Aktuális

A beavatás lapjai: Bemutatjuk a Mágust a Tarot-ból

Olvasóink kérésére új rovatot indít a Nők Lapja Ezotéria, amelyben a Tarot kártya lapjain egyenként mutatjuk be a rajtuk látható képeket, illetve a hozzájuk kapcsolódó ősi mítoszokat, legendákat. Valamint azt, hogy az egyes lapok mit jelentenek, ha kihúzzuk őket, azaz milyen energiákat, történéseket képesek vonzani az életünkbe. Tartsatok velünk, hogy együtt pillanthassunk bele ebbe a lenyűgöző "varázskönyvbe"…
Tarot: A Mágus

A Tarotról kevesen tudják, hogy – noha kártyalapokból áll – elsősorban nem jóslási módszer. Ez azt jelenti, hogy a lapokon látható ábrák feladata nem feltétlenül az, hogy a kérdezőnek precízen megmutassák a jövőjét, hanem sokkal inkább az, hogy ősi jelképek segítségével tárják fel az ember spirituális fejlődésének állomásait.

A Tarot Nagy Arkánumának 22 lapja tehát nem más, mint egy beavatási ösvény tükörképe. Ennek az útnak során az ember fokozatosan jut el a „bukott” állapotból a „megváltásig”, vagy – ahogy sok Tarot-mester állítja – az anyagi, testi létezésből a Fénybe. Más értelmezők szerint a Tarot lapjai nemcsak az ember megvilágosodását ábrázolják, de a jelképek nyelvén azt is elmesélik, miként született a Világmindenség, illetve milyen erők irányítják, tartják fenn azt. A Tarot ily módon egyfajta 22 lapos „varázskönyv”, melyben állítólag minden megvan, amit az emberről és az univerzumról egyáltalán tudni lehet! S az is kérdés, hogy miként lehet elolvasni, értelmezni a Tarot ábráit, melyek egyesek szerint Atlantiszról erednek.

Az elemek varázslója

Tarot: A MágusA Tarot első lapja a Mágus, azaz ez a kártya nyit meg minden létező Tarot-csomagot. Nem véletlenül, mivel a lap kulcsszavai a teremtés, a kezdet, a születés, az elindulás. Ezért tartják ősidők óta úgy az értelmezők, hogy ha valaki a Mágust húzza, az arra utalhat, hogy ő maga is teli van teremtő energiákkal, vagy valamilyen kezdet, elindulás, megnyitás-megnyílás előtt áll. Ez lehet például egy párkapcsolat kezdete, egy vállalkozás megalapítása, egy házépítés, de akármi is konkrétan a kezdés, alapítás tárgya, egy biztos: a Mágus szerencsés jel, jó ómen. Azt jelzi, hogy amibe belefogunk, az sikerrel jár.

Ahhoz azonban, hogy megfejtsük a Mágus igazi titkát, nézzük, kit-mit láthatunk egyáltalán ezen a kártyalapon! Egy fiatal férfi áll egy pult vagy faasztal mögött, melyben a középkori vásári bűvészek, alkimisták bemutatópadját ismerhetjük fel. A fickó öltözetének legfeltűnőbb eleme a kalapja: a fejfedő ugyanis fektetett 8-as alakú (lemniszkáta), márpedig ez az ősi misztikában (s a mai matematikában) a végtelen jele…

Ez is jelzi, hogy vásári bűvészünk szemmel láthatóan sokkal több holmi szemfényvesztőnél. Ám igazi kilétét azok a titokzatos tárgyak árulják el, melyek az asztalkáján hevernek. Vannak olyan kártyapaklik, ahol 4 dolog látható a fapulton: egy kehely, egy kard, egy pénzérme és egy pálca vagy bot. Ezek nem mások, mint a Tarot Kis Arkánumának fő szimbólumai, melyeknek azonban a jelentése sokkal mélyebb: sokak szerint a Mindenséget felépítő 4 elemet jelképezik (kehely=víz, kard=levegő, érme=föld, bot=tűz). A kalapos mágus tehát nem kisebb erőkkel, mint magával a világ alapelemeivel „bűvészkedik”!

A zsenitől a lázadóig

Tarot: A MágusMás lapokon azonban ennél kevésbé magasztos tárgyak láthatók az asztalkán: a vargamesterség kellékei (cipők, árak, sámfák stb.). Eszerint az 1-es lap neve Mágus helyett Foltozóvarga is lehet, de találkozunk Bűvész, Szemfényvesztő, Kobzos, Lantos elnevezésekkel is. Vannak azonban olyan paklik is, ahol a lapok alakjait mitológiai hősökkel azonosítják: ezekben az 1-es lap Mágusa általában Daidalosz vagy Prométheusz.

