Az Együtt-PM a nők társadalmi jelenlétének erősítéséért 30 százalékos női kvótát kíván bevezetni a jövőben az Országgyűlésben. Magyarországon a népesség felét kitevő nők aránya a politikában mindössze 9 százalék, és a vállalatvezetők között is csupán 5 százaléknyi a nő. Így nem meglepő, hogy a nemzetközi felmérések szerint, a nők esélyegyenlőségét tekintve hazánk csupán a 87. helyen áll az országok rangsorában.
A női kvóta bevezetését azért támogatják, mert a nemzetközi tapasztalatok szerint hatékonyabban, kevesebb korrupcióval működnek azok a szervezetek, amelyek vezetését legalább egyharmadnyi arányban nők látják el.
Az Együtt-PM politikusai szerint tehát azért kell több nő a közéletbe, hogy javuljon a társadalom általános közérzete. Ha ugyanis a nők egyaránt ki tudják teljesíteni az életüket a munka és a gyermeknevelés területén, akkor ez jótékonyan fog hatni a gyermekvállalásra, azaz az ország demográfiai folyamataira is. Pár napon belül a Bajnai Gordon vezette párt egy – a női esélyegyenlőség javítására kidolgozott – programmal is előrukkol.