nlc.hu
Aktuális
“A csattanás után azonnal egymásba szerettünk!”

“A csattanás után azonnal egymásba szerettünk!”

Egy bombázás vagy egy autóbaleset valóban képes sírig tartó szerelmet generálni? A vészhelyzet tényleg úgy működik, mint a filmekben? Párok mesélnek a Nők Lapja Cafénak.

Talán emlékeztek még a szinte ősrégi A smaragd románca című kalandfilmre, amiben némi túlzással az akkor nagyon jóképűnek számító főhős, Michael Douglas minden képkockán megmenti a nagyon szexi, ugyanakkor a dzsungelben nem éppen otthonosan mozgó Kathleen Turnert. És hát persze ahogy egy romantikus filmhez illik, ennyi kaland után nincs más hátra, mint hogy összejöjjenek a főhősök.

 

A baleset, a tragédia, a filmbe illő vészhelyzetek bizony sokszor összehoznak. Jó példa az a brit házaspár, akik nemrég ünnepelték a hetvenedik (!) házassági évfordulójukat, ugyanis 1940-ben jöttek össze, amikor egy bombatalálat nyomása szó szerint egymás karjaiba taszította őket. Óriási véletlen, hogy pont a két egymásnak valót fújta össze a szél, vagy az egészen kemény háborús helyzet kovácsolta össze őket? De akad hazai példa is.

A csattanás után..

„Igaziból nem nagyon tetszett Balázs, amikor elhívott randira, de a barátnőim unszolására elmentem – kezdi egészen rendhagyó történetét a 28 éves Rita. – Színház után beültünk a kocsiba, és elindultunk vacsorázni, és akkor történt a baleset, ami tényleg olyan volt, mintha egy szörnyű filmben lettünk volna.” Az első randis pár elé ugyanis egy autó takarásából kifutott egy részeg egyetemista, aki hatalmas csattanással felcsapódott a szélvédőre, majd elterült az úton. „Sose felejtem el azt a döbbenetet. Aztán kiszálltunk a kocsiból, megfogtuk egymás kezét, és azóta együtt vagyunk” – teszi hozzá Rita.

„Miután kiderült, hogy a fiúnak mindenki legnagyobb szerencséjére »csak« a lába törött el, nagyon megkönnyebbültünk, és azóta sem értik az emberek, amikor megkérdeznek bennünket az első randinkról, miért mosolygunk ezen a súlyos történeten – teszi hozzá Balázs. – A csattanás után azonnal egymásba szerettünk, és én szinte láttam magam előtt, hogy Rita hozza a levest a börtönbe. Aztán szerencsére most a közös konyhánkban együtt főzhetjük azt a bizonyos levest.”

„A sikeresen megoldott helyzetek valóban összekovácsolnak két embert, úgy érezhetik már a kezdetekkor, hogy jó az együttműködés, biztonságot adnak egymásnak. Régóta tudjuk azt is, hogy ha áldozatot hozunk a másik emberért, a kapcsolatért, az értékesebbé válik számunkra – magyarázza Geist Klára párterapeuta a Nők Lapja Café kérdésére. – Ezenkívül létrejött itt a baleset kapcsán egy közös élményháttér, amely alapot adott a kapcsolat további fejlődéséhez. A nő erősnek látta a férfit, a férfi gyámolítandónak a nőt. Ám ha a vonzalom vagy az értékrend nem működött volna, nem maradtak volna együtt” – magyarázza a pszichológus.

Záródj be!

Ezek után talán nem tűnik olyan furcsa ötletnek, ha azt mondjuk: ha szeretnéd tudni, összeillenétek-e, generálj vészhelyzetet, de nevezhetjük inkább kalandnak is! Semmiképpen sem tanácsoljuk, hogy üssetek el közösen egy embert, vagy tévedjetek el egy dzsungelben, és akkor majd a világ végéig szeretitek egymást, valami sokkal egyszerűbb megoldás is megteszi.

Egyre divatosabbak a kiszabadulós játékok, vagyis bezárnak egy szobába a barátaiddal vagy a pároddal, és egy órátok van arra, hogy kiszabaduljatok. Kulcsokat kell keresni, dobozokat kinyitni, aztán a dobozban mindig valami újabb rejtély.
„Karácsonyra kaptam a pasimtól egy ilyen játékot, és előtte őszintén szólva be voltam rezelve, mert eléggé irányító típusok vagyunk mindketten, féltem, hogy összeveszünk – mondja a Nők Lapja Cafénak Kati. – Féltem attól is, hogy majd ha nem jutunk ki, akkor az akkora kudarc lesz mindkettőnknek, hogy el lesz rontva a kedvünk egy időre.” Aztán egész máshogy alakult. „Végül nem sikerült kiszabadulni, de mégis óriási sikerélmény volt, mert jól össze tudtunk dolgozni.”

„Amikor bementünk és ránk zárták az ajtót, fogalmunk sem volt, hogy mit kell csinálni, kicsit bizonytalankodtunk. Aztán amikor megtaláltuk az első jelet, és abból már a következő tíz percben csak úgy fejtettük a számkódokat, nyitottuk a dobozokat, találtuk a cetliket, attól annyira felpörögtünk, hogy még egymás ölelgetésére is jutott időnk.” Kati szerint az volt a legjobb, hogy jól kiegészítették egymást a pasijával odabent. „Amikor kicsit kiakadtam, akkor pont ő bizonyult lelkesebbnek, és fordítva, amikor láttam rajta egy ördöglakatot cibálva, hogy most a falhoz csapja, akkor én nyugtattam meg, és simán kinyitotta” – meséli az élményeit a fiatal egyetemista. „Büszke voltam a csajomra, mert sok mindent megtalált, ami nekem nem tűnt fel, de a számzárak azért nekem mentek jobban” – teszi hozzá kicsit gonoszkodva Robi.

Igazi vakrandi

A kalandok összehozó erejét az egyik szabadulós cég is jól felismerte, hiszen már rendeznek valódi vakrandis összejöveteleket: vagyis hét pasit bezárnak egy vaksötét szobába, csak később mehetnek be a csajok. Így valóban nem láthatják egymást az idegen csajok és pasik. Az első hat percben beszélgethetnek egymással a randizók, aztán itt is egy rejtélyt kell megoldani közösen, persze még mindig a vaksötétben. Aztán végül a lányok előbb kiosonnak, és ha valamelyik fiú szimpatikus volt a vakrandi alapján, ott hagyhatják neki az e-mail címüket. Ha szerencséjük van, akkor a címük valóban ahhoz a pasihoz kerül, akihez akarják…

Igazi vészhelyzetek

„A kapcsolat valódi krízisei: az esküvői döntés, az otthonteremtés, a gyerekvállalás kérdése, egy estleges megcsalás, a gyerekek kamaszkora. Ezeknek a helyzeteknek a kreatív megoldása erősíti igazán az összetartozást, plusz segíti, hogy változzon, magasabb szintre lépjen a kapcsolat” – magyarázza Geist Klára, párterapeuta.

„A megromlott légkört javíthatja, ha beszélgetés és ezzel járó összeveszés helyett először cselekszik, akciózik a pár, vagyis új élményeket gyűjtenek. Ám ez csak a légkör javítására elég – teszi hozzá Klára. – Ezután el kell kezdeni megoldani azokat a válságos helyzeteket, netán krízist. Nem szabad átesni a másik végletbe, amikor a pár tagjai a folyamatos élményhajhászással ellensúlyozzák, hogy valami nincs otthon rendben, például folyton utaznak, barátokkal vannak, csak hogy ne kelljen szembenézni kettejük problémájával” – hívja fel egy újabb jelenségre a párterapeuta a figyelmet.

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top