
Cikkünk szerzője Nyáry Krisztián, a nagy sikerű Így szerettek ők című irodalmi szerelmes könyv írója.
Teleki Blanka, az emancipáció élharcosa
A művelt grófnő nemcsak nyelveket, festészetet és szobrászatot tanult müncheni és párizsi útjain, hanem megismerkedett kora legmodernebb pedagógiai elveivel is. Hitt benne, hogy Magyarország szellemi megújulásához arra is szükség van, hogy a jómódú családok lányait kiszabadítsák a felszínes műveltséget adó külföldi nevelőnők, a felesleges kézimunka- és zongoraórák fogságából, és meg kell nyitni előttük a felsőoktatás kapuit is. Ez persze olyannyira álom volt, hogy még a középfokú iskolák sem fogadtak lányokat. Ezért hozta létre Teleki Blanka 1846-ban külföldi internátusok mintájára az első magyar leánynevelő intézetet.
Iskolája igazi modern oktatási intézménynek számított. A természettudományokat a híres zoológus, Hanák Pál tanította, az általános nevelőnő pedig Leövey Klára volt. A bentlakó növendékek kedvence azonban a jóképű, 22 éves irodalomtanár, Fejér Pál volt, akihez rajongó házi fogalmazásokat írtak. Az egyetemről frissen kikerült bölcsész szépíróként is egyre ismertebb volt, Vasvári Pál néven írta cikkeit a reformer lapokba. Hazafias szellemű írásainak és elegáns megjelenésének egyre inkább az iskola alapítója is hatása alá került. A grófnő egyre gyakrabban ült be maga is a lányok közé az órákra, és szép lassan beleszeretett a fiatal tanárba. Nem tudjuk, hogy Teleki Blanka szerelme viszonzásra talált-e, de tény, hogy a forradalom sorsfordító pillanataiban rendre Vasvári mellett találjuk. Március 15-én este a grófnő is ott ült a Nemzeti Színház páholyában, és hallgatta Vasvári szónoklatát.
A grófnő a forradalom után kastélyában menekülteket bújtatott, emigránsokkal levelezett, tiltott iratokat rejtegetett. Egy házkutatás után letartóztatták és várfogságra ítélték. „Ritka szellemi képességű és tudományos műveltségű, meg nem félemlíthető, szilárd akaratú és fáradhatatlan kitartású” – írta róla a hadbíró. Hat évig tartották fogva a Kufsteinben és más börtönökben. Nem tört meg, nem kért kegyelmet, emelt fővel viselte a szenvedéseket. Szabadulása után Németországba, majd Franciaországba emigrált, de a börtönben megromlott egészségét már nem lehetett visszaadni. 1862-ben halt meg, 56 évesen, Párizsban. Hamvai – végakarata ellenére – ma is a Montparnasse temetőben nyugszanak.
Szendrey Júlia, az első kokárda készítője
Júlia addigra közismert alakja volt a radikális forradalmároknak, de nemcsak Petőfi feleségeként, hanem íróként is. Írásai rendszeresen megjelentek a legnagyobb példányszámú közéleti-társasági lapban, az Életképekben. Éppúgy élete csúcspontjának tekintette a pesti forradalom kitörését, mint férje, és az előkészületekben is hozzá hasonló lelkesedéssel vett részt. Március 14-én az „éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt – írja a költő –, bátor lelkesítő imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló.” Ezen az estén Júliának jutott eszébe, hogy francia mintára saját magának nemzetiszín főkötőt, férjének pedig kokárdát készítsen. Az már teljesen az ő találmánya volt, hogy a díszt nem a kalapra, hanem a kabátra, a szív fölé kell tűzni.
