nlc.hu
Aktuális
“Megfogadtuk: öt hónapig spórolunk!” – 1. rész

“Megfogadtuk: öt hónapig spórolunk!” – 1. rész

Te is eltervezted már, hogy spórolni fogsz, de valami miatt mindig elbuktál? Laci és Laura esküvő előtt állnak, és eltervezték, hogy a következő öt hónapban úgy élnek, hogy félre tudjanak tenni. Az ő történetüket olvashatod új sorozatunkban.

Két olvasónk, a 31 éves Laura és a 34 éves Laci vállalkozott arra a feladatra, hogy öt hónapon keresztül leírják megtakarításuk történetét. A két fiatal esküvő előtt áll, és bár még nem tudják, hogy a spórolásból félretett pénzüket a nászútra költik, vagy inkább befektetik államkötvénybe, nagyon lelkesek.

„Elkezdtünk listát írni”

„Megfogadtuk! Öt hónapig spórolunk!„Az embernek fontos, hogy legyen félretett pénze. Ebben mindketten egyetértünk, azonban eddig a mának éltünk. Az esküvő előtt úgy érezzük, ideje változtatni” – kezdi az első bejegyzést Laura, majd rá is tér arra, hogyan próbálnak meg tudatosan félretenni. „Most járunk a harmadik napnál. Kezdjük megszokni az új rendszert, ami szerint élünk. Így belegondolva, nem is nehéz ezekről a dolgokról lemondani. Az első napon írtunk egy listát Lacival, mi az, amiről minden hónapban lemondunk, és abból mennyit tudunk félretenni. Laci azonnal felkiáltott, hogy minek nekünk vezetékes telefon, erre én rákontráztam, hogy a 12 sportcsatornára sincs szükség. Hamar rájöttünk, hogy így nem jutunk semmire. El kell fogadni, hogy a lista valakinek mindig fájni fog. De öt hónap nem sok idő, és ha azt is leírod a papírra, hogy mennyit tudsz félretenni, sokkal könnyebb elindulni!” – írja Laura, aki részletezte is, hogy első körben hol kezdték meg a spórolást.

Az első, amiről lemondtunk, a taxi, a sofőrszolgálat és az autóval való munkába járás. Ha hétvégén elmegyünk szórakozni a barátainkkal, akkor a következő öt hónapban nem költünk taxira, marad az éjszakai járat. Eddig ketten jártunk egy autóval dolgozni, mostantól 40 perccel korábban szól az ébresztőóra, és busszal, metróval közlekedünk. Persze így is kell bérletre költeni, de számításaink szerint havonta – mindennel együtt – 30 000 forintot tudunk félretenni. Ez pedig már százötvenezer forint, ha az öt hónapot nézzük!
A második szerintünk igenis kényelmi, ám nélkülözhető dolog, ami a listára került, a munkahelyi ebédrendelés vagy vásárlás. Ketten együtt eddig hetente 15-20 ezer forintot költöttünk az irodai étkezőben ebédre, most azonban átálltunk a rendelésre, ami csak 8000 ezer forintba kerül egy héten.”

Lauráék tehát a harmadik napnál tartanak, és egyelőre két kiadáson kezdtek el spórolni. Azt mondják, biztosan fogják még bővíteni a héten a listát, mert ahogy látják az egyre növekvő összeget, úgy lesznek egyre motiváltabbak. „Laci befektetné az öt hónap alatt félretett pénzt. Leginkább államkötvényben gondolkodik, én azonban szeretnék elutazni belőle. De elhatároztuk, hogy végső döntést csak egy hónappal a finis előtt hozunk!”

Ezen spórolnak Ez lesz helyette Ennyit spórolnak ezzel egy hónapban Ennyit öt hónap alatt
Taxi, autóval munkába járás, sofőrszolgálat  Tömegközlekedés 30 000 150 000
Ebéd a munkahelyi étteremben  Ételrendelés 28.000 140.000

 

Korábbi cikkek a témában!
– Miért jobb a megtakarítás a hitelnél?
– Hogyan menthetjük meg a pénzünket? – 1. rész
– Hogyan menthetjük meg a pénzünket? – 2. rész
– Mi az államkötvény, és miért jó befektetés?
– Miért éri meg előtakarékoskodni?
– Légy képben! Mi a tőke? Mi a kamat?
– 10 tipp a családi költségvetés megtervezéséhez!

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top