Egy budai erdőben, Budapest egyik legelegánsabb környékén támadtak rá egy 14 éves kislányra, aki épp futott a lakóhelye melletti zöld területen. Ez általában nem egy kietlen hely, sokan járnak ide biciklizni, kirándulni – ezt mondják a helyiek, de a támadás idején kihalt volt, így senki sem tudott a lánynak segíteni. Egy idősebb és egy fiatalabb férfi lefogta, és mindketten megerőszakolták a magatehetetlen lányt, aki miután elengedték, sokkot kapott, állítólag el is ájult. A két férfi már aznap reggel elhatározta, hogy megerőszakolnak valakit, a padon ülve várták az áldozatukat, még törülközőt is vittek magukkal. A 61 éves férfi februárban ismerkedett meg a 16 éves fiúval, aki egy gyermekotthonból szökött meg. Az idősebb fél éve szabadult a börtönből, már többször erőszakolt meg nőket. A rendőrök szerint több áldozata is lehet még, akik eddig nem mertek szólni, mert szégyellik, ami történt velük. Rögtön elfogták őket a rendőrök, mindketten beismerték a tettüket, most előzetesben vannak.
Ki a felelős?
Sokak fejében – persze joggal – azonnal cikáznak a kérdések: vajon hogyan fordulhat elő, hogy egy olyan férfi, akiről a hatóságok pontosan tudják, hogy több erőszakos közösülés is van már a számláján, minden ellenőrzés nélkül szabadon sétálhat? A szülők hogyan figyelhettek volna jobban a kislányra, hogyan segíthették volna, hogy ne történhessen vele ilyen brutalitás?
Arról nincsenek adatok, hogy a hasonló bűnesetek elkövetőinek hány százaléka visszaeső, csak azt tudni, hogy a börtönben lévők 40 százalékát nem először ítélték el. A hatósági nyilvántartásokban mindenki szerepel, akinek valaha dolga volt a rendőrséggel, így utólag pontosan megmondható, ki a visszaeső. Ez azonban nem jelenti azt, hogy megelőzhető, hogy az illető újra ugyanarra az útra lépjen. Még olyan esetekben sem, amikor egyértelmű: a rémtettet nyilvánvalóan pszichésen nem egészséges ember követte el, orvosi segítség híján pedig fennáll a bűnismétlés veszélye. Magyarországon ugyanis nemhogy külön terápiát vagy gyógykezelést nem kapnak a pedofil cselekmények vagy nemi erőszak miatt elítéltek, de még a börtönpszichológusi rendszer is legfeljebb „tűzoltásra” alkalmas. Jóllehet az itt elkezdett munka, a feltételes szabadlábra helyezést követő pártfogói segítség sokszor segít új lapot nyitni. Kerezsi Klára kriminológus szerint egyes országokban már vannak olyan intézkedések, amelyek segítik a megelőzést, de a mezsgye nagyon szűk: hol vannak az áldozat, s hol az elkövető emberi jogai? Hiszen azokra is gondolnunk kell, akik valóban más emberként jönnek ki a „sittről”, és szeretnék örökre maguk mögött hagyni a múltat, bélyeg nélkül élni, munkát vállalni.
A kasztrálás segíthet?
„Angliában, illetve az Egyesült Államokban például értesítik a sértetteket, ha egykori támadójuk szabadul, illetve annak új és régi lakókörnyezetét is arról, hogy ki lesz a szomszédjuk. Ezzel némileg eliminálva az ő jogait, pedig tettéért már megfizetett, hiszen az érte kiszabott büntetést leülte” – mondja a szakember. Másutt létezik az elkövetők által választható kémiai, illetve fizikai kasztrálás – kizárólag beleegyezéssel, saját kérésre. Nehezíti a dolgot, hogy az ilyen típusú esetek jelentős része titokban marad, az áldozatokban a szégyen, a félelem sokszor sokkal erősebb, mint a vágy, hogy a bűnös bűnhődjön tettéért. A kriminológus viszont sok szempontból a társadalmat is felelősnek érzi: „akkor, amikor kis »Lolitákat« mutogatunk, kislányokat felnőttnek »öltöztetünk«, majd csodálkozunk, hogy egész kicsi lányokat is már szexi nőnek néznek, ez nyilvánvalóan álságos magatartás. A közvéleménynek, illetve maguknak a szülőknek is sokkal jobban kellene óvni ilyen szempontból is a gyerekeiket.”
A gyerekek sincsenek kellően felkészítve
„A legtöbb erőszakot gyermek- és fiatalkorú lányok sérelmére követik el. Sok gyerek viszont olyannyira nincs tisztában a szexualitással, hogy nem is tudja érzékelni, hogy hol vannak a testi érintésben a megengedhető határok. A szülőknek időben el kellene beszélgetniük velük, megtanítani nekik, mi az »olyan« érintés, amely rossz szándékú közeledést jelez, és hogyan kell ekkor viselkedni” – teszi hozzá Kerezsi Klára.
Az sem jó persze, ha a gyermek túlzott fenyegetést lát a külvilágban és mindenkit ellenségként kezel – ebben a helyzetben persze nagyon nehéz megtalálni a középutat.
|
Ezt érdemes megtanítani a gyermekednek: • Ne szálljon be, közelítsen idegen autó felé még akkor se, ha segítségre szorul valaki vagy bizalomgerjesztő. Természetesen itt nem a 80 éves nyugdíjas néniről van szó, de még ebben az esetben is tudatosítsuk gyermekünkben, hogy ne menjen olyan helyre, ahol kevesen vannak. • Soha senki idegen lakásába ne menjen be, még akkor se, ha azt mondják, odabenn a „mama várja”! • Veszélyes helyzet esetén az osztálytársak maradjanak együtt, jobb a barátoknál tölteni az estét, és telefonálni a szülőnek, mint egyedül megpróbálni hazajutni. • Ha a gyermektől megpróbálnak elvenni valamit, és erőfölény van, vagy előkerül egy-két veszélyes szerszám, akkor adja oda, amit kérnek. Ha tudja, ne az illető kezébe adja, hanem dobja el messzebb, mert lehet, hogy ez esély arra, hogy ő maga meg tudjon lógni, míg a többiek az értékre figyelnek. • A gyereket tanítsuk meg arra, hogy merje azt mondani: „Te idegen vagy, nem ismerlek!” • Ha kockázatosabb a helyzet, akkor tudja azt ordítani teljes erőből, hogy „Ne!” • Ha elkapják, akkor használja bátran a lábait, és cél az illető lágyéka, vagy a fejét, mellyel hátrafelé is lehet fejelni, vagy próbáljon belekapaszkodni bármibe, ami fix, és közben ordítani. Vészhelyzetben ott vannak még a gyermeke fogai… Hogyan tudom felkészíteni a különféle veszélyes helyzetekre a gyermekem? • Elmagyarázom neki, hogy milyen helyzetek fordulhatnak elő. Lehetőleg úgy, hogy én mint szülő közben nyugodt maradok. Ha félek, az átragad a gyermekre is, ez legalább annyira ártalmas, mintha nem mondok semmit. Ezt követően elmondom az általam legjobbnak vélt teendőket, és begyakorlom vele a folyamatot. |
Tanfolyamok, ahol gyerekeket is oktatnak:
