Gubás Gabi: “Titkom: a családi harmónia”

– Mire készül ilyen intenzíven?
– Garaczi László EMKE, volt egyszer egy kávéház című darabjának ősbemutatóján dolgozunk. A szereplők a „boldog békeidőkre” emlékeznek, miközben zajlik a második világháború. Az előadás a szerző, a rendező, a színészek közös gondolkodása, munkája révén a szemem láttára születik meg. Ilyen feladat ritkán adatik egy színész életében.

– Kit alakít a darabban?
– Alapvetően én vagyok a Gonosz.

– Általában ellenkező előjelű szerepeket kap…
– Minden embernek van sötét oldala. Döntés kérdése, hogy mennyire engedi megmutatkozni. Civilben a „fényes” oldalon érzem jól magam, de a színpadon a sötétet is megélhetem. Ebben a darabban olyan nőt alakítok, aki szerint a cél szentesíti az eszközt. Ilyen az életben is létezik.

– Ön is átélt már hasonló kísértéseket?
– Persze. A fekete és fehér, a jin és jang maga az élet. Minden édességbe kell egy csipet só.

– Volt olyan döntése, amit megbánt?
– A rossz döntés is jó valamire. Nincs mit megbánnom.

– Sosem érezte, hogy valami kimaradt az életéből?
– Nem, mert mindig volt valamilyen célom, ami felé haladni akartam. A színpadon kipróbálhatok bármit, tehát a magánéletemben nem vagyok frusztrált. Boldog, rendezett, külső szemmel szinte „unalmasan” egyszerű életet élhetek a családommal, a fényes oldalon. Számomra a színpad egyfajta terápia.

– Egy könyvelőnek vagy fodrásznak a saját bőrén kell megtapasztalnia a „sötét oldalt”?
– Nem. Ha kalandokra vágysz, művészkedj, utazz, vagy próbálj ki extrém sportokat, bármit, amiben ki tudod élni magad. Ha tudod, hogy erre is szükséged van, tedd meg. Amikor szabadnak érzed magad, kiszabadulsz a hétköznapokból, átlendülsz a nehéz időszakokon.

– A párjával több mint tíz éve élnek együtt boldogságban. Ez is a szabadságon múlik?
– Szerintem háromféle tartós kapcsolat létezik férfi és nő között: Az első típusban annyira sem vagy képes, mint amennyit önmagadtól meg tudnál teremteni. Az ilyen kapcsolat elvesz belőled. A második alaptípusban – ebből van a legtöbb – nem adtok és nem is kaptok olyasmit, ami nagy változásokat eredményezne. Egyszerűen eléldegéltek egymás mellett. A „harmadik típusú találkozásnál” azonnal kiderül, hogy a másikkal kiegészülve lettél teljes egész. Érzed, hogy mellette mindenre képes lehetsz. Ez a legritkább és a legtermékenyebb kapcsolat. A miénk is ilyen.

– Azonnal tudta, hogy ilyen lesz?
– Igen. A döntéseimnél mindig hallgatok az ösztöneimre. Az eszünkkel néha hajlamosak vagyunk félremagyarázni a dolgokat, ezért nem szabad elnyomni az első, valahol mélyen létrejövő, ösztönös benyomást.

– Eddig tudatosnak tűnt, most kiderül, hogy ösztönös.
– Amikor választások elé kerülök, gyakran hallgatok az álmaimra vagy a megérzéseimre. Súg az eszem is, sorolja, mi mindent nem kapok meg, ha megint az ösztöneimre hallgatok. Szerencsére egyetlen „okos” tanács sem riasztott vissza attól, hogy a saját döntésemhez ragaszkodjam.

– Akkor se, ha a tanácsadó biztosan jót akar?
– Viszonylag hamar ki tudtam szűrni mindazt, ami külső, akár szülői, társadalmi vagy testvéri elvárás volt velem szemben. Sosem szabad vállalni, hogy mások szerint élj, még akkor sem, ha tudod, hogy tényleg szeretnek. A saját szempontjaid szerint éld azt az életet!

