Gryllus Dorka: “Észre sem vettük, hogy egymásba szerettünk”

– Aki Rómeót játszik, az mindig beleszeret Júliába – mondják. Nem tűnt veszélyesnek, hogy összekeveritek…?
Dorka: A szerepet önmagunkkal? Szerintem igen.
Kornél: Volt ilyen félelem.
Dorka: A próbafolyamat alatt óhatatlanul közel kerülsz a partneredhez. Testileg, lelkileg. Együtt vagytok napi nyolc-tíz órát. Aztán mikor hazamész, tovább gondolkodsz a szerepen, és egyszer csak azon kapod magad, hogy nem is a szerepre gondolsz, hanem a másikra…

– Ráadásul szerelmespárt játszottatok.
Kornél: Sokan figyelmeztettek is, hogy jó lenne tisztázni magunkban, vajon nem csak a színpadi karaktereink szeretik-e egymást. Nehogy elszálljon a rózsaszín köd, és ott találjuk magunkat egy idegen mellett.

– Akkoriban Dorka sokat dolgozott Németországban.
Dorka: Igen, ott éltem. Nem is akartam hazaköltözni.

– Úgy tűnik, nem lennének anyagi gondjai annak, aki akkoriban komolyabb pénzben fogadott volna arra, hogy ebből rövid időn belül házasság és gyerek lesz. Mikor derült ki, hogy többről van szó, mint a szerepből fakadó fellángolásról?
Kornél: Azóta is puhatolózunk! Szélesítjük a határokat. Például csináltunk egy gyereket, hogy teszteljük a karaktereket.

– Akkoriban szóba sem jött, hogy Németországba költözz Dorka után, aki tulajdonképpen csak egy vendégszereplésre tért haza?
Kornél: Dehogynem. El is kezdtem németül tanulni, sőt már egész otthonosan mozgok Berlinben. Gondolkodtunk, hogy kimenni, kimenni…, csakhogy itthon elkezdtek működni a dolgaim, és egyre kevésbé tűnt vonzónak, hogy újra elkezdjek fölépíteni valamit, ismeretlenül, külföldiként. Most úgy tűnik, inkább a kétlakiságot próbáljuk ki. Itt is egy kicsit, ott is egy kicsit.
Dorka: Egészen pontosan úgy volt, hogy Kornél már meg is beszélte a Centrál Színház igazgatójával, Puskás Tamással, hogy Berlinbe költözik velem. Tamás bele is egyezett, de arra kérte, várjon egy évet, amíg találnak valakit helyette. Mire letelt az év, jött Soma, Kornél meg maradt.

– Nem lehet, hogy ezt az egyéves haladékot a szülők beszélték meg a direktorral? Mint egy népmesében – egy esztendőt le kell szolgálni a legénynek, mielőtt megkapja a lányt.
Dorka: Erről eszembe jut… – elmeséljük?
Kornél: Persze, nyugodtan, tényleg aranyos. Mondjam?
Dorka: Mondd!
Kornél: A darabot Dorka édesanyja, Kőváry Katalin rendezte. Az ő lakásukon volt az első olvasópróba, úgyhogy Kata elmagyarázta, hogy jutok be. „Ilyen utca, erre fordulok, olyan kapu, nyitva van, átjössz a kerten, ott lesz egy kutya, Zserbónak hívják, nem kell tőle megijedni.” Ekkor a háttérből megszólalt Dani bácsi (Gryllus Dániel – a szerk.): „Ott legyőzöd a hétfejű sárkányt…” Végül is ezt történt: legyőztem a sárkányt, és megkaptam a királykisasszony kezét.

– Akkor már ismertétek egymást?
Kornél: Én természetesen tudtam, ki ő, de neki fogalma sem volt rólam.
Dorka: De megnéztem az interneten! Miután az anyukám kiválasztotta.
Kornél: Szereplőt kerestek a darabhoz, amikor Várkonyi Zoli, a Pinceszínház akkori titkára javasolta, hogy nézzenek meg engem. Kati eljött a Centrál Színházba, megnézett a Semmi pánik című előadásban, és azt mondta, jó lesz.
Dorka: Az édesapámmal néztek meg.

– Mint a régi szép időkben – a szülők kiválasztják a lány számára az alkalmas vőlegényt.
Dorka: Valahogy így. A bemutató után én visszamentem Berlinbe, az édesanyám pedig meg még a kezét is eltörte, hogy mindenképp hazajöjjek.

