Mari például egyáltalán nem beszélt a munkahelyén a kollégáinak arról, hogy a lánya gyereket vár. Illetve lehetett ezt tudni, néhány apró elszólásból és utalásból, de nem ez volt a beszélgetések középpontjában. A napok úgy teltek, mint korábban, és közben igyekezett elhessegetni magától a gondolatot, hogy a lánya egy-két hónap múlva anya lesz, ő pedig nagyszülő. Az még olyan messze van! Felrémlett előtte a saját nagymamája, aki csak fejkendőben lépett ki az utcára és a kép, ahogy ül naphosszat magányosan az ablak mellett és várja őket. Azt érezte, hogy ezt ő még nem akarja, ő még dolgozni akar, élni, járni a világot… – Ez a klasszikus generációváltás pillanata – magyarázza a fenti történetet Orosz Katalin, pszichológus. A gyerekből szülő lesz, a szülőből nagyszülő és ez az utóbbi, ha tetszik, ha nem, bekövetkezik. Nagyszülővé válni ugyanis passzív szerep, a gyerek az, aki aktív kezdeményezője a változásnak. A nagymamának és a nagypapának mindezt „csak” el kell fogadnia. De egyáltalán nem biztos, hogy ez olyan könnyű. A most nagymamává váló nemzedék különösen igényli a kontrollhelyzetet és nehezen viseli a passzivitást. Az unoka megszületésekor azonban át kell adni a stafétabotot. A nehézséget az okozza, hogy szülőként ők már átélték egy gyermek megszületését, vállalták a gyerekneveléssel járó terheket és felelősséget, van gyakorlatuk abban, mit kell csinálni nehéz élethelyzetekben, például ha a gyerek sír, ha beteg. A nagyszülőnek azonban nem az a dolga, hogy mindig közbelépjen és a szülő helyett oldja meg a problémákat, a „majd én megmondom” attitűd nem segít, sőt… Egy elég jó nagymama nem ad kéretlen tanácsot, nem avatkozik be a háztartás vezetésébe, a gyereknevelés kérdéseibe, egyszerűen csak rendelkezésre áll. Abban kell támogatnia a saját gyerekét, amiben az segítséget kér. A nagyszülőnek bíznia kell abban, hogy a gyermeke szülőként képes lesz megtalálni a megoldást és el kell fogadnia, hogy most már ő az, aki „jobban tudja”.
| Saját szülésélmény – újra
Az újdonsült nagymamák különösen az első unoka születésének pillanatában, óriási stresszt élhetnek át – magyarázza Orosz Katalin. – Ennek nemcsak az az aggódás az oka, amit a gyermekük, különösen a lányuk iránt éreznek, hanem az is, hogy ilyenkor újra közel kerülnek saját várandósságuk és szülésük élményéhez, sőt saját születésükhöz és magzati korukhoz is. Előfordulhat, hogy a fiatal anya nem engedi közel magához ebben a helyzetben az édesanyját sem a szülés idején, sem később. Tapasztalataim szerint ekkor is segít, ha a nagymama újszülött unokájával – legalább lélekben – együtt tud érezni. Az odafordulás, a bizalom feloldja a szorongást, az egyedüllétet. Sok fiatal szülő gondolhatja egyébként, hogy nem volt elég jó az, ahogy a szülei felnevelték. Ez nem csak a generációváltás miatt jelentkező érzés, hanem azért is lehet így, mert az elmúlt évtizedekben rendkívül sokat fejlődött a gyermeknevelési kultúra, és az ezzel kapcsolatos pszichológiai tudás. Az interneten az információk tömegéhez lehet hozzájutni, már nem csak a szülők jelentik az egyetlen forrást. A mai fiatal felnőttek ezért érezhetik azt, hogy ők jobban tudják, egy-egy helyzetben mit kell tenni, és ebben van igazság. A kapcsolatot az unoka és a nagyszülő között azonban az internet soha nem fogja tudni pótolni. A gyerek nevelésének módja ugyanis nem olyasféle tudás, amit szavakkal adunk át, ez sokkal inkább cselekvésben történik az együtt töltött idő alatt. |
Nagyszülőség a mai világban
A kontrollhelyzetből való kilépést külső tényezők is nehezítik. A legtöbb nagymama abban a pillanatban, amikor nagyszülővé válik, még maga is dolgozik, ugyanúgy teljesítenie kell, mint egy fiatal felnőttnek. A női nyugdíjkorhatár ugyanis tíz évet emelkedett az elmúlt években, jelenleg 64 évesen lehet kilépni a munka világából, ami azt jelenti, hogy a mai nagyszülők – legalábbis kezdetben – nem érnek rá foglalkozni az unokáikkal. (Hacsak nem munkanélküliek, ami azonban újabb terheket ró a fiatal, most születő családra.) Tovább bonyolítja a nagyszülővé válás lélektani feladatát, ha valaki elvált és a második házasságból újabb gyermeke született. Ilyenkor az első házasságból származó gyerek(ek) már felnőtt(ek), hamarosan családot alapítanak, a szülők azonban még a második házasságból származó gyermekre figyelnek inkább. Egyszerre lehetnek tehát szülők és nagyszülők és ezt időben is nehéz összeegyeztetni, nem csak lélekben.
