nlc.hu
Aktuális
Tiltólistán a fejbe lőtt bloggerlány könyve

Tiltólistán a fejbe lőtt bloggerlány könyve

A pakisztáni magániskolák nem kérnek Malala életrajzi kötetéből; szemükben a lány nem más, mint a Nyugat bábja.

Tiltólistán a fejbe lőtt bloggerlány könyveA könyvesboltok ugyan árusítják Pakisztánban a lányok és nők oktatásának tálib tilalmát ellenző Malala Juszufzai könyvét, a magániskolák azonban nem tűrik meg a bloggerlány kötetét. Adib Dzsavedani, a mintegy 40 ezer pakisztáni magániskolát tömörítő szervezet elnöke bejelentette, hogy a szövetség kitiltotta a magániskolák könyvtáraiból Malala könyvét. Azzal érvelnek, hogy a miniszterelnöknek készülő 16 éves lány a Nyugatot képviseli, nem pedig Pakisztánt – számolt be az al-Dzsazíra.

Malala 11 éves korában vált ismertté, amikor álnéven blogot indított a BBC urdu nyelvű szolgálatának internetes oldalán arról, hogy milyen kislányként a tálibok által ellenőrzött, pakisztáni Szvát-völgyben élni, ahol a szélsőséges iszlamisták a lányoknak, nőknek megtiltották, hogy iskolába járjanak. Tavaly tálib fegyveresek megpróbálták megölni, miközben hazafelé tartott az iskolai busszal. Több lövés is eltalálta, fején életveszélyes sérülést szenvedett, ám csodával határos módon felépült. Jelenleg a nagy-britanniai Birminghamben él és tanul. Újrakezdte a harcot a lányok oktatásáért, és létrehozta a nevét viselő Malala Alapot. Elnyerte az idei Szaharov-díjat, sőt az idei Nobel-békedíj egyik esélyese volt.

Az NLCafén hamarosan részletesebben is foglalkozunk Malalával és az életrajzi könyvével.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top