
Az ötlet a játékgyáros Kjeld Kirk Kristiansen fejéből pattant ki. Iskolájában a hagyományos oktatási rendszer már bevált módszereit fogják ötvözni a legóval, ez utóbbi bevonásával azt szeretnék elérni, hogy fejlődjék a gyermekek kreativitása, a tanulást pedig játékként éljék meg. Ha ugyanis felkeltik a gyerek érdeklődését, sokkal motiváltabbá válnak, több kérdés fogalmazódik meg bennük, ez pedig megtanítja őket gondolkodni.
A Billund városában létesített iskolát a legó tulajdonosai szponzorálták, akik a hatezres lélekszámú településre egy külön repteret, színházat, templomot és könyvtárat is építtettek. A Kirk Kristiansen család Dánia legismertebb családja, Kjeld pedig az ország leggazdagabb embere, ennek ellenére ő mégis Billundban él és dolgozik, célja pedig nem más, mint hogy szülővárosát a gyerekek fővárosává varázsolja. Alapítványa hatalmas összegeket fordít a gyermekek fejlődését, a játék hasznosságát vizsgáló kutatásokra.