Petőfi és felesége valóban együttesen értelmezték a szabadság és a szerelem ügyét. Erre jobb bizonyíték nem kell mint, hogy fiuk, Zoltán éppen 9 hónappal a pesti forradalom után, 1848. december 15-én született. A gyermek születését csak rövid ideig élvezhették közösen. Kezdetben – mint ahogy a legtöbb kisgyermekes anya tette volna – Júlia is megpróbálta visszatartani férjét a csatatértől. „Hónapok óta tartottam őt is vissza rimánkodásaim által; nem elég, hogy én ily tehetetlen vagyok, hanem még őtet is tétlenségre kárhoztatám, elvontam attól, mi az ő lelkének főéleménye volna.” Végül csecsemőjével a karján írta meg felhívását a magyar nőkhöz. „Rövid idő múlva vagy egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk” – jövendölte. Írása óriási visszhangot váltott ki, Teleki Blanka például erre válaszul írta meg a saját maga buzdító cikkét.
Júlia majdnem egy évig nem hitte el, hogy Petőfi meghalt a csatatéren. Kutatóexpedíciót tervezett, engedélyekért házalt. „El fogom hagyni nemsokára gyermekemet, hogy férjem sorsát megtudhassam; még csak arra sem számíthatok bizonyosan, hogy őt életben találjam. Talán már régen nyugonni költözött s nekem el kell hagynom élő gyermekemet, hogy holt férjem poraihoz vándoroljak – írta naplójában ’49 novemberében. „Inkább osztanám meg ő vele a sírt, mint gyermekemmel az életet. Hogyan tudnék elélni szerelem nélkül? Olyan szerelem nélkül, mint milyen az ő szerelme volt! Mi lenne belőlem, ha élve maradnék! Elvetődném, eltiportatnám, mint a fájáról lehervadt levél.” Amikor kénytelen volt tudomásul venni, hogy egyedül maradt, öngyilkosságot tervezett, fennmaradt fiának címzett búcsúlevele is. Talán azt várta volna el tőle a közvélemény is, hogy utánahaljon a nemzet költőjének. Ő végül mégis a fiát és az életet választotta. Egy borzalmas második házasságot, és a kortársak megvetését kapta cserébe. Szabad és független akart maradni, de csak magányos lehetett.
Laborfalvi Róza, a színpad forradalmára
A Benke Judit néven született székely színésznő az első igazi színpadi sztár volt, férfiak tucatjai hevertek a lábai előtt. Bajza és Vörösmarty áradozó kritikákat írt róla, s egy ízben még a színházat különösebben nem kedvelő Széchenyi István is felállt páholyában és a közönség füle hallatára fennhangon azt mondta: „Laborfalvi sonorus alt hangja a legszebb muzsika, amit hallottam valaha.” Magánélete is sztárokhoz méltóan izgalmas volt: mindenki tudta, hogy a férjezetlen színésznő gyermekének apja a kor ünnepelt hősszerelmes színésze, Lendvay Márton volt.
Drámai szerepekben volt a legnépszerűbb, így egyértelmű volt, hogy a Bánk bán előadásán ő játssza Gertrudis szerepét. Március 15-én este azonban a darabot nem lehetett végigjátszani. Az első felvonás után a közönség ráunt a lassan hömpölygő cselekményre, és valami forradalmit akart. A börtönből kiszabadított Táncsics Mihályt akarták hallani, ő azonban nem jött el az előadásra, inkább kettesben maradt rég nem látott feleségével. Az egyre dühösebb tömeget Petőfi hiába próbálta csitítani páholyából, szavait elnyelte a hangzavar. Jókai Mór ekkor döntött úgy, hogy a színpadról fogja megnyugtatni a népet. A kulisszák mögött beleütközött a Gertrudist alakító Laborfalvi Rózába. Egymásra néztek, a 23 éves fiatalember közelről is éppolyan gyönyörűnek találta a 31 éves dívát, mint korábban a nézőtérről. Beszélni kezdett, de a közönség továbbra sem örült, hogy nem láthatja élőben a kiszabadított rabot. Róza ekkor vette kezébe az események irányítását. Levette jelmezéről saját maga által varrt, erdélyi és magyar színekkel készített piros-fehér-zöld-sárga-kék kokárdáját, és a szónok mellére tűzte. A taps végre felmorajlott, de a színésznő ezt is tudta fokozni. Ott, a közönség szeme láttára megcsókolta a kissé megszeppent írót. A nézőtéren ováció tört ki, botrány helyett ünnepléssel ért véget a forradalmi este.
![]()
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |