nlc.hu
Aktuális
Miért kínozzák szombaton iskolával a gyereket?

Miért kínozzák szombaton iskolával a gyereket?

Értetlenkedek a szülők, miért kell decemberben két szombati napon is iskolába menniük a gyerekeknek, hogy ledolgozzák a téli szünet napjait.

„Tegnap este olvasom az iskolás gyerekem üzenőjében, hogy december 1-jén és december 15-én, tehát két szombati napon suli lesz, a december 24-ét és a december 31-ét »dolgozzák le«. Valaki, aki ért hozzá, tud erre értelmes magyarázatot adni?” – írta egy olvasónk döbbenten a Nők Lapja Café fórumán, mivel nem érti, hogy a téli szünet napjait miért kellene ledolgozniuk a gyerekeknek, hiszen a szünet az szünet, a nyáron elmaradt tanítási napokat sem kell bepótolni később.

Miért?

A kérdésre eddig több mint 130 hozzászólás érkezett, és rengeteg szülőből váltott ki értetlenséget vagy felháborodást. „Nem tudnék örülni én sem, ha azt mondanák, hogy rendben, menjek szabadságra, de előtte vagy utána dolgozzam le. Mert kicsit sarkítva ugyan, de erről van szó” – magyarázta egy másik érintett szülő, aki szerint erre még sosem volt példa.

Miért kínozzák szombaton iskolával a gyereket?

„Nem ez az első alkalom, már tavaly is tartottunk szombaton tanítást – mondta el a Nők Lapja Cafénak Salamon Péterné, a 11. kerületi Petőfi Sándor Általános Iskola és Szakközépiskola igazgatóhelyettese, aki elmagyarázta, hogy a szombati tanítási napokra azért van szükség, hogy meglegyen mind a 182 tanítási nap, amit erre a tanévre meghatározott az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A minisztériumi rendeletben szerepel az is, hogy a munkanap-áthelyezéseket a tavaly elfogadott új köznevelési törvény értelmében az oktatási intézményekben is be kell tartani. 

A szülők meg tudják kerülni

„A szülők kétféleképpen reagálnak a szombati iskola hírére – mondta az igazgatóhelyettes. – Valaki sajnálja felkelteni hétvégén a gyereket, más örül, hogy addig elmehet bevásárolni, főleg most karácsony előtt. Van, aki otthon tartja a gyereket, és igazolja a hiányzást, más beküldi, de ahogy vége a kötelező résznek, jön is érte, és van, aki itt hagyja este 5-ig, hogy addig sincsen vele gond.”

Ebből is látszik, hogy ha nem lenne iskola, akkor sokan arra panaszkodnának, hogy nem tudják hová tenni a gyereket, amíg dolgoznak. Igaz, ilyenkor eddig is kötelező volt ügyeletet tartaniuk az iskoláknak, hogy vigyázzanak a gyerekekre, akiket nem tudnak másra bízni a szüleik. A különbség ehhez képest az, hogy most nem csak vigyáznak rájuk, de rendes órákat is tartanak szombaton, mégpedig a hétfői órarend szerint, mivel a ledolgozandó nap szerint mennek iskolába, és mindkét decemberi nap hétfőre esik.

Ilyenkor nincs rendes tanulás

„A szombati napoknak sok értelme nincs, sok gyerek hiányzik, alig marad meg, amit akkor tanítunk, és a következő héten zűrösebbek a gyerekek, hiányzik a két nap pihenés” – írta erről a fórumon egy tanárnő, miután a tavalyi után már idén november 10-én is be kellett már egyszer menniük a gyerekeknek hétvégén.

A hétvégi tanítás ellenzői között az is felmerült, hogy a szülők nem is biztos, hogy dolgoznak aznap, mivel a december 15-ét több munkahelyen csak jövő év januárjában dolgoztatják el. Ráadásul ilyenkor sokan vesznek ki szabadságot, hogy elkerüljék a szombati munkát, ami többnyire szintén nem a hatékonyság csúcsán zajlik. Valaki arról számolt be, hogy az ő iskolájukban az igazgató nem hajlandó két szombaton is berendelni a gyerekeket, ezért inkább kiadja szünetnek.

Miért kínozzák szombaton iskolával a gyereket?

Apa előbb hazaér?

Ezt viszont nem tehetné meg. „Ezt az iskolák nem írhatják felül saját jogkörben, csak annyit lazíthatunk rajta, hogy rövidített órákat tartunk” – mondta Salamon Péterné, aki szerint ilyenkor az is gond, hogy a szülők általában hamarabb végeznek, mint a gyerekek, mivel a munkahelyeken pénteki munkarend szerint dolgoznak, és gyakran korábban elengedik ilyenkor az embereket, a gyerekekkel viszont végig kell menni a hétfői órarenden. Így előfordulhat, hogy szombaton a szülők előbb végeznek a munkával, mint a gyerekek az iskolával.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top