Aktuális

Egyre több a mobilozás miatti baleset

Leginkább a tinik és a fiatal felnőttek vannak veszélyben.

2005 óta megduplázódott azoknak a sérüléssel járó baleseteknek a száma, melyeket a gyaloglás közbeli mobilozás miatti figyelmetlenség okoz – derült ki egy tanulmányból, melyet az Ohio Állami Egyetem szakemberei készítettek. A kutatás vezetője, Jack Nascar professzor egy sajtónyilatkozatában elmondta, hogy ha a jelenlegi trendek folytatódnak, elképzelhető, hogy 2015-re a mostani szám is megduplázódik.

Egyre több a mobilozás miatti sérülés

A leggyakrabban a 16 és 25 év közötti korosztály tagjai szenvednek balesetet azért, mert gyaloglás közben a környezetük helyett a mobiltelefonjukra figyelnek. Meglepő módon azonban nem a telefon nyomkodása, hanem beszélgetés közben történik több baleset. A kutatók ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az utóbbi adat nem jelenti azt, hogy a telefonnyomkodás biztonságosabb lenne, mint a beszéd, inkább arra utal, hogy sms-ezés vagy internetezés közben nehezebb sétálni, így többek vannak, akik inkább megállnak vagy leülnek, ha ilyen célra akarják használni a készüléküket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top