Márpedig e két hős – a mítoszok alapján – a briliáns tehetség, az agyafúrt ravaszság és az éles elme megszemélyesítői! Valójában mindketten a kozmikus zsenit mintázzák, azt a lángelmét, aki – szembeszállva akár a zsarnok uralkodókkal is – mindent elkövetnek a világ fejlődéséért, haladásáért. Daidaloszról azt mesélik, a világ leghíresebb építőmestere és tervezője volt, aki (egyfajta mitológiai Leonardóként) szédületes, a kor színvonalát jóval meghaladó gépezeteket talált fel. Ő építette Minósznak, a krétai királynak a labirintust is, ahová az uralkodó félelmetes küllemű, torz mostohafiát, a bikafejű Minótauroszt rejtették el a kíváncsiskodók szeme elől…

Csakhogy Minósz rettegett, hogy a mester elárulja Minótaurosz létezését, ezért megtiltotta neki, hogy elhagyja Kréta szigetét. Daidalosz tehetsége azonban diadalmaskodott, így szembe tudott szállni a paranccsal: szárnyakat ácsolt, s ezekkel repülve szökött meg fiával, Ikarosszal együtt (sajnos azonban csak az apa jutott el a tenger túlpartjára, az ismert zuhanás miatt). A Mágus lapja pontosan ezt jelenti: könnyen lehet, hogy tehetségünk, észbeli képességeink, találékonyságunk által tudunk felülkerekedni az előttünk tornyosuló nehézségeken!

A Mágus másik lehetséges mitológiai azonosítása, Prométheusz, Íapethosz titán fia volt, aki ellopta és az embereknek ajándékozta az istenek által az égbe rejtett tüzet. Zeusz ezért kegyetlenül megbüntette, ám a tűz – illetve az általa jelképezett titkos tudás – ekkor már a halandók birtokába került. Prométheusz így hősként él az emberek emlékezetében, s a Mágus lapjának is lehet ilyen mondanivalója: oldjuk fel félelmeinket, gátlásainkat, s helyettük inkább kreatív energiáinkat engedjük szabadon… Vagy másképp fogalmazva: a Mágus arra inthet bennünket, hogy merjünk néha – akár vakmerőnek tűnő lépést vállalva is – saját életünk varázslója lenni!

Légy te is Mágus…

Tarot: A MágusSzárnyaló, sőt akár lázadó, kritikus szellem, kreativitás, tehetség, önállóság – ezek tehát a Mágus lapjának kulcsszavai. E kártya uralkodó bolygója a Merkúr, ami nem csoda: Hermész, azaz Merkúr a görög-római mitológiában a ravaszságig menő éles elme, egyáltalán az emberi teremtő szellem istene. Ebből is látszik, hogy a mitológiában, történelemben minden olyan szereplő akár lehetne a Mágus-lap modellje, aki „merkúri” személyiség: így például a leleményes Odüsszeusz, a trójai faló feltalálója éppúgy, mint – mondjuk – a tudásvágyó, s emiatt még veszélyes lépésektől sem visszariadó Doktor Faustus…

És ez az én, a lendületes, szellemes, sokszor tréfás kedvű Mágus-Szemfényvesztő alakja minden emberben ott rejlik – igen, akár még a kedves Olvasóban is! S hogy mennyire, ezt a következő játékos Mágus-próbával Ön is megtudhatja: ehhez mindössze kézbe kell vennie egy (bármilyen Tarot-csomagból származó) Mágus-lapot, s mécsláng mellett ellazulva gondolatban válaszolni az alábbi kérdésekre:

– Van-e olyan terület, szerep, melyben mostanában teszem/kellene megtennem az első lépést, lépéseket? Ha igen, eléggé bátran viselem a kezdés esetleges nehézségeit, vagy rendszeresen megtorpanok, visszariadok?
– Miben vagyok tehetséges? Miben tudnám legjobban kifejteni a képességeimet? Jelenleg tehetségemet sikerül-e kiélnem magam és mások javára – vagy ellenkezőleg, olyasmivel foglalkozom, ami nem az én személyiségemhez, képességeimhez való?

Ezután hunyd be szemed, és láttasd magadnak azt a területet, helyszínt, környezetet, ahol a legszívesebben ténykednél, dolgoznál, kifejezésre juttatnád tehetséged! Fontos, hogy lásd magad munka közben, s érezd, mennyire élvezed, hogy segíthetsz, teremthetsz, alkothatsz…
Végül érdemes ismét ránézni a Mágus-lapra, miközben saját magad képzeled a Mágus helyébe (ahogy ott állsz a különös tárgyakkal teli faasztal mögött…). Mondd ki hangosan a következő megerősítő mantrát: „Örömmel kezdek bele új dolgokba. A bennem lévő teremtő energiák most felszabadulnak, s ez engem örömmel, harmóniával, boldogsággal tölt el…

A cikk a Nők Lapja Ezotéria legfrissebb számában jelent meg

Mit hoz a Kígyó éve?A tartalomból

• Asztrobeszélgetés Csepregi Évával
• Kínai horoszkóp
• Kapcsolat a túlvilággal
• A közvetítői képességek fajtái
• Kiből lehet jó médium
• A médiumi üzenetek hitelessége
• A víz és a harmónia egy – beszélgetés Dobó Katával
• A Vörös Oroszlán színpadon – interjú Venczel Verával
• Tarot – 1. lap: a Mágus

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top