– De nem volna lehetetlen – fűzi hozzá Orosz Katalin. – Ha egy családnak biztos az értékrendje, ha ebben fontosak a kapcsolatok, a kötődés, akkor mindenre jut idő. Nagyon sok úgynevezett „pláza családot” látok a praxisomban, ahol a külső értékek, az anyagiak a fontosak. A gyerek sokszor az egyetlen igazi kapocs a családi rendszerben, előfordul, hogy maguk a szülők is a „gyerek kedvéért” vannak együtt és a nagyszülők is emiatt kapcsolódnak hozzájuk. Ilyen terhet azonban egyetlen gyerekre sem volna szabad rátenni. Mert jó esetben nem azért jön a világra, hogy boldoggá tegyen bennünket, hogy kárpótoljon bennünket valamiért vagy azért, hogy megoldja a kapcsolati problémáinkat. Ezekben a családokban fordul elő gyakran, hogy a nagyszülő szinte nincs is jelen a fiatal család életében, azt mondja, „oldd meg, fiam, nekem is egyedül kellett megoldanom, úgy, hogy nem segített senki”. Ilyenkor soha nem a munka az oka a kívül maradásuknak, hanem az érdektelenség, az, hogy nincs valódi kötődés a szülő és a gyerek között.
Felelősség alól felmentve
A nagyszülővé válás a rugalmasság és a tolerancia próbája is egyben, hiszen az új, fiatal család újfajta, saját értékrendet alakít ki. A nagymamának és a nagypapának el kell fogadnia ezt a fajta másságot, el kell fogadnia a család tagjaként a „gyermeke” párját és azt, hogy a változó időkben másfajta megoldások lehetnek érvényesek, mint az ő idejükben. Ez a hátralépés azonban nem csak nehézséget jelenthet, hanem új lehetőségeket is. A nagyszülő ugyanis sokkal „szabadabb” a gyereknevelés feladatában. Pontosan tudja, hogy a kicsi mettől meddig lesz vele, hogy a nevelésével járó felelősség nem őt terheli. – A nagymamát kárpótolhatja az az érzés – hangsúlyozza Orosz Katalin, – hogy neki nem kell „feladatokat megoldania” azokban a pillanatokban, amikor a kicsivel együtt van. Nem kell pénzt keresnie, kitalálnia, miből fizetik ki a villanyszámlát, mikor viszik át másik iskolába a nagyobb gyereket stb. Ráér a kicsire figyelni. Ezzel az itt és most élményét adja, hiszen könnyebben képes teljes szívvel a gyerek felé fordulni. Egy nagymama és egy nagypapa inkább játszik, odakínálja magát a gyereknek és ezzel inspirálja őt. Közben „fel van mentve” a felelősség terhe alól. Azt is mondhatnám, hogy a gyönyörködés állapotában van, ami új, talán soha meg nem tapasztalt élményeket nyújthat számára. A nagyszülői kapcsolat rendkívül sokat adhat a gyermeknek is, olyan szeretetteljes kötődés alakulhat ki, ami elkíséri egész életén keresztül. Mindeközben átrendeződhet a szülő és a nagyszülő kapcsolata is. A fiatal felnőtt, aki most vált szülővé, egészen biztosan más szemmel látja új szerepéből nézve a saját szüleit. Megérthet sok régi történetet, hogy miért kellett óvodába menni, miért nem volt otthon apu, miért kellett gyerekvigyázót alkalmazni… Már nemcsak gyerekként tudja értelmezni ezeket a régi helyzeteket, hanem szülőként is, és ez a kettős nézőpont segíthet a régi helyzetek feldolgozásában, a megértésben. A nagyszülők és a szülők pedig ebben az együttérzésben közelebb kerülhetnek egymáshoz. Ezért az unoka születése óriási esély a családi kapcsolatok újrarendezésére, javítására.
Palya Bea fotózásán jártunk, nézzétek meg videónkat!
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
