A hír: Az SZGTI Társadalomkutatási Intézet online kérdőíves vizsgálatából kiderült, hogy az élettel jobbára elégedettek – azaz a kérdőívben feltett („Mindent figyelembe véve, jelenleg mennyire elégedett egészében az életével?”) kérdésre 6-tól 10-es pontszámot adók – aránya 2006-ról 2010-re jelentősen csökkent. A kérdőívben feltett kérdésre a 6–10 pontszámot bejelölő férfiak aránya a 2006. évi 72%-ról 2010-re 60%-ra esett, míg nőknél ez a szám 68%-ról 60%-ra csökkent. Az élettel legkevésbé elégedetteknek az egyedül élők bizonyultak.
Soma véleménye: Képzeljük el, hogy van két halász. Ugyanolyan körülmények között élnek, ugyanannyi idősek és alapvetően egészségesek. Mindkettőnek van egy kis kunyhója, szerető felesége, egészséges gyermekeik. Szinte minden nap kimennek a tengerre, és hol kevesebb, hol nagyobb sikerrel fogják a halakat.
Az egyikük rendszeresen ezt mondja:
– De szép életem van! Szeret engem az Isten! Minden nap van munkám, ellát a tenger, süt rám a nap, van hol lehajtani a fejem, van, akit átöleljek és aki átölel, van mit ennem, a családom egészséges, igazán hálás lehetek mindezért!
Míg a másik halász a következőket mondja:
– Micsoda egy nyomorúságos élet az enyém! Szinte minden nap ki kell mennem a tengerre, már kicserzette a bőröm a sós víz és a napfény, folyamatosan a büdös halakat fogdoshatom, miközben szegénységben élek. Nem tudom, mért ilyen kegyetlen és szűkmarkú velem az Isten…
Az életben feldolgozhatatlan, megszámlálhatatlan, befogadhatatlan mennyiségű szép, jó és új dolog van körülöttünk! Kizárólag rajtunk múlik, hogy mennyit engedünk meg mindebből magunknak, és hogyan éljük meg az életünket.
Persze, ismerem a sokat vitatott Maslow szükségletpiramist, miszerint amíg az alapvető létszükségletek nincsenek biztosítva, addig nem tudunk továbblépni egyéb, magasabb szintű (szociális, esztétikai…) igények szintjére. Mégis azt gondolom, ez a bizonyos életelégedettséget kutató statisztika azt mutatja, hogy az emberek nagy többsége túlzottan negatív. (Ugyanezt mutatta ki az a felmérés is, ami az európaiak derű-, illetve borúlátásával foglalkozott, és amelyben mi az egyik leginkább kesergésre hajlamos népként szerepeltünk.) Az pedig, hogy az emberek ennyire negatívak, számomra azt jelenti, hogy ennyire nem tudatosak (erre szoktam mondani, hogy spirituális szempontból „alvó gyermekemberek”). Még mindig nem tudják – vagy úgy csinálnak, mintha nem tudnák –, hogy a negatív érzéseknek, gondolatoknak és kimondott szavaknak materializáló, mágikus ereje van. Nyilván valamennyi (10–30 százaléknyi) negatív érzelem normális, sőt optimális, de eljutni addig, hogy az ember ki merje jelenteni azt, hogy elégedetlen vagyok az életemmel, számomra nagyon durva.
Az, hogy a férfiak elégedetlenebbek, mint a nők, szerintem összefügg azzal a ténnyel, hogy jelenleg Magyarországon az életközép(út)i válság (az úgynevezett midlife crisis) elsősorban a férfiakat sújtja (www.mentsukmegaferfiakat.hu). Ez konkrétan azt jelenti, hogy míg egy élete közepén járó, mondjuk 40-50 közötti nő jön-megy-buzog a világban (jóga, Nia és Zumba tánc, posztgraduális tanulás és új szakma, tanfolyam, kerámiaórák és családállítás, fengsujszakkör és pszichodráma…), addig egy ugyanilyen korú férfi a felmérések szerint ha még nem halt meg szívinfarktusban vagy prosztatarákban, akkor otthon depizik, mégpedig úgy, hogy egyik kezében a távirányító (napi négy és fél óra az egy főre jutó tévénézés, amivel elsők vagyunk Európában), a másikban pedig sör. Közte pedig a potroh és a feje, amit a homokba dug. És panaszkodik. Mert nem tudja, hogy a panaszkodása keserű levet enged körülötte, ami egy idő után még inkább lehúzza. (Úgyhogy valóban, egyre inkább megmentésre szorulnak.)
Az már régóta ismert tény, hogy a párkapcsolatban élők tovább élnek és egészségesebbek, mint az egyedül élők. (Ezt Micimackó is megmondta Malackának, hogy „jobb együtt, mint egyedül.” Főleg, ha az az együtt valóban jó, no de ez is rajtunk is múlik…)
Fel kéne állnia ennek a sok agymosott embernek a tévé elől és elindulni energiáért, örömért! Tollasozni kéne, biciklizni, kirándulni, tüzet rakni és szalonnát sütni, együtt lenni a szeretteinkkel, kártyázni és társasjátékozni, rajzolni, táncolni, megtanulni a gyógynövények különféle fajtáit és leszárítani őket, kézimunkázni, többet lenni a barátainkkal és nevetni velük, és többet olvasni, élni, élni, nem pedig mások hazug életét és a sok lehúzó hírt nézni!
Lakik a szomszédomban egy egyszerű-nagyszerű asszony, sok mindenben példaértékű ő számomra. Igen nehéz életet kapott/választott, mégsem panaszkodott soha, sőt csupa derű, árad belőle a napfény! A férje már meghalt, a nyugdíja kicsike, de minden nap kimegy a mezőre, csipkebogyót gyűjt, egész évben műveli a kis kertjét, majd befőz, ősztől elviszi a sok finomság nagy részét a közeli éttermekbe, így megvan a pluszpénzecskéje. Megtalálta az örömforrását, hobbiját, és azt is, ami által jobban élhet.
Mindenkinek van választása.
