Az egész úgy kezdődött, hogy mivel olyan idejétmúlt vagyok, mint egy felhúzható tik-tak vekker az űrkorszakban, a férjem gyorsan csinált nekem egy vadi új mail-címet. Megmutatta, hogy kell feljelentkezni az oldalra, aztán sok sikert kívánva, nagyokat ásítva becsoszogott a hálószobába aludni. Fél óra múlva egy olyan internetes közösségben találtam magam, melynek tagjai megcsalás céljából mind szeretőt keresnek. Az oldal nevét azért sem írom le! Ez itt nem a reklám helye. Szóval, míg a férjem jóízűen hortyogott, elkezdtem kitölteni az adatlapot. (Feltehetőleg a valódi szeretőkeresők is így csinálják.)
Lett kamunevem, és jó pár év meg kiló letagadása után elérkeztem a párkapcsolati állapot megadásához. Több lehetőséget is megadtak az oldal készítői. Házas/párkapcsolatban. Nyitott kapcsolat. Házas, de független. Na, ez utóbbi mi a fene? „Ezt így most hogy?” – mondaná a szerencsétlenre sikeredett kérdéséről elhíresült tévés kolléga.
Ha valaki értelmezni tudja számomra a „házas, de független” megnevezést – és most itt feltehetőleg nem a szárnyaló, gondolati függetlenségre, nem is a válófélben lévő állapotra utalnak -, az nyomban magyarázza meg nekem. Akkora baromságnak tűnt, hogy természetesen ezt ikszeltem be.
Aztán a végzettségem és egyéb jelentéktelen kérdések után meg kellett neveznem, hogy pontosan mire vágyom. Alkalmi, állandó szexpartnert keresek, esetleg a szexuális határaimat feszegetném, vagy új dolgokat szeretnék kipróbálni. Nagy bátran az összeset bejelöltem. Nehogy má’ azt higgyék, hogy gyertyafényes vacsorára, nagy kacagós dumcsizásokra vágyom. Belém ugyan nem kell sokat invesztálni!
Letagadom a pizsamát
A legfogósabb, az oldal szerkesztői számára nyilván nagyon fontos személyes információnak vélt kérdés, hogy miben is alszom én. Bugyiban/alsónadrágban, meztelenül vagy pizsamában? Végignézve szánalmas önmagamon, amint barackszín, virágos, bokalengetős pizsiben és frottírzokniban üldögélek a számítógép előtt, egyértelművé vált számomra, hogy nem lehetek vágyölő. A „meztelenül” megadása így ősz közepén, még a fűtési szezon beindulása előtt, nem tűnt hiteles válasznak. Maradt a bugyiban való alvás.
A többiek adatlapját böngészve megbizonyosodtam arról, hogy remekül választottam, mert a többiek is mind-mind vagy meztelenül, vagy alsóneműben alukálnak. Pizsamában aludni lúzerség! Ezentúl társaságban is letagadom. Végül néhány vállalhatatlanul ostoba mondatban jellemzést írtam magamról. A szöveg szerint én egy kétgyermekes, tűzrőlpattant, mások által rendkívül szexinek mondott menyecske vagyok, akinek élete a család és munka kettősében zajlik. A férjem vagy dolgozik, vagy a focit bambulja a tévében. De természetesen ennél többre, vad szenvedélyre, izgi kalandokra, zabolátlan együttlétekre vágyom. Ugye, meg akarsz velem ismerkedni? – tettem fel végül a kihívó kérdést.
Rajongóim száma elérte a negyvenet
És meg akarnak… Sikeres regisztrációmat követően öt percen belül hatan jelentkeztek. Ketten közülük rögtön a kedvencüknek neveztek. Azóta rajongóim száma elérte a negyvenet, de lehet, hogy amíg ezeket a sorokat írom, már ötvenen is vannak. Süldőlánykorom óta nem volt ekkora sikerem. Már a férjem is büszke rám, hogy milyen kapós vagyok. Pedig szerencsére a fotómat még nem is látták. Azt ugyanis nem töltöttem fel magamról.
Aztán, ahogy elkezdtem olvasni a nekem írt levelek tucatjait, frivol kedvem és cinizmusom egyre fogyott. Végül baromi szomorú lettem. Voltak persze hetyke macsók, akik a félreértések elkerülése, no meg a fölösleges körök redukálása végett, rögtön alsógatyában pózoló képeket küldtek magukról. De szép számmal jelentkeztek szelíd családapák, akik szerint ők is pont arra vágynak, amire én.
Az egyik szerint kerek-e világon nem létezik olyan fickó, aki ne szeretne velem megismerkedni. A másik csak a kezemet szeretné fogni, és fényességes arcomat simogatni. Akadt olyan is, aki már most érzi a kettőnk közötti metakommunikációt. Persze lehet, hogy az érzelmi húrokat pengető, gyengédségre, simogatásra vágyó duma is kamu, és ők is pont annyit hazudtak magukról az adatlapjukon, mint én. De egy levél tényleg megfogott. A gyötrődő férj azt írta nekem, hogy két kiskamasz gyereke van, nem akar hétvégi apuka lenni, szereti a feleségét, de nem bírja tovább a szex hiányából adódó állandó feszültséget, veszekedést. Annyira megkapóan szomorúnak tűnt.
Persze nem válaszoltam egyiknek sem, nem űzök velük ízetlen tréfát. Nem is fogok most itt felháborodni, morálra hivatkozni, párkapcsolati tanácsokat adni, a „hogyan tartsuk meg a férjünket” kezdetű mondatokkal dobálózni. Csak azon gondolkodtam el, hogy tényleg ennyire lestrapáltak, unalmasak, oda nem figyelők vagyunk mi asszonyok? És amíg „lócitrom van, addig veréb is van” alapon talán sikeres vállalkozás tud lenni egy ilyen házasoknak létrehozott megcsalós portál?
Végül is, nem kell a munkahelyen kajtatni a csajokat vagy pasikat, és a megismerkedés bonyolult, bujkálós logisztikáját sem kell végigcsinálni. A szupermarket polcáról, akiknek ez megy, leemelik a megfelelő férfit vagy nőt, és kész. Aztán lesz, ami lesz. Mondhatnám azt is, hogy csak a férjek egy része nem bírja feldolgozni, hogy néhány év eltelte, a munka, a gyerekek esti vacsoráztatása, fektetése után nem lehet napi-heti rendszerességgel dögös baby dollban ugrálni az ágyon. Hogy a másikat szeretve, tisztelve lehet „csendesebb” szex mellett is létezni. De biztos vagyok abban, hogy ha magamat házas férfinak adtam volna ki, akkor is szép számmal érkeznének levelek asszonyoktól.
Ha B kategóriás filmek forgatókönyvírója lennék, tutira ráharapna egy producer arra az ötletemre, miszerint csináljunk filmet arról, hogyan talál újra egymásra férj és feleség a házasságtörős oldalon.
A leveleim egyébként most is csak jönnek és jönnek… Ideje befejeznem ezt a kis akciómat.
| Így látja Hadas Kriszta:
Buli szülői felügyelettel? Na ne! A válások valódi áldozatai |