– Akkor már sejtette, hogy itt több is lesz egy közös színdarabnál?
Dorka: Fogalma sem volt róla. Mi már rég fülig szerelmesek voltunk egymásba, de senki nem sejtett semmit. Tulajdonképpen mi se!
Kornél: A próbán kívül két mondatot se beszéltünk egymással.
Dorka: Én se tudtam, hogyan kezdjek hozzá, Kornélnak se igen ment.

– Mikor tört meg a jég?
Kornél: A premierbulin.
Dorka: Utána egy kicsit próbáltunk még menekülni, én visszamentem Berlinbe. De amikor a mama eltörte a kezét, hazajöttem, és azóta együtt vagyunk.

– Gyorsan jött a gyerek.
Kornél: Két év múlva. De egynek tűnt.

– Tehát egy színházi mese valósággá vált. Miről szól a Varsói melódia, ez a varázslatos színdarab?
Kornél: Egy lengyel lány és egy orosz fiú szerelméről. A háború után, diákként találkoznak a Szovjetunióban. Az akkori törvények értelmében a lánynak a diploma után vissza kell mennie Varsóba. Még kétszer találkoznak, közben eltelik tíz, majd ismét tíz év. Egy egész korszakot átölel a szerelmük, mialatt változik a világ, változnak a diktátorok.
Dorka: Arról szól, hogyan hagy lenyomatot az emberekben a kor, amiben élnek. Mi, akik már bőven éltünk a rendszerváltás előtt, egész mások vagyunk, mint akik már utána születtek. A kor, amiben élsz, a személyiséged részévé válik.
Kornél: Egy útikönyvben olvastam egy érdekes negyedről Berlin keleti részén. Szép kertről, parkról írtak. Elmentünk, megnéztük, és megtaláltuk a helyet, ahol megállt az idő. Kiderült, hogy főleg a volt kelet-berliniek járnak oda hétvégenként. Üldögélnek a padokon, kissé divatjamúlt ruhákban, olyan arccal eszik a virslijüket, mintha még mindig a Trabant-kulcs csörögne a zsebükben. Miután ott töltöttél egy órát, már abban sem vagy biztos, hogy tényleg lebontották-e a falat. Komplett időutazás.

– Dorka számára is megállt az idő, vagy folytatódik a német utazás?
Dorka: Egy kicsit megállt, de lassan vissza kell másznom a trapézra. Felkértek egy szerepre a Tetthely című sorozatban – ami nálunk sem ismeretlen, de Németországban kultikusnak számít. Soma is jön velem. Kornél ezalatt folyamatosan játszik és próbál a Centrál Színházban.

– Meddig tart a németországi munka?
Dorka: Három és fél hétig.

– A gyerekfelügyelet nem okoz nehézséget?
Dorka: Nem. Ott lesz velem a lakókocsiban. Amikor pedig forgatok, akkor ott lesz Ági, Kornél unokatestvére, aki vállalta, hogy kijön velünk segíteni. Egy nővel – még akkor is, ha történetesen színész – előfordulhat, hogy gyereket szül. Rengeteg színésznő forgat így. A rendező, aki felkért a munkára, tudta, hogy a nyolc hónapos Somával jövök. Azt mondta, persze, semmi gond, örömmel várja. Én azért izgulok, hogyan tudok majd egyszerre forgatni és közben Somának is mindent megadni, de állítólag már másoknak is sikerült. Még én sem tudom pontosan, miként zajlik majd az egész, de elmesélem, amikor hazajöttem.
Kornél: Erre én is kíváncsi vagyok.
Dorka: Eddig nem sok időt töltött nélkülem Soma. Egy-két órát összesen.

– Akkor egyelőre nincs program kettesben?
Kornél: De, egyszer megnéztünk egy rövidfilmet hármasban, illetve amikor az édesanyám nálunk volt, elmentünk virágcserepet vásárolni. Furcsa volt Soma nélkül.
Dorka: Decemberben lesz bonyolult a helyzet, amikor újra játsszuk a Varsói melódiát a Pinceszínházban. Igaz, fellépett ő már velünk – csak akkor még a pocakomban volt…

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból: Menjek vagy maradjak? Gyász a családban Hadas Krisztina-interjú Tabletta helyett: filléres háziszer mosogatógépbe Daganatos betegség a családban Exkluzív videó Gryllus Dorka címlapfotózásáról  Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!