Erőss Zsoltra emlékezünk

A székely származású hegymászó, Erőss Zsolt 2002-ben első magyarként mászta meg a Csomolungmát. A Gyergyói-medencében nőtt fel, és későbbi szenvedélye már itt, az erdélyi hegyek között megmutatkozott, amikor a Békás-szorost vette célba. 20 éves volt, mikor családjával átköltöztek Magyarországra és Pilisvörösváron telepedtek le. Erőss Zsolt, aki néhány év múlva az állampolgárságot is megszerezte, eleinte szervezett keretek között hódította meg az egyre magasabb hegycsúcsokat. Végül a kezdeti 4-5 ezer méterek után sikeresen megmászta a Szovjetunió mind az öt 7 ezer méter feletti csúcsát, amiért Hópárduc címmel díjazták.

Erőss Zsolt (Fotó: Rozmanitz Gábor)

1996-ban tagja volt az első magyar Mount Everest-expedíciónak, ahol két sikertelen csúcstámadást hajtott végre. Első sikeres nyolcezres támadása a Nanga Parbat (8126 m) volt 1999-ben, amelyet ráadásul egy teljesen új útvonalon hódított meg végül. 2002-ben a Csomolungma második megmászása oxigén használatával sikeres lett, ezzel első magyarként elérte a csúcsot. Ettől az évtől kezdve már csak a hegymászásból élt. 2003-ban Kollár Lajossal és Mécs Lászlóval létrehozta a Magyar Himalája-expedíciók elnevezésű sorozatot, melynek keretében a következő években hat nyolcezres csúcsot vett be.

Mindenki azt hitte, itt a vége 

2010-ben azonban majdnem derékba tört a pályafutása: balesetet szenvedett a Magas-Tátrában. Társaival megcsúszott, és mind a két lába eltört. A bal lábát sikerült megmenteni, ám a jobb szilánkosra tört, ráadásul olyan súlyos nyílt törést szenvedett, hogy a felépülése érdekében az orvosok az amputáció mellett döntöttek.

Erőss Zsolt magyar hegymászó jobb lábát a Tátrában elszenvedett balesete után térd alatt amputálták (Fotó: Dömötör Csaba)

Erőss Zsoltnak a hegymászás volt az élete, megszállottan dolgozott a gyógyuláson, így még ugyanebben  az évben folytatta a mászást, méghozzá protézissel. Nem sokkal később újabb két, 8 ezer méteres csúcsot mászott meg. 2011-ben már az „év extrémsportolója” díj birtokosaként mászta meg a Lhocét. Kalandozásait azzal nehezítette, hogy kevés eszközzel, bivakzsákkal, oxigén és serpák segítsége nélkül indult útnak.

Felesége mindvégig kitartott mellette

Volt, aki nem értett egyet vakmerő életstílusával, felesége, Sterczer Hilda viszont mindig is támogatta őt a szenvedélyében, ugyanis ő is a csúcsok imádója volt, és számtalan expedícióban tartott együtt Zsolttal. Két közös gyermeket neveltek, Gerdát és Csomát. Sokan feltették a kérdést, megteheti-e egy édesapa, hogy a szenvedélyéért az életét kockáztatja, és teszi ezt még azután is, hogy egyik lábát elveszítette, sőt, barátai, sporttársai haltak meg a világ hegyein.

Erőss Zsolt és felesége (Fotó: Nagy Zoltán)

„A mi kapcsolatunkban az a jó, hogy meg tudjuk adni a másiknak az életéhez szükséges szabadságot. Harmónia akkor keletkezik két ember között, ha figyelnek egymásra, és tiszteletben tartják a másik döntéseit. Amikor a legutóbbi balesete után kórházban feküdt, felhívott, hogy amputálják a lábát. Nem kérte ki a véleményem, csak közölte a tényt. És én tudtam, hogy a lehető legjobban döntött. Ezért fontos, hogy megbízzunk egymásban” – nyilatkozta akkor Hilda.

A végzetes döntés

Egyesek őrültnek, mások bátornak és vakmerőnek tartották Zsoltot, aki utolsó 8000 méter feletti útjára ugyanolyan lelkesen indult, mint a korábbiakra. Egy ideig nem is volt gond. 2013 május 20-án Kiss Péterrel együtt sikeresen meghódította a nepáli Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsát, ám leereszkedéskor bajba kerültek.

