Egy massachusettsi diák, a tizenhét éves Sam Levin egy nap kiábrándultan panaszkodott édesanyjának arról, hogy milyen rossz az iskolai rendszer, katasztrófa az órarend, az osztálytársai érdektelenek, és elege van az egészből. Erre az anyuka a következőt válaszolta: „Csináld meg akkor a saját iskoládat!” Az ötlet szöget ütött a srác fejében, és hamarosan valóra is váltotta. Levin első próbálkozása egy közös kert kialakítása volt az iskola körül, amit kizárólag a diákok gondozhattak. Döbbenten tapasztalta, hogy milyen elkötelezettséget váltott ki az osztálytársaiból valaminek a gondozása, amit ők maguk alkottak. Arra a meggyőződésre jutott, hogy a diákok igenis képesek lennének időt és energiát fektetni a tanulásba is, ha jobban a sajátjuknak éreznék a tananyagot. „Hihetetlen volt látni, hogy azok a diákok, aki nem vették komolyan a tanulást, a kert miatt képesek voltak akár reggel hétkor is felkelni, pedig semmiféle előnyük nem származott belőle. Valami belelkesítette őket, és ez hatalmas érzés volt.” Levin arra a meggyőződésre jutott, hogy valahogy a tanuláshoz is hozzá kellene csatolni a törődés motivációját. Hitt benne, hogy ez működőképes lesz, és támogatóra is lelt a tanárok között. Megszerezték az engedélyeket, és belevágtak az új tanítási módszer megvalósításába.
A tanár nem irányít, csak segít
Az új módszer független projekt lett, vagyis a terv az iskola keretein belül működött ugyan, de teljesen más szabályok szerint. A program egy szemesztert ölel át, és bárki beiratkozhat tanulmányi eredménytől függetlenül. A diákoknak fél évig semmilyen más órára nem kell bejárniuk, csak az új módszer szerint tanulnak. A program tízfős csoportokban működik, három-négy kijelölt tanácsadó tanárral, akik nem irányítanak, csak segítenek. A legizgalmasabb rész az, hogy a tananyagot a diákok dolgozzák ki, előzetes egyeztetés alapján, egyéni munkával vagy közösen. Az egészet tehát a diákok érdeklődése formálja. Aktívan részt vesznek saját oktatásukban, kutatnak, anyagot gyűjtenek, önállóan és közösen dolgoznak, majd ők tartják meg a tanórát a társaiknak. Pontosan hogyan néz ez ki? Minden hétfő reggel a diákoknak közösen meg kell fogalmazniuk egy kérdést az adott tantárgyhoz kapcsolódóan. Tehát közösen választják ki maguknak azt a témát, ami érdekli őket, például „Miért nőnek más növények egy hegy különböző részein?”, vagy „Mi idézi elő a fajok megváltozását?”. A hét további részét kutatással töltik, válaszokat keresnek. Bármilyen forrást felhasználhatnak, kérdezhetnek, olvashatnak, utánajárnak. Majd a hét végén mindenki előadja a többieknek a saját verzióját, bemutatja, mire jutott.
Önálló gondolkodásra nevel
A hagyományos „a tanár leadja az anyagot” módszerhez képest a független projekt érdekes szemléletváltás. Sokkal jobban szól a tanulásról (utánajárás, kutatás, saját válaszok keresése), mint a régi módszer. Azáltal, hogy a gyerekek aktívan részt vehetnek a tananyag alakításában, sokkal motiváltabbak lesznek, a tananyag kidolgozása közben pedig rá vannak kényszerítve, hogy használják a kreativitásukat és kiaknázzák a képességeiket. Az oktatási modell szerkezete hasonló ahhoz, amit később az egyetemeken vagy a munkahelyeken várnak el tőlük, ahol a saját tudásukra és tapasztalatukra támaszkodva kell önálló döntéseket hozniuk. A diákok számára ez arra is lehetőséget nyújt, hogy megtapasztalják a felelősséget, arra sarkallja őket, hogy merjenek kockázatot vállalni. Magolás helyett önálló gondolkodásra és együttműködésre tanít. „A projekt hatására több olyan diák is megtáltosodott, akik csak bukdácsoltak a hagyományos iskolai rendszerben – mondja Lisa Baldvin, az iskola egyik tanára. – Tanárként engem is arra sarkall, hogy minél változatosabb és érdekesebb témákat találjak ki a diákoknak, amit kihívásként tudnak megélni. Számomra is izgalmas és motiváló ez az új megközelítés, a diákokkal való közös munka sokkal élvezetesebb, mint a hagyományos oktatás.”
Fontos az együttműködés is
A módszer nagyon népszerű, bár nem mentes a kihívásoktól. Vannak ellenzők, az azonban vitathatatlan, hogy a diákok nagyobb szabadságot és önállóságot kaptak, és ez izgalmassá tette a tanulást. Visszatért a tanulásvágy, az inspiráció, a lelkesedés. „Az ilyen és ehhez hasonló módszerek itthon sem ismeretlenek – mondja Mayer Erzsébet, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Andragógia Tanszékének kommunikációoktatója. – Az alternatív és a különböző alapítványi iskolák is ugyanezt a szemléletmódot követik, de az előírásokat, követelményeket szigorúbban követő hagyományos iskoláktól sem idegenek az ilyen kezdeményezések. A siker pedig abban rejlik, hogy amikor a diák személyesen is érintett egy témában, akkor megtanul egyéni módon kutatni, anyagot gyűjteni, több nézőpontot egyeztetni, formába önteni saját összegyűjtött anyagát, s egyszerre élővé, elevenebbé és ezáltal sokkal hatékonyabbá válik a tanulás. Ebben a korban különösen fontos a személyes megnyilatkozás, az önálló tapasztalatok megosztása, mint ahogy a tanár részéről megnyilvánuló elfogadó támogatás és az együttműködés is. Az ezen alapelvekre épülő módszerek mindenképp pozitívak.”
