Aktuális

Egészséges a kávéból készült tea

Az ital állítólag a ráktól és a szívbetegségtől is véd.

Egészséges kávéból készült teaEgy francia és angol szakemberekből álló kutatócsoport rukkolt elő a megoldással a „kávé vagy tea” kérdésére. Állításuk szerint a kettő kombinációja, vagyis a kávénövény leveleiből készült tea egészségesebb mindkét italnál.

A földes ízű kávétea kevésbé keserű, mint a hagyományos teák, és gyengébb, mint a kávé, viszont egy sor olyan vegyületet tartalmaz, melyek csökkentik a szívbetegség, a rák és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát, ráadásul gyulladáscsökkentő hatása is van.

Az ital egyébként nem teljesen ismeretlen, hiszen Etiópiában, Dél-Szudánban és Indonéziában már régóta fogyasztják, sőt az 1800-as években Nagy-Britanniában is megpróbálták elterjeszteni, ám akkoriban nem sikerült. A tudósok azt remélik, hogy kutatási eredményeik nyomán a kávétea fogyasztása végre Európában is divatba jöhet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top