Nemrégiben megkérdeztem egy kilencéves kisfiút, milyen a suli, ahová jár. Az egyszerű kérdésre a vártnál bonyolultabb válasz érkezett, mert elmesélte, hogy volt az iskolájukban egy ikerpár, akiket kirúgtak, mert megverték az osztálytársaikat, sőt előfordult, hogy azokat is, akik szembejöttek a folyosón. Az egész iskola rettegett tőlük, és végül „elküldték” őket. Aztán elárulta, hogy most is van egy olyan gyerek, akitől félnek a tanárok is, és ha rosszat csinál, „inkább ráhagyják”. De lehet, hogy őt is ki fogják rúgni…
A problémás gyerekek
Az ilyen és hasonló diákokat nevezik az iskolákban problémás gyerekeknek, akikkel csak a baj van, akiktől a legszívesebben megszabadulnának. És el is juthatnak idáig, anélkül hogy a gondok gyökerét sikerülne feltárni. Hiszen egy agresszív nebuló a legritkább esetben vált ki együttérzést a körülötte élőkből, így könnyen mutatunk rá: „veled van a baj, te vagy a hibás!” Holott a helyzet korántsem ilyen egyszerű! – A családban is megfigyelhető jelenség, hogy valakit kineveznek „problémásnak”, ő lesz az, aki miatt az aggódó szülők szakemberhez fordulnak – magyarázza Radnay Gábor, gyermek-szakpszichológus, családterapeuta. – Ha a gyerek azért problémás, mert például különösen agresszív, akkor a terápia egyik fontos témája lesz, hogy a szülők hogyan kezelik a saját agressziójukat. Ezt a fajta viselkedést általában valamilyen feszültség váltja ki, és ezért a család minden tagját meg szoktuk kérdezni, ő maga mitől feszült. Ezzel át is fogalmazhatjuk a problémát, mert kiderülhet, hogy a családban kinek milyen hiánya van, kinek mi okoz rossz érzéseket. Ezen keresztül azt is meg lehet érteni, hogy nemcsak egyvalaki küzdhet hiányokkal, rossz érzésekkel, hanem más is, akár a család minden tagja! Csupán a tünetet hordozza az, aki a legsérülékenyebb, a legérzékenyebb. Gyakran ez a családtag a gyerek, de ez egyáltalán nem törvényszerű.
A Collins család esete
Az agresszión kívül számtalan más tünet is lehet, például szorongás, bepisilés, éjszakai felriadás, vagy akár betegség, ahogy a családterápia történetében legendássá vált Collins család esetében is történt. A házaspárnak két cukorbeteg lánya született, az egyiknek az inzulinszintje könnyen beállítható volt, a másiknak nehezebben. A kísérletben a család minden tagjának vizsgálták a vérzsírsavszintjét: amikor a szülők vitatkoztak, a nehezen beállítható lány értékei az egekbe emelkedtek, a másiké viszont csak kisebb mértékben nőttek. A kísérlet második részében viszont csak a könnyebben beállítható kislány maradt benn. Amikor a szülők újra vitatkozni kezdtek, akkor az ő zsírsavszintje növekedett meg drámaian! A Collins család történetéből nemcsak azt érthetjük meg, hogy a feszültségnek ki kell jönnie valahol, hanem azt is, hogy nem elég magával a beteggel foglalkozni, vagyis azzal a személlyel, aki a tüneteket hordozza. A családi kapcsolatok egész rendszerét kell vizsgálni, és a gyógyuláshoz a feszültségkezelés addigi módjait is meg kell változtatni, és ebben minden résztvevőnek szerepe, dolga, felelőssége van.