Az utolsó fotó Erőss Zsoltról (Fotó: MTI)

Mindenki, aki a témában jártas, jól tudja, a csúcs elérése akkor fejeződik be, amikor a hegymászó leér a hegy lábához. Tartalékolniuk kell az erejüket a visszaútra is, ezért történik meg sokszor az, hogy sok hegymászó – bár el tudna jutni a hegytetőig- , alatta akár néhány száz méterrel visszafordul, hogy az életét mentse. Kritikussá akkor válik a dolog, ha a hegymászó nem a jó ütemben éri el a csúcsot. Valószínűleg ez történhetett Erőss Zsoltékkal is: sikeresen jutottak fel a tetőig, de lefelé kimerültek. Túl sok időt – majd 24 órát – használtak el az odaútra. Az alaptáborban társaik abban reménykedtek, hogy a mászók elérik legalább a legfelső tábort, ami még mindig veszélyes magasságban van ugyan, de már nem a 8000 méter feletti „halálzónának” nevezett térségben, ahol olyan kevés az oxigén, hogy az emberi szervezet csak ideig-óráig képes működni.

– jött az üzenet hétfő este nyolckor Zsolttól. A hegymászó ekkor már egyedül volt, társa előtte haladt. Később sikerült találkozniuk, de extrém magasságban ragadtak a hegyen, ahol mínusz 30 fokban kellett átvészelniük az éjszakát. Közben egy koreai és egy bangladesi hegymászó is lezuhant, és életét vesztette a térségben. Zsolték hajnalban tovább indultak, de rádiójukat kikapcsolták, és többet nem érkezett információ felőlük. Szerda délelőtt eltűntnek nyilvánították őket.

„Nehéz kimondani, de szinte semmi remény nincs arra, hogy a magyar hegymászók életben vannak” – mondta Vincze Szabolcs, az expedíció helyszínen tartózkodó vezetője. „Szinte biztos, hogy Erőss Zsolt és Kiss Péter 7600 méter – a 4-es alaptábor – fölött, a szabadban töltötte az éjszakát, a mentésükre küldött serpák ugyanis sem a táborban, sem a környéken nem találták őket. A hegyen lavina zúdult alá, elsodorta a 2-es tábort, egy koreai és egy bangladesi hegymászó meghalt, sokan a szabadban töltötték az éjszakát. A (magyar) fiúk fáradtak és nagyon le vannak gyengülve, ezért segítséget kell küldeni eléjük.”

Elfogyott a remény, tovább kellett lépni

Hiába a keresés, azt már ekkor is sejteni lehetett, hogy a hegymászók nem fognak visszatérni. Erőss Zsolt halálát hivatalosan május 21-re tették, a testét pedig csak egy évvel később, 2014 tavaszán látták egy rámpán kb. 8100 m-en, ekkor igazolták a személyazonosságát is. 

Feleségére a hegymászó halálát követően óriási teher hárult: amellett, hogy magára maradt két gyermekkel, a médiafelhajtás miatt gyászolni sem igen tudott. A 2022 szeptemberében mozikba került Magasságok és mélységek című film az itt maradó feleség megpróbáltatásait, tragédiáját, és a rá nehezedő nyomást dolgozta fel. Ebből kiderült, hogy az asszony évekig nem tudta tisztességesen meggyászolni férjét. Idővel azonban Hildának sikerült feldolgozni a történteket, igyekezett tovább lépni, ahogy minden bizonnyal Zsolt is szerette volna. Évekkel a tragédia után aztán ismét rátalált a szerelem; tavaly össze is házasodott kedvesével.

Sterczer Hilda és gyermekei (Fotó: Olajos Piroska)

„Klinikailag azt mondják, egy év a gyász. Az én pszichológusom is azt mondta, hogy ennyi, de simán lehet kettő vagy több is. Nekem ez kettő év volt. Volt egy olyan szakasz, amikor mindezt távolabb kellett helyeznem magamtól. A gyerekek miatt erősnek kellett lenni, aztán volt egy olyan szakasz, amikor meg kellett engednem magamnak a fájdalmat. Ez nehéz dolog, de segített a pszichológus” – nyilatkozta akkor Hilda.

„Gerda lányom pszichológusa figyelmeztetett régen, hogy a gyerekeknél a gyász visszatérhet egy szinten a különböző életszakaszokban. Mivel a párom apaként funkcionál, Gerdánál inkább a két kép ütközése a probléma, adott egy idealizált apakép, és ehhez képest van egy reális apa, akinek például értelemszerűen vannak elvárásai, néha fegyelmez és nevel. Gerda ilyenkor felhorgad, hogy az ideális apa természetesen soha az életben nem csinálna ilyet. A fiam túl kicsi volt akkor, úgyhogy neki nincs előképe, számára a párom az apa.”

Habár Hilda maga is szeretett hódolni a hegymászásnak, és gyermekei az anyatejjel szívták be az extrém sport iránti szeretetet, mára ez elmúlt.

– mondta tavaly az nlc-nek Hilda.