Aktuális

Rekordot döntöttek a magyar futók

Soha még nem voltak ennyien: majdnem 20 ezren vették a futócipőt, és tették meg lelkesen a 42 km-es távot a 27. Budapest Maratonon a hétvégén. A legidősebb induló 77 éves volt.

Őszintén megmondjuk, mi nem szerettünk futni. Kényszer volt általános iskolában, kényszer a középiskolában is. Aztán teltek-múltak az évek, és elkezdtünk irigykedve nézni a kocogókra a Margitszigeten, és így harminc felett jutottunk el arra a pontra, hogy akkor most milyen futócipőt is válasszunk.

A leggyorsabb nő, Merényi Tímea
A leggyorsabb nő, Merényi Tímea

Egyszerűen le a kalappal a 41 éves Merényi Tímea előtt, ő nyerte ugyanis a Budapest Maratont a nők közül. Élete első maratonját futotta 2 óra 49 perc 30 másodperc alatt. Le a kalappal Józsa Gábor előtt is, aki a férfiak közül elsőként ért célba 2 óra 21 perc és 6 másodperc alatt. És le a kalappal a legidősebb induló, Kiss György előtt, aki épp aznap lett 77 éves. Persze a tiszteletünk és csodálatunk minden indulónak jár, akik soha nem voltak még ennyien. Büszkék vagyunk rá, hogy futónemzet lettünk. Összesen 19 200 induló nevezett, ami rekord, kétezerrel több, mint legutóbb.

Bálits Éva
Bálits Éva

„Akkora győzelmen vagyok túl, hogy ehhez képest minden könnyű és másodlagos – meséli Bálits Éva, a Kismama magazin főszerkesztője, mit érzett, miután lefutotta a Budapest Maratont. – A rajtig egy merő para az ember, már azt se tudja, hova nézzen. És ahogy elindultunk, vége. Sodort a tömeg az Andrássyn, még jobban szerettem, mint valaha!” Óriási lökést adott a rengeteg futó, a jó idő és az ötletszerűen válogatott zene Évának, aki tavaly ugyanezen a versenyen futotta élete első tíz kilométerét. „Amíg látok, futok, aztán 32-nél érzem, hogy ennyi volt. Kutya baja a gyomromnak, energiám is van, tudom, hogy be akarok érni – de fáj. Minden. Combtő, térd, izmok, a hátam, a nyakam, a vállam.” Nyilván ilyen része is van a maratonnak. A tapasztaltak azt mondják, az igazi verseny, a maratoni teljesítmény csak harmincnál kezdődik. „Soha ennyien még nem voltak, igaz, csak másfél éve versenyzek. Minden mosoly új erőt adott.” Éva 4 óra 45 perc alatt ért a célba – nem semmi, hiszen csak másfél éve versenyez.

Hírességek is lefutották a nem mindennapi távot. A világhírű énekesnő, Miklósa Erika, ezzel a 42 kilométerrel készült a novemberi New York Maratonra, amit édesapja emlékének ajánl majd. A futók között ott volt az egykori bokszoló, Kovács Kokó István, és a szívtipró színész, Fenyő Iván is.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top