Képzeljük el a szituációt: munka nélkül vagyunk már egy ideje, sorra adjuk be önéletrajzunkat jobbnál jobb cégekhez. Az egyik helyen már több rostán átmentünk, de hátra van még a „fizikai alkalmassági” teszt. Úgy érezzük, ez is jól ment, mégis elutasítanak.
Vagy: teherbe esünk, de még várni akarunk pár hetet, míg elmondjuk a munkáltatónak. Egyik reggel azonban rosszullét miatt az üzemorvosnál kötünk ki. Pár nap múlva a hr-es vár az irodájában, sajnálkozik: létszámleépítés miatt ki vagyunk rúgva.
Érthetetlen. Vajon mi áll a háttérben? Lehetséges, hogy egészen más, mint amire valaha is gondolnánk? Elképzelhető, hogy az egészségi állapotunknak köze legyen egy munkahelyi kudarchoz?
 |
| Kulcsár Zoltán |
Már régóta felvetődött az a gondolat, hogy a betegek aktái nyilvánosak legyenek az egészségügyi rendszeren belül. Korábbi kormányok is foglalkoztak a kérdéssel, most azonban a parlament előtt van az erről szóló javaslat. Ha jelen formájában rábólintanak, a betegek korábbi egészségügyi adatai között korlát nélkül „kutakodhatnak” az orvosok. De mi köze van egy üzemorvosnak ahhoz, hogy valaki tizenkét éve alkoholizmussal küzdött, ami miatt pszichiáterhez járt? Vagy ahhoz, hogy valaki nemi erőszak áldozata lett, ami miatt abortusza volt?
Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő szerint visszaéléseknek adhat teret az üzemorvos-munkáltató viszony, hiszen „a munkáltató fizeti az üzemorvost, így a hétezer orvosból elég, ha csak néhány hajlandó kiadni valakinek az előtörténetét a munkáltatónak”. Az adatvédelmi szakértő azt mondja, a rendszer elméletileg naplózni fogja, mely orvos kinek a betegtörténetébe nézett bele, de az kérdés szerinte, hogy milyen mélységben történik majd ez a naplózás, és hogy ezt is rögzíti-e a rendszer.
Túl sok infó, túl sok helyen?
Hasonlóan látja a helyzetet a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szervezet. Az ő értelmezésükben ugyan indokolt, hogy a kormány az Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (Egészségügyi Tér) megvalósításába kezdett, de meg kell vizsgálni, hogy mindezért mit áldozunk fel. Az új rendszer lényege, hogy a betegek egészségügyi adatai, leletei, elvégzett vizsgálatai és annak eredményei egy helyen legyenek, ne pedig jobb esetben otthon, mappákban, rosszabb esetben rég elkallódva. Ha pedig egy központi adatbázisban vannak az adatok, akkor a kezelőorvos férjen is hozzájuk, hogy egyrészt például ne kérjen újabb vérvizsgálatot, ha három napja már készült egy, hiszen így sok felesleges macerától lehet megkímélni a beteget és a kórház pénztárcáját, másrészt a beteg adatait komplexen és történetében látva eredményesebben tudjon gyógyítani.
A kezelőorvoson kívül azonban külön adatvédelmi kockázatot jelent az egészségügyi intézmények és állami szervek hozzáférési jogosultsága. „Azt is tartsuk észben, hogy nemcsak az a probléma, hogy a kezelést végző orvosok túl sok adathoz férnek hozzá, hanem az eleve túl sok adatot túl sokan láthatják. Nincs rá garancia, hogy a szomszéd osztályon dolgozó orvos majd nem mutat túl nagy érdeklődést, amikor kiderül, hogy kedvenc színészét egy emelettel odébb ápolják. A kockázatot csak fokozza, hogy miniszteri hatáskörbe kerülhet annak eldöntése, milyen adatokat milyen munkakörű egészségügyi dolgozók, illetve állami szervek kezelhetnek, pedig alkotmányos követelmény lenne e nagyon lényeges szabályok törvénybe, nem pedig rendeletbe foglalása” – véli a TASZ. És valóban: az orvosok is emberek, megbeszélhetnek eseteket, névvel, név nélkül. Igen, köti őket az orvosi titoktartás, de való igaz, hogy az ország összes egészségügyi dolgozója biztosan nem angyal. És vajon ki szeretné, hogy nyitott könyv legyen az élete, és minden korábbi egészségügyi eseménye láthatóvá váljon – legyen az egy influenza, egy nőgyógyászati műtét, vagy éppen egy pszichiátriai kezeléssorozat?
Adatot vagy életet!
Abszurd a kérdés, de azért mi hiszünk benne, hogy létezik középút: az orvos igenis kapjon meg minden információt, ami fontos lehet a gyógyításunkhoz, de annál se többet, se kevesebbet. Kulcsár Zoltán adatvédelmi szakértő azt mondja, van ilyen megoldás. „Fontos, hogy legyen központosított nyilvántartás, de ebbe garanciális elemeket kell beépíteni” – magyarázza. Példaként az úgynevezett 29-es munkacsoportot említi. Ez az unió adatvédelmi hatóságai által életre hívott munkacsoport csak úgy engedélyezte ezt a rendszert, ha úgynevezett moduláris adatbázisként működik. „Azt szabályozzák, hogy mely adatfajtákhoz milyen orvos férhet hozzá, milyen adatokat adhat ki a rendszer például életveszély esetén a mentősnek. Hozzáférhet mondjuk a vércsoportjához és a gyógyszerallergiájához, de más, oda nem tartozókhoz nem.”
De mit gondol erről az, aki a „terepen” dolgozik? Selmeczi Kamill háziorvos szerint ha az orvos felelősségre vonható azért, mert nem a legnagyobb gondossággal járt el, akkor a másik oldalról sem lehet korlátozni. „Bárkit érhet baleset, bármikor kerülhet valaki életveszélybe, amikor az élete múlhat egy helyes orvosi döntésen. Ilyen esetben egy mentőorvosnak tudnia kell, van-e az illetőnek gyógyszerallergiája, áll-e valamilyen kezelés alatt.” Szerinte ezek mellett eltörpülnek az adatvédelmi aggályok, a lényeg szerinte csak annyi, hogy helyesen dolgozzák ki az informatikai hátteret. Egy biztos: vészhelyzetben és életveszélyben nem a jogainkra hivatkozunk, hanem az életünket akarjuk biztos kezekben tudni.