– Két gyermeke van. Őket is erre tanítja?
– Őket főleg! Amikor reggel azt mondom a hatéves Attila fiamnak, hogy legyen szép napod, akkor tényleg komolyan gondolom. Megesett, hogy este a szememre hányta: „Anya, nem volt szép napom, hiába kívántad!” Ilyenkor elmondom, hogy én mindig ezt kívánom neked, de rajtad áll, hogyan éled meg. Anna lányunk még csak másfél éves, de a szeretet nyelvét már ő is érti. Minden ember boldogságra született, arra, hogy boldogan, a maga teljességében élje az életét. Más kérdés, hogy ezt elhiszi-e magáról. Nehéz boldognak lenni, amikor háborút, súlyos betegséget, tragédiát élünk át, de alapjában véve az a lényeg, elhisszük-e, hogy jár nekünk a boldogság. Ha azt mondom, hogy kiegyensúlyozott, boldog életet akarok, az nagyjából úgy is lesz. Furcsa, de működik.

– Sokan vitatják, hogy ezen a világon az lenne a dolgunk, hogy boldogok legyünk.
– Tudom, és ezért is mondom kicsit félve. De hiszek a harmóniában, abban, hogy létezik valami fölöttünk álló erő, ami ezt a rendszert létrehozta és működteti.

– Minderre magától jött rá?
– Egy része ösztönösen mindig bennem volt, de sok minden a férjem révén vagy mellette élve tudatosodott.

– Mivel viszonozza mindezt?
– Az élet praktikus ügyeiben én vagyok a rátermettebb, sokat tudok segíteni. Tény és való, hogy ő a forrás, de neki is szüksége van nyugalomra, feltöltődésre. Azt mondja, bennem talált először olyan társra, aki ebben is segíti. Ez részemről nem tudatos, egyszerűen így van.

– Ez a szeretet egyik furcsa tulajdonsága: minél többet adunk belőle, annál több jut nekünk is.
– Így élünk. Korábban pont az volt a bajom, hogy nem találtam olyan embert, akire felnézhettem volna. Erős egyéniség vagyok, nem könnyű elvarázsolni. Ő meg se próbálta. Viszont rengeteg mindent megértettem általa, anélkül hogy bármit mondott volna. Letisztultak, lecsendesedtek, helyükre kerültek a dolgok. Egyszer csak belenéztem a tükörbe, és megláttam a valódi arcom. Nem lettem másmilyen, de láttam, hogy minden részlet tökéletesebben illeszkedik egymáshoz, mint addig bármikor. Korábban is bennem volt a tudás, kerestem a szabályokat, ami szerint működik ez az élet nevű társasjáték. Minden mindennel összefügg, bármit csinálsz, annak előbb vagy utóbb következménye lesz. Ahogy megismered a szabályokat, úgy lesz egyre könnyebb.

– Mit csináljon, aki nem sikeres, nem találta meg az igazit?
– Nem tehetsz róla, milyen „útlevéllel” jöttél a világra. Arról viszont már igen, hogy mihez kezdesz az adottságaiddal. Jó példa a paralimpia. Mélységesen tisztelem azokat az embereket, akik súlyos hátrányokkal kezdték az életet, de képesek küzdeni, és boldogok! Lehet, hogy sokkal boldogabbak, mint számos egészséges embertársunk. Azért születünk, hogy többek legyünk, és megtaláljuk a boldogságot.

– Mondana egy módszert erre?
– Amikor reggel kinyitom a szemem, megköszönöm, hogy élek, hogy egészségesek a gyermekeim, a férjem. Hogy szeretem a munkám, hogy süt a nap vagy esik az eső. Ha végiggondoljuk, számba vesszük, mennyi mindenért lehetünk hálásak, mennyi mindenért tartozunk köszönettel, már nem is olyan nehéz boldognak lenni. Ha nem azon rágódsz, mit nem kaptál meg, hanem azt köszönöd meg, ami már a tiéd, minden vágyad teljesül. Szépen sorban. Ez a köszönet „mágiája”. Hasonló a szeretetéhez. Egy tőről fakadnak.

– Ki tudja másra is terjeszteni ezt a belső harmóniát?
– Nem akarok kiterjeszteni semmit. Ha valaki azt mondja, hogy nyugalmat érez a közelemben, akkor ezt tudomásul veszem, de nem tudom, hogyan működik az egész. Nem élem Buddhaként az életem. Nem vagyok kiválasztott, sem kiváltságos, én is kiabálok a gyerekeimmel, hisztizek a párommal. Emberek vagyunk, emberi tulajdonságokkal. Olyan ez, mint a mérleg nyelve, ami kileng mindkét irányba, de viszonylag hamar visszatér a középponthoz.

– Csillagjegye alapján is mérleg?
– Nem, kos vagyok.

– Tehát makacsul harmonikus.
– Inkább következetesen. És boldogan.