Esély a változásra
– A gyerekek sokkal többet tudnak és éreznek a szülők gondjaiból, mint ahogy azt mi, felnőttek sejtjük – fogalmaz Radnay Gábor. – Illúzió, hogy nem veszik észre a párkapcsolati konfliktust, és azt is érdemes tudatosítani magunkban, hogy nagyon könnyen rezonálnak a mi szorongásainkra. Ők még nem a nagy egészet értékelik, hanem a pici jeleket, azt figyelik meg, ahogy apa puszit ad anyának, vagy azt, hogy ki milyen erővel csapja be maga mögött az ajtót. Sokszor tapasztaljuk azt is, hogy a szülők számára sokkal könnyebb a „problémás gyerekkel” foglalkozni, mint a feszültség valódi okával. A gyerek tarthat attól például, hogy a szülei elválnak. Miközben gyakran nem tudja azt sem, hogy ez pontosan mit jelent, de azt sejti, hogy ez nagyon félelmetes dolog. A félelmek aztán valamilyen tünetben csúcsosodhatnak ki. Mielőtt azonban az ilyen szülőket elítélnénk, fontos megérteni, hogy ezt senki sem csinálja „direkt”. Legtöbbször azért dugjuk homokba a fejünket, mert nem merünk szembesülni a valódi gondjainkkal, túl veszélyesnek találhatjuk ezt. Gyakran nem is tesszük meg, és ilyenkor a feszültség máshol fog utat törni magának, áttoljuk valakire vagy valamire… Mindannyiunk életében lehetnek nagyon nehéz témák, aminek nem látjuk a megoldását, és ilyenkor önkéntelenül a jobban szem előtt lévő problémára koncentrálunk. A szülők félhetnek felvállalni, hogy nekik egymással van bajuk, nem merik kimondani a valós érzéseiket, vagy nem akarnak szembesülni például azzal, hogy nincs közöttük szex már hosszú ideje. Ebben a helyzetben a család legesendőbb tagja, a gyermek fog tüneteket produkálni. A hosszan fennálló gondok nem véletlenül maradnak tartósan az életünk részesei. Funkciójuk van. Azt „szolgálják”, hogy ne kelljen mással szembenéznünk. Ez drámai helyzet lehet a legsérülékenyebb családtag számára. De hasonlóan nehéz, ha a családi feszültségek nem vezetnek olyan súlyos jelenségekhez, amelyekre fel lehetne figyelni. Mert így sokkal kisebb az esély a megoldásra. A tünet lehetőség is! Aki tüneteket produkál, az magára vonja a figyelmet, időben szakemberhez kerülhet, és ezzel módja lesz arra, hogy megjavuljon a helyzete, általa pedig az egész család működése pozitív irányba változzon. Ezért felfoghatjuk akár javítási kísérletnek is.
A szülő feladata
Azok a családok, amelyek felismerik, hogy a legsérülékenyebb tag (leggyakrabban a gyermek) tünetei mögött a kapcsolatok feszültsége húzódik meg, viszonylag hamar eljuthatnak a megoldásig. Olykor pusztán az is segít, ha a szülők megmondják neki, hogy elmentek egy szakemberhez. Ha ezt jól közlik, a gyerek tünetei pusztán már ettől is enyhülhetnek, hiszen ez a tett azt üzeni számára, hogy a probléma megoldható, és a szülei együtt maradnak. A gyereknek létfontosságú a szüleivel való kapcsolata, ezért az anya és az apa az, aki a leginkább hatni tud rá. Néha egy apró önvallomás is segít, ami nem tűnik nagy dolognak, mégis szülőként kevesen vállalkoznak rá. Elég lehet egy picit visszagondolni a saját gyerekkorunkra. Annak a kisiskolásnak például, aki sokat szorong vagy bepisil, nagyon sokat jelentene, ha a szülei bevallanák és elmondanák, hogy ők is szorongtak és féltek a sötétben. Az úgynevezett rossz gyereknek pedig az adhatna sokat, ha az apja vagy az édesanyja el merné mondani, mit érzett, amikor őt fenyítették meg kiskorában. Ezzel rögtön közelebb kerülhetnének egymáshoz, hiszen valószínűleg nagyon hasonlóan élték, élik meg az ilyen pillanatokat. Az együttérzés légkörében pedig a szülő számára is megnyílhat egy másfajta, sokkal hatékonyabb, hosszú távon is vállalható út.
Tompos Kátya fotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
