe.

Rutinos

Hajrá, magyarok! – kezdődik a Paralimpia 2012

Gurisatti Gyula, sportlövőként indul a paralimpián. Korábban négyszeres világbajnok búvárúszó volt, egy felrobbanó oxigénpalack miatt elveszítette mindkét lábát. Meg sem fordult a fejében, hogy abbahagyja a sportolást, talán ezért választott olyan sportágat, amelyben a szakemberek szerint évtizedes versenyrutin kell ahhoz, hogy valaki a legjobbak közé kerüljön. Gyula pár év alatt lett a világ egyik legjobb sportlövője. Egyébként a lánya is sportoló, Gurisatti Gréta tagja volt a magyar női vízilabda-válogatott keretének, az utolsó keretszűkítésnél maradt ki a Londonba utazó csapatból.

Nagyon drukkolunk a magyar csapatnak, szurkolj te is! A legfrissebb eredményeket a magyar paralimpiai csapat hivatalos honlapján megnézheted, de természetesen mi is beszámolunk róluk!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top