„Ha végigmegy a folyosón,
ezer szempár kandi,
lesi, ahogy elvonulnak
Szintia, Szabina, Szandi.
Feszes farmer, nyitott vese,
kocsányon lóg Bandi
szeme, ahogy elriszál a
Szintia, Szabina, Szandi.
Műkörmük csillan a fényben,
és tornyos a szandi,
azon csámpáz oly kecsesen
Szintia, Szabina, Szandi.
Fülükben egyenkarika,
s lenne mit kirakni,
de ők tudják, mi az illem,
Szintia, Szabina, Szandi.
Ha elmúltál hetedikes,
szóba jöhet randi,
de nem olyan lányokkal, mint
Szintia, Szabina, Szandi.
Azért, aki nekünk marad,
az sem olyan randa,
ott van példának okáért
Vanessza, Vivien, Vanda.”
Iskolabolygó
Aki sokat – aki „mindent” – akar tudni az iskoláról (gyereke iskolájáról vagy éppen tanárként tanítványai iskolájáról – és önmagáról) vagy a pszichológusról, a dadogásról, a verekedésekről, a lányokról és barátságaikról (netán: kollégáiról, ha tanár vagy arról, hogy a gyereke – a pedagógusgyerek – hogyan éli át őt és az iskolát) –, az olvasgassa Békés Márta kis, zsebbe férő, de gazdag tartalmú verseskönyvét szorgalmasan. Iskolabolygó – ez a kötet címe, és természetesen Szintiát, Szabinát, Szandit is innen idéztem meg. (A vers címe: „Három lányok”.) De még nagyon sok tudás rejtőzködik a könyvben a mindennapos irigykedés lelki rugóitól a Mekiben megrendezett szülinapig vagy az Árulkodó dalától („Meg leszel mondva”) a Beárultak daláig („Árulkodó Júdás!”). Megtudhatjuk, mi, felnőttek, hogy hogyan tudják a gyerekek derűssé tenni a mai iskolát is (amelyik most mintha éppen tovább komorulna), miért halljuk a buktatott, megszólt-megszégyenített, tanárok által „üldözött” gyerekektől is, ha mondjuk, a pszichológus tanácsára felmerül az iskolaváltás gondolata, hogy nem akar eljönni… „Mert ott vannak a haverjaim!” – Vagy jobban megértjük az ismert párbeszédet: – Szeretsz iskolába járni? – Nagyon. – Miért? – A szünetek miatt! – És az órák? – Az órák… Azt kibírja az ember valahogy… Természetesen káromkodások is cikáznak az Iskolabolygó folyosóján is – mint minden iskolai folyosón –, és amikor elhangzik a „Ki volt az?”, itt is kiderül, hogy senki, talán nem is volt igaz, de aztán valahogy mégis csak „felkenődik falfirkának” a káromkodás hamarosan. De ennél mélyebbre is bebocsátkozunk az iskolai élet rejtelmeibe. A múlt idő jövő is lehet – jön rá a gyerek, mikor például az ajtóból visszakiabál anyunak: – Lementem a térre! De Tünde néni azt mondja, hogy ez marhaság, ilyenekkel ne húzzuk az időt. Aztán kiadja a parancsot az egész osztálynak: – Kinyitottad a füzetedet és már le is írtad, tollbamondás. Aztán a tornaóra kínjai! Amit persze nem is szabad tornaórának nevezni. Ezért aztán „Kirángatom a testnevelészsákomból / a testnevelésgatyámat és a mindig büdös / testneveléscipőt. / Berohanok a testnevelésterembe és / beállok a testneveléssorba. / Persze én vagyok az utolsó a méretem miatt.” Megtudjuk, hogy miért rémálma minden becsületes és kövér és sovány és alacsony és gyenge és gyámoltalan és okos gyereknek a testnevelés, ahol hirtelen éppen Ricsi lesz a követendő példa… Ahogy azon is elgondolkozhatunk, hogy aki igazán imád rajzolni, az a rajzórát valahogy mégsem bírja szeretni. Szóval a gyerek felől, a gyerek szemével nézve, gyerekszempontból látjuk végre a dolgokat. Az éles szem és a jó humor a svéd gyerekversek mellé emeli ezeket a magyar iskolaverseket. Súly és tömeg – iskolai nyelv: Akkor a nővéremnek most mégsem súlyproblémái vannak? Viszont az unokanagynénémnek a tömegiszonya? Az már súlyos? Vagy az tömeges? És ha a kockás füzetem csak négyzethálós lehet, akkor a szoknyám is négyzethálós? Vagy hogy van ez? De azt örök időkre fejünkbe akarja verni Tünde néni, hogy ollóval nem lehet vágni. Vágni csak késsel lehet. Ollóval nyírunk. Persze Tünde néniről azt is megtudjuk, hogy szeretjük, igazán, és ez is nagyon fontos. De valakinek azt is meg kell értenie, hogy ami tilos, az nagyon vonzó… „csúnya szavak… / csudamód / vonzanak!” Van aztán pirszing, tetkó, anyajegy, intő, wikipédia, verseny és képmutatás, romló gyerekanyag, elkopó idegek, de mindig újra megvigasztalódhatunk, hol Ági néni kincsei és szivárványos könnyei vigasztalnak meg, hol Tünde néni orrán a krétafolt. Hol pedig a költők, akik nem tartják be a helyesírás szabályait! Kedves szülő- és tanártársaim, olvassátok ezt a könyvet – a gyerekeket, ha rátalálnak, gondolom, nem kell biztatni.
