A Minimál, Szirmai Márton rövidfilmje rendhagyó: sportközvetítésbe csomagolja a nagyon is kemény valóságot. Az alig több mint tizenkét perc alatt négy versenyző egy napját és erőfeszítéseit követhetjük nyomon. A kérdés az, hogy melyikük „nyeri meg a versenyt”, vagyis melyikük tud úgy, ahogy, de megélni a keresetéből, kinek lesz kevesebb a napi kiadása.
A kommentátor folyamatosan közvetít: ki milyen akadályokkal küzd meg a szereplők közül, mi pedig izgulhatunk, hogy vajon Jolán néninek sikerül-e megállnia, hogy húst vásároljon a piacon, vagy hogy Editet, a használtruha-kereskedőt megbírságolja-e az APEH.
Minimál from szirmai on Vimeo.
A forgatáson lett 90 éves
„Ezek a helyzetek mind megtörténtek velem vagy a barátaimmal” – mondja a rendező. A film nemcsak témájában, hanem megvalósításában is minimál, mindössze négyfős stábbal forgatták, kevés pénzből.
A szereplők a rendező ismerősei, kivéve az idős versenyzőt játszó Marika nénit. „Castingoltam egy darabig, de végül az egyik gyártásvezetőnk hívta fel a figyelmem Marikára, aki lelkesen vállalta a forgatást. Akkor lett kilencvenéves, amikor éppen forgattunk. Ilyen lelkes, példamutató és szorgalmas emberrel talán még nem is dolgoztam” – meséli Szirmai.
Süt belőle a szeretet
„Nekem mindig az a célom a kisfilmekkel, hogy a valóságot, helyszíneket egyfajta mementóként örökítsem meg. Természetesen fikcióról van szó, de mindegyik szereplő számára ismerős volt a helyzet, amiben mozognia kellett, sok mindenben hasonlítanak a filmbeli figurájukhoz.” Talán ez az egyik oka a pozitív fogadtatásnak. És persze az, hogy magunkat látjuk viszont. „A Minimál keserédes kritika. Egy barátom pedig azt mondta, azért jó, mert süt a filmből a szeretet. Jólesett ezt hallani.”
 |
| Szirmai Márton |
Kis erőforrásból, rövid idő alatt filmet készíteni: ez nem hagy nagy teret az improvizációnak. A jeleneteket előre kitalálták, és egyeztették a készítés előtt az alkotók. Mindössze négy napig tartott a munka, minden szereplőre egy-egy nap jutott. „Eléggé rohanva csináltuk a filmet. Amikor elmentünk Marikával a Blaha Lujza térre az ételosztásra, csak félóránk volt arra, hogy pár képet a helyszínen felvegyünk. A sorban ugyanúgy álltak ápolatlanabb, mint jól öltözött emberek. Az ilyen élmények miatt is tartom érvényesnek a film állítását, miszerint a középosztály – ahova magamat is sorolom – ahelyett, hogy az energiáit alkotó munkára, a kapcsolataira, feltöltődésre tudná fordítani, megélhetési problémák leküzdésére használja fel.”
A tanár, aki könyvre spórol
“Sok ismerősöm, újságírók, tanítók, kereskedők minimálbérre vannak bejelentve, és ha ennél az összegnél többet keresnek is, félretenni már nem tudnak. A moralizálás és a demagógia távol áll tőlem, ez is ösztökélt a rendhagyó formanyelvre. A film nem túloz, a sokak számára ismeretlenül hangzó »szabálytalansági szabályzat« is létezik, és ismerek tanárt, aki könyvre spórol. Pont ezeket az apró képeket szerettük volna belopni a filmbe. A sorokat az ételért. Az abszurd szabályokat, amik során folyton papírokat mutogatunk egymásnak, hogy ne büntessenek meg. Vagy éppen a bezárt artmozikat, a még dolgozni akaró, de már egyre kevésbé kellő nyugdíjkorhatárost…”
A nyilvános vetítéseken a közönség szomorúsággal vegyes nevetéssel fogadta a művet, de Szirmai Márton azt mondja, „ez már csak az extra”. „Amikor filmet készítek, az egyik fő szempont, hogy ne okozzak kárt. Hiszen a rendező többnyire nem szerepel a saját filmjében, a szereplők viszik helyette vásárra a bőrüket. Ehhez nagy bizalom kell. És ha ez megvan, ha a végeredményt látva jól érzik magukat és felszabadultak, az már siker. Itt pedig ez történt.”
