Aktuális

Suri Cruise-nak már dublőre is van

A kislányt egy időben két helyen is látták New Yorkban...

Katie Holmes és Tom Cruise hatéves lányának egy sor olyan dolog kijár, ami a legnagyobb sztároknak: többek között a luxusruhák és cipők, méregdrága ajándékok, és persze a sajtó állandó figyelme. Mindemellett pedig immár saját dublőre is van.

Katie Holmes a minap egy fekete terepjáróval vette fel manhattani iskolájánál Surit, a paparazzik pedig azonnal a nyomukba szegődtek. Útközben megálltak egy rendőrkapitányság közelében, ahol a kislány Katie barátnője kíséretében szállt ki a járműből, és persze annak rendje és módja szerint elkészültek róla az ilyenkor szokásos lesifotók. Igen ám, de Suri nagyjából ezzel egy időben a város egy másik pontján, egy divatos szendvicsbárnál is felbukkant a dadája kíséretében.

Ő nem Suri, hanem a hasonmás

Ő nem Suri, hanem a hasonmás

Forrás: nydailynews.com

Az a kislány tehát, akit a rendőrkapitányságnál láttak, valószínűleg Suri dublőre lehet. Nem mellesleg igazán profi dublőr, ugyanis nem csupán hogy megszólalásig hasonlít a sztárcsemetére, de még a mozdulatai és a grimaszai is szinte teljesen ugyanolyanok.

Az amerikai lapok értesülései szerint Tom Cruise a lánya biztonságának megszállottja, az utóbbi időszakban pedig még inkább megerősíttette a védelmét, ugyanis attól retteg, hogy Surit el akarják rabolni. A biztonsági intézkedések egyike lehet az is, hogy dublőrt fogadott a kislánynak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top