Két és fél év: ennyit töltünk ma átlagosan szülési szabadságon, mielőtt újra munkába állnánk. Aztán húzhatjuk az otthon maradást hosszú hónapokig, évekig is akár, ha nem találunk olyan munkahelyet, ahol szívesen látják a kisgyerekes szülőt. Az elkeseredés fura dolgokat produkálhat. Ismerek olyan anyukát, aki glancosan, sminkelve viszi oviba a gyerekét, majd hazamegy, és átveszi a mackónadrágot. Szégyelli, hogy nem dolgozik. Pedig nem biztos, hogy az ő hibája.
A kisgyermekes anyuka a munkahely mumusa
Nincs részmunkaidő, nincs hely a bölcsiben, oviban, és persze, indokoltan vagy nem, de bizalmatlanság övezi a szülőt: sokan gondolják, hogy nem lesz elég jó munkaerő. Ha beteg a gyerek, a szülőnek nem kérdés, hogy ha megteheti, akkor otthon marad, ezzel viszont könnyen feszültséget kelthet a munkahelyén. Ott van még a hazai családmodell, vagyis a női-férfi szerepek évszázados leosztása. Apa dolgozik, anya gyereket nevel – fordított esetben furcsán néznek a családra az ismerősök (bár ezt azért ki lehet bírni).
 |
| Brigi |
Brigi egy nemzetközi szállodalánc magyarországi tagjának pénzügyi osztályán dolgozott, mielőtt először teherbe esett. Ma két kislány édesanyja. Története tipikusnak mondható.
“Szerettem volna a két lányom születése között visszatérni dolgozni egy rövid időre, de a munkáltatóm nem egyezett bele. Úgy történt, hogy visszamondtam a GYED-emet, beszoktattam a kislányom a bölcsődébe, mindent lerendeztem a visszatérésemhez. Majd munkába állásom előtt két munkanappal jött egy telefon. A HR-igazgató volt, azt mondta, hogy mégsem tudnak visszavenni, úgyhogy vagy visszajövök GYED-re, vagy kirúgnak. Az utóbbit választottam. Azelőtt többször is jártam bent, a mai napig azt mondják, hogy várnak vissza, és a jövő évi büdzsébe beletesznek. Hát nem tudom, ez érdekes visszavárás!”
Briginek talán megfelelt volna egy félállás is, amely “büdzsékímélő” a cég számára, de a szállodába végül részmunkaidőbe sem vették vissza. Magyarországon a nők alig tíz százaléka dolgozik négy vagy hat órában, míg Hollandiában ez az arány hetven százalék.
Igaz, egy friss kutatás eredményéből az is kiderül, hogy itthon a munkavállalók sem szeretik bevállalni a négy-hat órás munkavégzést, mert kevéssé fogadja be őket a közösség. A legnagyobb nyomás nem a főnök, hanem a munkatársak irányából éri őket.
“Magamnak és másoknak is segíthetek”
Kálmán Edina, a Munka Kisgyermekkel (Muki) program menedzsere maga is háromgyermekes édesanya. 2012-ben az ő kezdeményezésére indult el pályázati pénzből az a nagyszabású projekt, amely a kisgyermekes szülők munkába segítését tűzte ki célul. Emellett arra törekszik, hogy a cégeket megismertesse az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formákkal.
“Megláttam a pályázatot, és azt gondoltam, mekkora lehetőség, hogy nemcsak én dolgozhatok rugalmas beosztásban a munkahelyemen kisgyermekes anyukaként, hanem ehhez másokat is hozzásegíthetek – mesélte. – Akkoriban utánanéztünk, és csodálkozva tapasztaltuk, hogy nincs olyan kutatás, mely a szülőket és a munkaadókat párhuzamosan vizsgálta volna ez ügyben. Mi megkérdeztünk ötszáz anyukát, hogy megtudjuk: miért nem mennek vissza dolgozni, mi az akadály. A kutatásban részt vevő száz cég esetében pedig azt próbáltuk kideríteni, hogy miért nem fogadják szívesen a kisgyermekes szülőket.”
 |
| Kálmán Edina |
| A tudatosak, a bizonytalanok és akiken nem lehet segíteni
Amikor Edina és munkatársai elkezdték a munkát, az volt a feltevésük, hogy csoportokra lehet bontani a munkakereső szülőket, így azonosítani lehet, melyik csoportnak mi a problémája, és arra mi a megoldás. Tapasztalataik igazolták a feltevést: “Vannak olyan álláskeresők, akik tudatosak, felkészültek, helyén van az önértékelésük – mégsem kapnak munkát. Ez a fajta hozzáállás nem a végzettségtől függ, ennél mélyebbre mennék: a családi gyökerekhez, a neveltetéshez. Ezek a nők otthon azt hallották, hogy mindenhonnan fel lehet állni. Ők hiszik, hogy mindent meg tudnak csinálni, bárhová sodorja őket az élet, és ha nem sikerül, akkor sokkolja őket a helyzet. Nekik az elinduláshoz van szükségük segítségre: önéletrajzot írunk velük, és cégekkel hozzuk kapcsolatba őket. Egy másik csoport tagjai ugyan tisztában vannak a képességeikkel, de nem tudják, hogy milyen munkát szeretnének, csak azt, hogy milyet nem. Van például húsz felsővezetőnk; közülük már egyik sem szeretne vezetői pozíciót, hanem a munkába állás után is a kisgyermekre szeretné fordítani az energiái nagy részét. Velük le kell ülni gondolkodni, és együttállásokat keresni. A Mukinál rengeteg szabad munkakör gyűlik össze, és miközben az anyuka önmagáról gondolkodik, és a szakembereinkkel beszélget, egyszer csak jön egy neki megfelelő munkaajánlat. A Muki egy évvel ezelőtti, reprezentatív mintán alapuló felmérése az iskolai végzettséget is nézte a megkérdezett anyukák esetében; akkor húsz százalék volt a diplomások száma. Azóta már a programra jelentkezők kétharmada felsőfokú végzettségű szülő. Azoknál a szülőknél, akik alacsonyabb végzettségűek, nem elsősorban a gyermek elhelyezése okoz gondot. Mivel ők alapvetően rosszabb feltételekkel kerülnek be a munkaerőpiacra, az a kérdés, hogy meg tudják-e tartani a munkájukat vagy sem. Nekik ráadásul az önértékelésük is alacsonyabb, ezért nem is tudják megfelelően eladni magukat. Ami fontos: akkor tudunk segíteni, ha az illető szülő aktívan együttműködik velünk, és át tudjuk vele beszélni a személyes igényeit.” |
Találd ki, hogy mit akarsz, és lépj túl a gyereksztorikon!
