Nem jó neki az oviban?

„Élvezte az apukájával való jövést-menést (apa igen jó meséket talált ki mindig). Karácsonykor rájött, hogy Lackó (az öccse) és én állandóan itthon vagyunk, és akkor kezdődtek a lebetegedések – egy-két hét itthon, pár nap bent, egy-két hét itthon. Majd februárban a fiatalabb és (szerintem) Zsoltinak megfelelőbb óvó néni elment, mi pedig elkönyveltük, hogy idén már nem lesz igazi oviba járás – nem is lett. Tavaly ősszel nagy reményekkel vágtunk neki a középső csoportnak, de Zsoltinak hazaérkezése és a fél hat körüli vacsora között alig maradt ideje „itthon lenni”, játszani és az öccsével lenni, akivel nagyon igénylik egymás társaságát. Zsolti inkább velünk lenne mindig (vagy legalább a nagyszülőkkel vagy a bébiszitterrel), az oviban az óvó néniken kívül szinte soha nem játszik senkivel. (Velük is az elképzelős játékokat szereti a leginkább, vagy a beszélgetős agytornákat. „Mi az ellentéte?” „Melyik a kakukktojás?” stb., vagy a fejből mesélést; ő maga is szeret nagyon mesélni.) Egyébként általában sétálgat és várja, hogy hazajöhessen. Mindkét óvó nénije nagyon szereti, dicséri, és egyikőjük kezdeményezésére (és a mi jóváhagyásunkkal) az óvoda fejlesztőpedagógusa elvégezte Zsoltival a 4–10 éves korosztályra vonatkozó részképesség-felmérést. Az eredmény az volt, hogy Zsolti, a ceruzafogástól eltekintve minden vizsgált területen a tízéves szinten teljesített. Zsolti jelenleg egyébként úgy gondolja, hogy ő egyáltalán nem fog iskolába menni, mert mi majd mindenre megtanítjuk. Kérdésem: igaz-e, hogy „a gyereknek nem kell feltétlenül óvodába járnia, ha jó, ha megfelelő az otthoni környezete”? Vagy próbálkozzunk tovább az óvodával? Jó-e az, ha már eljutottunk valameddig az önállósodásban-elszakadásban, és akkor visszacsináljuk az egészet? A másik kérdésem: Zsolti az elmúlt hónapokban „magától” megtanult olvasni (nem kezdeményeztük, nem is különösebben bátorítottuk, de a kérdéseire válaszoltunk és megdicsértük az eredményeit). Ma már egy Berg Judit-féle Maszat-mesét, vagy egy Marék Veronika-féle Boribont végigolvas, és érti is, amit olvas. Ezzel párhuzamosan egyre többször kérte, hogy ő is „írhasson dokumentumba” (a férjem is és én is sokat dolgozunk-levelezünk számítógépen), valamint hogy hadd írjon SMS-eket, amiben ugye külön izgalmas, hogy vajon mikor és mit válaszol majd az, akinek írt. És itt jön az én gondom: hogy oldjam meg, hogy ne gép/iPhone előtt akarjon állandóan ülni, de mégse vegyem el a kedvét az egész írás-olvasástól? Kézzel még fárasztó ennyi idősen írni, a nyelvtani-helyesírási szabályokkal sem szeretném traktálni, de azt sem tartom szerencsésnek, ha a vizuális memória révén az általa hallás alapján hibásan leírt szavak rögzülnek, szóval mit lehet ilyenkor tenni?”

Óvoda, írás, olvasás

Ha kistestvér születik, az óvodás hamarosan rájön, hogy ő is otthon akar maradni anyával. Ez így természetes. Ha módunk van rá, ha az anya számára nem túlságosan fárasztó, akkor mindenképpen az volna a jó, ha otthon maradhatna, vagy legalábbis sokszor maradhatna otthon. Előfordul, hogy ha lehetősége van otthon maradni, egy idő után unatkozni kezd és maga kéri, hogy most már néha szívesen elmenne az óvodába. Igen, igaz, hogy a gyereknek nem kell feltétlenül óvodába járnia, ha jó, ha megfelelően ingerdús az otthoni környezete. Zsolti nyilvánvalóan tehetséges, okos, érzékeny „fej”-gyerek, de mint látjuk, az öccsével is szívesen játszik, és vele nyilván nem agytornákat. A fejből mesélés kedvelése és az, hogy ő maga is szeret mesélni, jó fantáziára és belső képteremtő képességre vall, ami az agytornákat ellensúlyozza. Semmit nem csinálnak vissza, ha a járás-nem járás kérdésében Zsoltinak engednek. Ami pedig az olvasást illeti: aki magától tanul meg olvasni, hadd olvasson. Hadd „írhasson dokumentumba” – a képernyők előtt ülést azonban ilyenkor is időben limitálni kell. Mondjuk: maximum 10-15 perc naponta. Igaza van, a helyesírásra semmi szükség ebben az életkorban (valójában azt a tizenkettedik életév körül kellene elkezdeni, de ezt persze iskoláink sem tudják). Nem rögzül a hibás helyesírás. Zsolti nyilván látja, hogy maga másképp írja, ha leveleznek, és egy idő után utánozni fogja.