Hat és fél hónapra született Varga Nóri. Őt meg tudták menteni az orvosok, de szeme világát sajnos nem. Egyik szemére teljesen megvakult, a másikkal 4 százalékosan lát: színeket, alakokat. Családjával él, mindenben segítik őt, de nem tudnak mindig mellette lenni.
Meg kellett tanulnia egyedül öltözni, főzni, közlekedni. 8 hónapja még egy segítséget és egyben új családtagot kapott: Danit, a képzett vakvezető kutyát. Azóta együtt járják az utcákat, és Nóra azt mondja, teljesen más lett a világ.
Közelednek az emberek
“Sokkal könnyebb a közlekedés így, hiszen Dani tud lépcsőt, ajtót, zebrát, ülőhelyet keresni, a tereptárgyakat, embereket kikerüli. Azelőtt gyakran előfordult, hogy “ütköztem” az emberekkel, ha épp nem figyeltek. De a lelkemnek is sokkal jobb most: sok önbizalmat és bátorságot adott nekem, hogy ő van. Nyitottabb lettem, és az emberek is jobban közelednek hozzánk.
Amíg fehér bottal közlekedtem, odajöttek segíteni, de nem nagyon mertek beszélgetést kezdeményezni. Amióta Dani van, kevesebben segítenek ugyan, mondván, hogy a kutya megoldja (és ez tulajdonképp így is van), de gyakran odajönnek beszélgetni, már a látássérülésről is mernek kérdezni; a kutya valamiképpen hidat ver az emberek között.”
Bár nyilván nem mindenki áll így hozzá, de Nórit nem zavarja az sem, ha a látássérüléséről kérdezik. “Én nagyon szeretek beszélgetni, és az inkább jó, ha kérdeznek, mert sokan nem beszélgettek még látássérülttel, van bennük egyfajta félelem, nehogy olyat mondjanak, amivel megbántanak. De higgyék el, nem bántódom meg, ez is hozzám tartozik. És legalább többet megtudnak rólunk.”
“Jó érzés, hogy segítenek”
A lány azt mondja, a magyarok túlságosan sötéten látják a társadalmukat, a közvélekedés szerint az emberek érzéketlenek, nem foglalkoznak a másikkal, nem segítenek. Ez sokszor szituációfüggő és persze az sem mindegy, hogy milyen rászorulóról van szó, de Nórinak jók a tapasztalatai: “Én mindig csak jót kapok az emberektől, mindig segítenek az utcán, a buszon és a boltokban is. Megmutatják, hol van, amit keresek, a pékségben elsorolják, mi a választék… ez nagyon jó érzés.”
“Előnyöm van ruhák terén” – mondja Nóra. Előny alatt azt érti, hogy 4 százaléknyit lát az egyik szemével, vagyis a ruháit felismeri, össze tudja állítani a színeket is. Sminkelni nem szokott, de főzni annál inkább. “Zöldséget pucolok, aprítok, igaz, komplett ételeknek azért nem állok neki egyedül.”
A főzést nagyon megkönnyítheti egy beszélő konyhamérleg (25 ezer forint), a közlekedést egy jól használható, modernebb fehér bot (6-8 ezer forint), de létezik már színfelismerő 60 ezerért, beszélő vérnyomásmérő 25 ezerért, speciális képernyőolvasó program 300 ezer forintért. Ezek beszerzését azonban nem támogatja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár.
Nóra még tanul, így a neki járó családi pótlék a vakok személyi járadékával együtt 35 ezer forint körüli összeget tesz ki havonta, néha szerencsére ki lehet fogni egy-egy pályázatot. Így a fiatal lány boldogul ma már a Gazdasági Főiskola logisztika szakán: “laptoppal szoktam jegyzetelni, van rajta képernyőolvasó program, otthon visszahallgatom” – meséli. Amikor pedig nem tanul, barátokkal találkozik, önkéntesként részt vesz rendezvényeken, beszélget az érdeklődőkkel a vakvezető kutyákról, mesél nekik közös életükről, vagy kirándulni indulnak új társával, Danival.
8 kérdés, 8 válasz1.) Harap? 2.) Lehetek tőle beteg? 3.) Ki vezet? 4.) Hogyan segíthetek? 5.) Tudja, hogy piros a jelzőlámpa? 6.) Tudja-e a kutya, hogy hányas buszra kell felszállni? 7.) Meg szabad simogatni? 8.) Szabad-e etetni? Forrás: hvskalapitvany.hu |