“Nem akarom menteni magam” – vállalja tettét a villamosvezető

A hír: A TV2 Tények című műsorában most először szólalt meg arcát vállalva az a villamosvezető, aki megütött egy nőt, mert az tilosban lépett elé, majd „bemutatott” neki. „Nem akarom menteni magam, tudom, hogy hibát követtem el, de abban az állapotban nem mérlegeltem. Azt hittem, megöltem két embert…” – mondta. Szeretne bocsánatot kérni a nőtől, ennek ellenére úgy tűnik, elbocsátják, és a szolgálati lakását is el kell hagynia kislányával.

Karafiáth Orsolya véleménye: Az ablakunkból egy olyan útkereszteződésre látni, ahol nincsen jelzőlámpa, csak zebra, az autók jöhetnek felülről és oldalról. Az átkelőhely valóban kissé furcsa helyen van, sokat kell kerülni hozzá, de ez nem lenne indok arra, hogy mindenki átrohangáljon a száguldó autók előtt. A környék állandóan fékcsikorgástól hangos, gyakran látom, hogy néha tényleg csak a véletlenen múlik, hogy nem történik tragédia. Többször felveri az utcát a kiabálás is, nemegyszer voltam már annak a tanúja, hogy a sofőr kiszáll, és az öklét rázza. De máshol is jellemző, hogy a gyalogosok, biciklisek nem törődnek semmivel, átrohannak a villamos előtt, a Rákóczi úton például – ahol ritkásan vannak a zebrák – vígan szlalomoznak a buszok és autók áradatában. A Déli pályaudvar mellett a 18-as megállója igazi életveszély: sokan nem szívesen mennek le az aluljáróba, ezért a villamosok előtt cikáznak át. Tényleg csoda, hogy nem történik több baleset. Nemrég hallottam egy interjút egy öreg buszvezetővel, aki elmesélte, hogy nem ritka, hogy miután a sofőrök nyugdíjba vonulnak, hamarosan életüket vesztik. Ennek több oka van: egyrészt a régi buszok rázásától szétmegy a szervezetük, másrészt a stressz szétvitte az idegeiket. Nagyon nehéz lehet ilyen körülmények között dolgozni. Belegondoltunk valaha, mekkora felelősség ennyi ember életére vigyázni? Ráadásul úgy, hogy a forgalomban – hiába teszünk meg minden tőlünk telhetőt – nem csak rajtunk múlik a dolog?

Nagyon könnyen és kategorikusan kijelenteném, hogy felpofozni valakit – egyáltalán, kezet emelni valakire – megbocsáthatatlan bűn, ha mindezekkel nem lennék tisztában. A hőség amúgy is összezavarja az érzékeket, egyrészt kevésbé érzékeljük a veszélyeket, letompulunk, másrészt pedig könnyebben robbanunk. A buszvezetőben rengeteg feszültség halmozódhatott fel, és a tette egy hirtelen sokkreakció lehetett. Valószínűleg lepergett előtte, mi történhetett volna, ha… Az, hogy ha nem sikerül hirtelen fékeznie, a nő talán már feljelentést sem tehetett volna, hiszen nem éli túl… Ilyen esetben a hideg fejű kirúgás mellett dönteni szerintem lelketlen dolog. Ha a sofőr elüti a nőt, és kimondják, hogy a baleset a nő hibája volt, akkor ugye maradhatna az állásában, „csak” azzal a szörnyűséggel kellene megbirkóznia, hogy elvett egy életet. Melyik a jobb? Megúszni egy pofonnal és valószínűleg egy életen át óvatosnak lenni, vagy bosszút állni? A döntést meghozók helyében megvizsgálnám, milyen ember és milyen dolgozó az, aki ezt tette, esetleg elrendelnék pszichológiai vizsgálatot is. De azért azt be kell lássuk: ilyen extrém sokkhatás ritkán ér valakit.

Már napok óta rekkenő hőség volt, fröccsözgettünk fenn a hegyen. Lassan besötétedett, elindultam hát biciklivel haza. Mivel már alaposan becsíptem, a biciklim lámpáját elfelejtettem felszerelni, így indultam el lefelé. Senki nem járt az úton, vígan kanyarogtam, veszélyérzet nélkül. Mígnem egyszerre csak – mint egy villanás – történt a dolog. A repülésből semmire nem emlékszem, csak arra, hogy valaki rázza nagyon erősen a vállam (a nyomok még két hétig látszottak), és hogy üvöltenek velem. Óriási szerencsém volt, a kocsi a hátsó kerekemet ütötte ki, én pedig egy puha bokorban landoltam. A vezető nagyobb sokkot kapott, mint én. Kissé kijózanodva magyaráztam neki, hogy bocs’, és nincs gond, és hogy be vagyok rúgva. Mindenképp mentőt akart hívni, nem hagytam, taxi kellett, mert a bringa tönkrement. A vezető még percekig kiabált, lehordott mindennek. Utólag megértettem, és a szorítást is jogosnak tartom: mindkettőnk élete múlhatott volna az én hülyeségemen.