Kerülj tekintetének a hatása alá. Hagyd abba az olvasást, és nézz farkasszemet ezzel a Gyermekkel. Csak a szemét nézd. Ne a száját, ne a pufi arcát. Csakis a két hatalmas szemét. Mit látsz benne? És vajon Ő mit láthat tebenned? És most válaszolj a kérdéseimre: Bölcs szemet láttál, vagy tudatlant? Mi volt a szemében? Gyermeki naivitás? Szigor? Szeretet? Ártatlanság? Tisztánlátás? Egyáltalán, gyermek nézett rád, vagy egy Valaki? S végül: lány nézett-e rád, vagy fiú? Férfitekintet ez, vagy női?
Beszélgessünk erről. Nos, ha csakis a két szemet nézted, nem sejthetted a gyerek nemét. Ez az Ember tekintete, aki még nem játszik nemi szerepet. Szülész barátom azt mondta, ha nem néz a babák lába közé, az arcukról megállapíthatatlan, hogy fiúk vagy lányok. Egészen addig, amíg nem alakulnak ki rajtuk a másodlagos nemi jellegek, nem látjuk a lányt és a fiút – csakis az Embert. A nemünket a pelenka rejti. Az Ember aztán egész életünkben ott él a lelkünk mélyén. Mert később eluralja a nemi szerep.
Férfinak vagy nőnek lenni sorsszerep, melyet egy olyan színész játszik el bennünk, akit Embernek nevezünk. Bármelyiket el tudja játszani, jól-rosszul. S miközben játszik, a másik, a nem megélt szerepéről nincs is tudomása. Ott lappang benne, az árnyékban. A két nemről külön csakis azután tudunk értelmesen beszélgetni, ha már az Ember fogalmát megértettük, mert a lelkünk legmélyebb rétege nem „férfias” vagy „nőies”, hanem emberi.
Nincs „férfilélek” és „női lélek” – csak emberi lélek van, amely a teljesség egyik részét a felszínen megvalósítja és megéli – és a másikat a mélyben hagyja. Minél fejlettebb valaki, annál inkább tud a másik nem fejével is gondolkodni. Egy férfi tud nőül, és fordítva: egy nő tud férfiul. Sőt, ha muszáj, el is tudja játszani a szerepét. (A japán Nó-színházakban a legvarázslatosabb női szerepeket, anyákat és szépséges szüzeket mind férfiak játszották.
A nézőtéren ülő szamurájok halálosan szerelmesek voltak beléjük. Miközben egyikük sem volt homoszexuális, és otthon várta őket a feleségük.)
Lelkünk duálisan működik. Az Ember egyik arca férfi, a másik nő. A képről egyébként a hetedik unokám, Veronika néz rád. Ha most azt mondod: „Sejtettem, hogy lány!”, csakis a szája miatt lehetett. Vera születési horoszkópjában a Nap és a Vénusz szorosan együtt áll. Az említett, első képen még csak három hónapos, de a túloldalon, hároméves korában olyan „nő”, hogy bárkit az ujja köré csavar. Lesz még gondunk vele.
Az Örök Embert, a kis Buddhát mostanában nyeli el a szerepe, és lesz belőle nőci. Mindenlátó, csodálatos szemével tud már varázsolni. Már tud nézni kedvesen, vadul, kacéran és dögösen. Le tud venni a lábamról. Nem úgy, mint egy nagypapát, hanem mint egy pasit. Meg tud nyomni bennem olyan gombokat, amelyeket csakis azok ismertek, akikbe valaha beleszerettem. Veronika tud szerelmet kelteni. Nemcsak bennem, másokban is.
Ha egyszer a vénuszi női szerepről írok, visszatérek rá, mert nála látom, hogyan készül az ilyesmi: hogyan lesz az Emberből egy bűbájos és veszedelmes varázslónő. Az Ember: férfi és nő. A héber hagyományban úgy hívták: Adam Kadmon. Az örök Embert jelenti, az őstípust, azt a teremtői mintát, amelyben mindkét nem benne rejlik. Mindezt azért mondom el, mert nőről és férfiról külön nem lenne szabad beszélni. Az Ember lélektana a lényeges, a férfi és női a másodlagos, de ha bele is megyünk majd külön az elemzésekbe, mert ez megkerülhetetlen, és manapság nagy divat, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a nemek kölcsönösen meghatározzák egymást. Ha az egyik eltorzul, a másik sem maradhat ép. S külön egyikünk sem találhatja meg önmagát, mert egymásban élünk és egymást tükrözzük. Ezt akartam elmondani, mindjárt az elején.
Gondolatokból fűztem egy gyöngysort neked. Vannak nagyobb és kisebb, hamis és igazgyöngyök rajta. Van sok hasonló is közöttük. Megtartottam mind, mert ugyanazt a gondolatot más-más fénytöréssel tükrözik. Ilyenkor a gondolat hasonlít ugyan, de az értelme, vagy az érzelmi sugárzása más: egymás fényét árnyalják és gazdagítják. Van egy láthatatlan szál, amelyre fölfűztem őket. Hogy ez mi, csak akkor tudod meg, ha a könyv végére érsz, s az egész gyöngysort a kezedben tartod. Az ősi mondák szerint a kagyló a gyöngyöt a belehullott könnycsepp miatt szüli. Azt mondják, ezek az angyalok könnyei. Egy arab legenda úgy tartja, hogy Éva bűnbánó könnyei. A modern tudomány szerint valami kosz, vagy kristály irritálja – köréje épít szépségből réteges, selyemfényű burkot a kagyló, hogy megvédje az életét. Mindegy, ki mond igazat.
„Minden gyöngysor egy-egy út a saját belső világunkhoz, önmagunkhoz”
.A lényeg, hogy a gyöngyök, éppúgy, mint a gondolataim, mélyről erednek, és a megszenvedett élet eredményei. A halászok sok ezer kagylóban találnak egyetlen gyöngyszemet. Ezeket gyűjtögetik. De ha van közöttük néhány szép is, azt mondják mégis: megérte felhozni a mélyből. Szeretem ezt a gyöngyhasonlatot. Az őskeresztényeknél a gyöngy az istenkereső lelket szimbolizálja. Minden gyöngysor egy-egy út a saját belső világunkhoz, önmagunkhoz. A Biblia utolsó könyve szerint a mennyei Jeruzsálem kapui gyöngyökből állnak, s csakis ezeken át juthatunk a világosságba. Most pedig olvass tovább. Egyenként, külön-külön is nézegetheted a gyöngyszemeket. De a legjobb, ha elejétől a végéig haladsz a könyvben, s mint egy füzéren, sorra követed a gondolatokat. Most már a tiéd mind. Én pedig megyek játszani. Megmutatom Veruskának, hogyan találkozott Bambi, a kis őzike apjával, a Papaszarvassal, akit sohasem látott még, most pillantja meg életében először, és most tudja meg, hogy milyen bölcs és erős lény az édesapja.
 Cikkünk az eheti Nők Lapjában jelent meg, és Müller Péter legújabb könyvéből, a Férfiélet, Női sorsból közölt részletet.
További cikkeink a Nők Lapja aktuális számából:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
