Aktuális

Több ezer külföldi turista érezhette magát becsapva

Több ezer külföldi vendég maradhat hoppon Magyarországon, ha végleges lesz a döntés, és az utolsó pillanatban sem kapják meg az engedélyt az Ozora Fesztivál szervezői. Winkler Nóra különvéleménye.

A hír: Nem kaptak engedélyt a rendezvény megtartására az Ozora Fesztivál szervezői. Az illetékes jegyző a Sárbogárdi Rendőrkapitányság állásfoglalására hivatkozva utasította el a szervezők kérelmét: hiányosnak találták a rendezvény biztosítási terveit.
A fesztivál hivatalosan kedden kezdődött volna, sokan – főleg külföldi jegytulajdonosok – már a hétvégén gyülekeztek.

Több ezer külföldi turista érzi magát becsapvaHollywoodi gigafilmekben szokott megtörténni, hogy végre felvirrad az esküvő napja, kiöltözve bevonul a násznép, még a kutyus nyakörvére is jut egy, a menyasszony hajdíszével egyező színű virág, és akkor ott, a pap előtt, az igenmondásnál az egyik inkább nemet mond. A moziteremben ülve egész pontosan kijelenthető, ez így ebben a formában irreális. Nehéz elhinni, hogy ezt a lépést pont a csúcspillanatban tenné meg valaki, nem hónapokkal korábban, amikor a dátum eldől, nem akkor, amikor végigírogat sok száz kis meghívót, nem amikor girland-mintákon morfondírozgat vagy azon, hogy hány emeletes legyen a torta. Nem, nem. De az csak egy film, a forgatókönyvírók tudják a dolgukat, attól lesz erős a megdöbbent másik jegyes arckifejezése, attól lesz meg a csúcspont, ha előtte felépítik lánybúcsúból, székre kötött selyemmasnikból, szipogó rokonokból. De az csak egy film, ne kérjük számon minden kockáján az életszerűséget. Ozorán viszont nagyjából ez történik. Tízéves volt tavaly a fesztivál, ennek rutinjával szerveződött egész évben az idei is, felvirradt a nyitás napja, megjött a vendégsereg, lehet, hogy a kutyák nyakörvén itt is volt virág, és akkor állt a két fél, talán nem áhítatos tekintettel, de álltak, és az egyik azt mondta, hogy nem.

A rendelkezésre álló információk szerint túl voltak a szakmai bejárásokon, a szervezők elvégezték a pótlásokat és esetleges javításokat, és ahogy eddig mindig, nyitás előtt pár nappal készen álltak a helyszínek, programmal, étkezőpontokkal, dekorációval, mindennel. A fesztiválnak stabil, többezres közönsége van. Ahogy Facebook-oldaluk bejegyzéseit olvasgatom, fanatikus rajongótábor ez a közönség, már tavasszal ontották a sorokat, hogy nekik ez a világ legjobb fesztiválja, idén is jönnek, sokan kontinenseket utaznak át, hogy Ozorán együtt bulizhassanak pár napot. És tényleg, meg is érkeztek, több ezren. A fesztiválra szóló belépőket hónapokkal korábban kezdik értékesíteni, rekordgyorsasággal fogynak, Ausztráliából, Amerikából, Japánból is. Hogyan lehetséges, hogy ígéretes előzmények után last minute értesülnek a szervezők, hogy nem kapnak engedélyt? Amikor már mindenki itt van, fellépők, művészek, forgatóstábok, nézők, sátrak, kutyák, gyerekek?

Több ezer külföldi turista érzi magát becsapva

Van a fesztiválnak egy angol nyelven is megjelenő lapja, az Ozorai Próféta. A mai szám nyitócikke értelemszerűen azzal foglalkozik, lesz-e egyáltalán fesztiváljuk. Részint buddhai nyugalommal lamentál azon, hogy az élet minden részét, fordulatát, pillanatát meg kell élni, jót és rosszat egyaránt, de azért bíznak abban, hogy a következő pár napban inkább a jót fogják. Úgy érzik, mindent megtettek annak érdekében, hogy flottul menjen le ez a hét, remélik, megfelelnek a nemzetközi és a magyar törvényeknek, végezetül sajátjaikat is említik. Sokszor hivatkoznak magukra mint közösségre, joggal, ez pár ezer ember valami igazi szabadságélményt szokott itt átélni. Erre most még csak várnak, de legalább a  fesztivál területén belül, amiért amúgy hálásak a szervek, hiszen különben meg kellene oldani több ezer ember elhelyezését, vagy akár csak azt, hogy legyen mit enniük és hova pisilnük; az Ozora környéki kistelepülések nem tudnak egy ekkora tömeget ellátni.

A várakozók összeesküvés-elméletekkel töltik ki szabad idejüket, hogy mi lehet a hirtelen ellenállás mögött. Nem fizettek kenőpénzt, ez az egyik népszerű teória, illetve hogy biztosan a Sziget szervezői próbálnak így szerezni több ezer látogatót. Arra is gondolhatnánk, hogy a tavalyi „droggal kapcsolatos visszaélések” verték ki a biztosítékot, de egyrészt nem hiszem, hogy más hasonló bulikhoz képest itt kiugróbb lenne a tudatmódosítók használata, másrészt annak lefülelésére megvannak a bevált eszközök (egyébként sem olyan friss információ ez, aminek hirtelen, kezdés előtt jutott volna bárki a birtokába). Előbbi két teóriát is inkább a melegben heverészés szülhette; Ozora napjai évek óta nagyjából egybeesnek a Szigetével, a közönségeik pedig teljesen mást várnak fesztiváljaiktól. Remélem, meg is kapják.

UPDATE: újabb fordulat

A Fejér Megyei Kormányhivatal másodfokon engedélyezte az O.Z.O.R.A. fesztivál megrendezését, érkezett a hír kedden este. Galambos Dénes kormánymegbízott közleménye szerint a kormányhivatal döntését az első fokon eljárt jegyző kézbesíti a kérelmező részére.

Ezzel a Fejér Megyei Kormányhivatal – a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság egyedi feltételek teljesítéséhez kötött hozzájárulása mellett – megváltoztatta a Mezőszilasi Közös Önkormányzati Hivatal jegyzőjének első fokon hozott határozatát és a kérelemben foglaltak szerint engedélyezte a zenés, táncos rendezvény megtartását. (MTI)

Így látja Winkler Nóra:

A régi család jobb, mint az új?

Hogyan lehetünk igazi nők?  

Öröm lesz „parkolódíjat” fizetni!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése