nlc.hu
Aktuális
Megfogadtuk: öt hónapig spórolunk – 7. rész

Megfogadtuk: öt hónapig spórolunk – 7. rész

Nem elég a pénzünket megtakarítani és jól befektetni. Okosan kell elkölteni!
 Korábbi bejegyzések:
– Öt hónapig spórolunk! – 6. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 5. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 4. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 3. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 2. rész
– Öt hónapig spórolunk! – 1. rész

Megfogadtuk: öt hónapig spórolunk – 7. részLaci és Laura már három hónapja spórolnak. Az ötödik hónap végén pedig kincstárjegybe fektetik be a pénzüket. Eddigi számításuk szerint 460 ezer forintot spórolnak a majd féléves „akciójuk” alatt. „Úgy döntöttünk, hogy júliusban a megtakarításunkat egy egyéves lejáratú kamatozó kincstárjegybe fektetjük majd, így jövő nyáron a kincstárjegy lejárta után ebből a pénzből megyünk el nyaralni. Ám a nyaralás során is számos rejtett költség merülhet fel. Úgy belemerültem az elmúlt hónapban a spórolásba, hogy végignéztem, milyen rejtett költségekkel találkozhatunk majd az utazás során” – írja Laura a legfrissebb bejegyzésében.

„Sok helyen külön kell fizetni a parkolásért a szállodánál. Ezen azért nem érdemes spórolni, mert ha autóval megyünk mondjuk Olaszországba nyaralni, elég kellemetlen lehet, ha ellopják az autónkat. A legtöbb szállodában szintén külön pénzt kell fizetni a klímahasználatért” – írja Laura. 

 Ezen spórolnak  Ez lesz helyette Ennyit spórolnak ezzel egy hónapban Ennyit öt hónap alatt
Taxi, autóval munkába járás, sofőrszolgálat  Tömegközlekedés 30 000 150 000
Ebéd a munkahelyi étteremben  Ételrendelés 28 000 140 000
Felesleges ruhavásárlás  Régi, szép ruhák 25 000 125 000
Csökkentik a tv-csatornák számát  DVD-n filmek, sport 8000  24 000 (csak három hónapról van szó)
Légkondi felesleges használata, üres hűtő maximumon járatása Időzítő, árnyékoló, hűtő feltöltése vizespalackkal  10 000 20 000 (csak két hónapról van szó)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top