A szülők szerint a siker elsősorban a jó önéletrajzon múlik, másodsorban pedig azon, fejlesztik-e magukat, mielőtt újra munkába állnának. A siker szempontjából kevésbé tartják lényegesnek a munkaerő-piaci tanácsadóval való – akár egyszeri – konzultációt. “Mi viszont azt látjuk, hogy éppen azok szereztek eddig állást, akik három-négy alkalommal itt jártak, és tanácsokat kaptak – mondja Edina. – A helyzet ugyanis az, hogy sokan nincsenek tisztában saját magukkal, a képességeikkel, nem tudatosak, és nem mondják ki, hogy mit szeretnének elérni a családban, illetve mit a munkahelyen. Ebben tud segíteni egy szakember.”
A gyerekkel otthon töltött idő nagyfokú önbizalomvesztéssel járhat, az ember azt érzi, hogy a világ elrobogott mellette. Egy állásinterjún ez látszik a jelentkezőn. Sok szülő követi el ilyenkor azt a hibát, hogy az erősségek helyett a gyengeségekkel, illetve a GYES-en, GYED-en töltött időszakkal foglalkozik, mert az önértékelése nincs a helyén, és nem tud elszakadni a szülőszereptől. A céges tapasztalat ehhez képest azt mutatja, hogy egy-két hónap elteltével még annak is visszajön a tudása, aki akár hét évet is kihagyott a babázás miatt.
“Mindenről egy gyerekdal ugrott be”
 |
| Annamari |
Annamária, két kislány és egy kisfiú édesanyja meséli:
“A gyerekekkel otthon töltött időszak eleinte teljesen kielégített, hiszen a több év munka után valami új jött az életembe, tele kihívásokkal. Később azt vettem észre, hogy szinte minden szócskáról egy gyerekdal jut eszembe, az utcán megszólítom az embereket, hogy nincs bekötve a cipőfűzőjük, és még sorolhatnám. Beszűkült a látásmódom. Sokszor értéktelennek és fölöslegesnek éreztem magam, mindamellett, hogy tudtam, a világ egyik legfontosabb, egyben a legtöbb energiát és türelmet kívánó feladatát látom el.
Szerencsére engem visszavárnak a munkahelyemen. A munkáltatóm már korábban felismerte, hogy nem feltétlenül hátrány kismamákkal együtt dolgozni. Az előző két gyermekem születése után is mindent elkövetett annak érdekében, hogy segítse a visszatérésemet, és a zökkenőmentes beilleszkedést. Most is folyamatosan látnak el belső állásajánlatokkal, és azt is nekik köszönhetem, hogy bekerültem a Munka Kisgyermekkel programba. Azt is tudom azonban, hogy nem mindenki ilyen szerencsés, hiszen a környezetemben lévő anyukák gyakran panaszkodnak. Nem minden munkáltató áll ilyen pozitívan a gyermekvállaláshoz, így ez a kérdés gyakran előkerül a játszótéren.”
“Ha nem tudok bemenni, futárral kiküldik a munkát”
Kálmán Edina szerint a munkáltatóknál, főleg a kisebb cégek esetében az a fő probléma, hogy nyitottak lennének ugyan az atipikus foglalkoztatásra – mindegy, hogy hatórás munkaidőről vagy távmunkáról van szó -, de nincs HR-osztályuk, ami foglalkozna ezzel. „Magyarországon rettenetesen hiányzik egy atipikus foglalkoztatási központ vagy kisvállalkozásoknak segítő HR-központ, ahol ingyenes tanácsot kaphatnának ezzel kapcsolatban – mondja. – Ez az országos foglalkoztatást is nagymértékben segítené. Mi a Mukin belül ezzel foglalkozunk, de ez a kísérleti projekt fél év múlva véget ér. Itt van viszont a tarsolyunkban, hogy mit lehetne tenni, csak forrást kell teremtenünk hozzá. Igény is volna erre, ezt bizonyítja, hogy a Munka kisgyermekkel programhoz eddig háromszázötven olyan cég csatlakozott, amely szívesen alkalmazna kisgyermekes munkaerőt.”
Briginek volt már kellemes tapasztalata: “az egyik cégnél, ahol interjún jártam, mondták, hogy semmi gond, ha beteg a gyerek vagy csak épp szünet van, be lehet vinni, mert van egy szekrény, tele játékkal. A leendő munkáltatóm pedig azt ajánlotta, ha nem tudok bemenni, akkor futárral kiküldi a munkát egy laptop társaságában, és nyugodtan csináljam meg itthon, vagy akár választhatom azt is, hogy bemegyek később, miután a férjem hazaért a munkából. Szerintem ezek nagyon korrekt megoldások. Sok-sok ilyen cégre lenne szükség!”
