„Csak az okostelefon, a körömlakk, az autó, a cipő, a smink és egyebek érdeklik őket. Én ezt az alsó tagozaton nem tapasztalom, és nem csak azért, mert kisebbek. Sok nálunk a hátrányos helyzetű gyerek. Én az első négy évben mindig azt láttam, hogy tulajdonképpen szívesen jönnek iskolába, jól érzik itt magukat a többiekkel, és minket is szeretnek, ha nem túlzottan gyötörjük, és főleg, ha nem szégyenítjük meg őket. Mi, tanító nénik valahogy az óvoda folytatásaként valamiféle egyszemélyes érzelmi biztonságot adunk nekik. És szerintem pont ez az, ami ötödiktől hiányzik. Ott minden erőfeszítés ellenére már csak a tantárgyak maradnak, és a személyes kapcsolat megszűnik. A kollégák nevetnek rajtam, »Meddig dajkáljuk a gyerekeket?« – kérdezik. »Mikor tanulják meg a felelősségteljes felnőtt viselkedést, ha nem most?« Szerintem viszont korai. Igenis kellene még nekik a személyes kapcsolat, amihez nem elég általában az osztályfőnök, különösen ha kevés órája van az osztályában. Pszichológiai szempontból, gyerekszempontból hogy áll ez a dolog? Kinek van igaza? Elképzelhető, hogy még tizenkét–tizenöt éveseknél is a személyes kapcsolat a döntő?”
Motiváció
Nagyon is elképzelhető – sőt elsősorban németországi kutatásokból biztosan tudjuk, hogy így van. Hátrányos helyzetű gyerekek esetén különösen. Mi is az a motiváció? A meghatározás szerint „a viselkedésünket energizáló és megfelelő irányba terelő állapot”. A gyereknek már szabad játékához is biztonságban kell éreznie magát, mert ha ez a személyes kapcsolatból fakadó érzelmi biztonság hiányzik, a kisgyerek nem tud oldottan játszani, hanem „vadul”, vagy tétlenségbe süpped. A vadulásból a „megfelelő irány” hiányzik, a tétlenségből pedig az energia…
Németországban a vendégmunkások és más migránsok hátrányos helyzetű gyerekeinek iskoláiban derült ki, hogy a látszólag motiválatlan gyerekek, akiknek aszociális viselkedése nemegyszer rémületet keltett az iskolában és környékén (például Berlin-Neuköllnben), „meggyógyíthatók” és jól motiválhatók, ha a tanárok mindenekelőtt érzelmileg foglalkoznak velük. Ami azt jelenti, hogy lehetővé teszik, hogy behozzák az ő mindennapi élettapasztalataikat és problémáikat az iskolába, akár a reggeli beszélgetőkörökben, akár eljátszva drámapedagógiai megközelítésben vagy az iskolai színjátszás formáiban (ahogy ez már korábban Angliában is tapasztalható volt, a hatvanas évekbeli nagy bevándorlási hullám problémáinak kezelésekor). Melyek a diákok valódi igényei, amelyek pillanatnyi élethelyzetükből fakadnak? Ez alapvető kérdés, amire az iskolának oda kellene figyelnie. A szociális kirekesztést a hátrányos helyzetűek fenyegetettségként élik meg. (Amire agresszióval vagy depresszív állapotokkal reagálnak.) Kiderült, hogy az iskolában keresik azt a személyes megbecsülést, amit otthon általában nem kaphatnak meg. A tantárgyak tartalmának átadásánál sokkal fontosabb és előbb megoldandó kérdés, hogy a szociális szabályokat együttesen tanárok és diákok hogyan határozzák meg, és hogyan változtatják a mindennapokban. Vagyis: „a nevelés megelőzi az oktatást” – mondják ezek a tapasztalatok, és az egyik legfontosabb tanulság, hogy a gyerekek nem érezhetik úgy, hogy elutasítják őket. Az erőszak megelőzésének pedig egyetlen hatékony módja, ha a tanároknak arra van lehetőségük, hogy a diákok egyéni problémáival egyéni kapcsolatban is foglalkozzanak, megismerve egyenként őket. A kutatások arra is rámutattak, hogy a nehéz helyzetű fiatalok egyértelműen a megértő és bizalomépítő környezetet hiányolják. Elviselhetetlennek tartják, hogy nem hibázhatnak, mert akkor „végső, személyiségüket illető elutasításban” részesülnek – holott esetleg nem is tudták, hogy hibáznak. Az is kiderült, hogy a gyerekekből egyáltalán nem hiányzik a motiváció, ha olyan ismeretek bukkannak fel, amelyek mindennapi életükhöz és vágyott vagy elképzelt jövőjükhöz kapcsolhatók. A tartós, intenzív, „egyenrangú” felnőtt kapcsolat pedig, amelyik a gyereknek biztonságot nyújt, illetve fel- és elismeri valamiféle képességét, érleli a felelősségvállalás érzését.
Jordán Adél fotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
