nlc.hu
Aktuális
Nők Lapja Életmódváltás: eredményhirdetés

Nők Lapja Életmódváltás: eredményhirdetés

Tavasszal indítottuk el életmódváltó programunkat. A felhívásra több százan jelentkeztek. Végül húszan kerültek be abba a csoportba, amelyet dietetikus és edző segített a tanácsaival. Velük személyesen is találkoztunk, és bemutatkozhattak a havi beszámolókban.

A többieknek is adott volt azonban a lehetőség, hogy küzdjenek a kilók, a munkahelyi stressz ellen. Sokan megpróbálták segítség nélkül, mert valóban akarták, hogy változzon az életük. Ők is havonta küldték a beszámolót, a fotókat és az étkezési naplót. Közülük a legállhatatosabb, legtöbb változáson átesett életmódváltót szintén bemutatjuk most. Íme, a győztesek! Együtt 63 kg-ot fogytak

 1. Helyezett, -13 kg Berecz Boglárka, 32 éves, pénztáros: „Megszerettem a tükröket”

Boglárka folyamatosan küzdött a felkúszó kilókkal. Többször sikeresen változtatott már az életmódján, tavasszal azonban úgy érezte, segítségre is szüksége volna. Hol egy baleset, hol a terhesség utáni alakváltozás tette számára szükségessé az odafigyelést. Nem csupán csinosabb akart lenni, az egészségét is szem előtt tartotta.

Nők Lapja Életmódváltás: eredményhirdetés

„Amikor elolvastam az e-mailt, hogy bekerültem a kiválasztott húsz szerencsés közé, este 11 óra volt. Már mindenki aludt, nem tudtam örömömben kiabálni… A fél év során természetesen voltak holtpontok, például amikor stagnált a fogyás. Amikor pedig végre elértem egy már szemmel is látható eredményt, azt vettem észre, hogy a testképtudatom még mindig a régi. A boltban a nagyobb méretű ruhákat kértem ki, és értetlenkedtem, ha az eladó végignézve rajtam, kisebbet hozott. Az életmódváltás hozta az úszást is az életembe. Egerszalókon dolgozom, a fürdőben, reggel, a műszakom előtt tudtam sportolni. A párom is hálás, hogy a mozgás, az étrend változása a nyugalmat is elhozta, szinte eltűnt a kapcsolatunkból a gyakori hangulatváltozás. Mármint az enyém… Azt, hogy én győztem, először neki akartam elmondani, de nem értem utol telefonon. Amikor végre visszahívott, akkor már csak azt tudtam megkérdezni, szeret-e… és csak utána közöltem a jó hírt! Most győzködöm, hogy ha már Törökországba utazhatunk, akkor egy füst alatt legyen ez a nászutunk is… Csodaszép lenne!

A legnagyobb bókot egyébként a kislányomtól kaptam. Az oviban rendszeresen tartanak nekik drámajáték foglalkozásokat, ahol jelmezbe is bújhatnak. Amikor legutóbb érte mentem, rám nézett, és azt mondta: anya, most már nincs pocakod, akár pillangó is lehetnél!”

 2. Helyezett, -13 kg Dorka Évi, 29 éves, Budapest, gyártási és logisztikai menedzser „A párommal együtt fogytunk!”

Évi nagy fába vágta a fejszéjét, neki sem volt könnyű dolga. Számára a motivációt a szerelme lelkesedése adta, szinte együtt vettek részt a programban Zsoltival. Az biztos, hogy a harciasabb sportokat testedzés gyanánt a vőlegénye tanácsolta neki… Jövő májusban szeretnének összeházasodni, Évi megálmodta, ha nyer, ez lesz a nászút. Amikor a fotózás napján találkoztunk, Évi egy kisebb csomagot cipelt magával. „Egy-két éve a Nők Lapja egyik játékán nyertem egy könyvcsomagot! – mesélte.

Nők Lapja Életmódváltás: eredményhirdetés

– Három útikönyv volt benne: egy Törökország, egy Egyiptom és egy Tunézia… s láss csodát! Ide nyertünk utakat… Egyiptomot megtartom, hiszen oda utazunk majd mi, de a többieknek elhoztam a másik kettőt… hangolódjanak, készülődjenek! Kamaszkoromtól kezdve a legkülönfélébb fogyókúrás módszerekkel próbálkoztam. Zsolti megismerése után ugyanis elkezdődtek az esti nassolások, felköltöztem Budapestre – így a rendszeres mozgás is elmaradt. A párom volt a segítőm és a tanácsadóm is. Amikor nem mozdult lefelé a mérleg nyelve, ő támogatott, vigasztalt, és segített. Ha kellett, jött velem edzeni, vagy elkészítette a vacsorát, ha fáradtan értem haza. Mostanra már a szüleink is tudják, hogy nem kérünk hókiflit, ha meglátogatjuk őket. Helyette pudingot készítenek nyírfacukorral édesítve.

Az eredményes diétám meglátszik a ruháimon, a fényképeimen és a férfiak pillantásán. Nem állok itt meg, még 10-15 kg-ot szeretnék fogyni, és ezt meg is tartani. Zsolti (aki eddig sem volt duci) 7 kg-ot fogyott. Ő fizikai munkát végez, és pár hónapja még nem hitte, hogy jól tud lakni zöldséggel, vagy ki tudja iktatni a tésztát, a rizst és a krumplit az étrendjéből. Ma már azt nem érti, hogyan ehettünk annyi egészségtelen dolgot éveken át. Bevallom, nekem is hihetetlen…”

3. Helyezett, -10 kg Tarnai Imréné, Éva, 62 éves, Cinkota, környezetvédelmi munkatárs: Igyekeztem magamból kihozni a maximumot!

Évát Dóra lánya nevezte be a versenybe, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy jobban figyeljen az egészségére a kétunokás nagymama.

 

Nők Lapja Életmódváltás: eredményhirdetés

„A lányom sokszor óva intett, ha meghízom, akkor azzal nő a koleszterinszintem, a szívemnek sem tesz jót – és egyébként is, képviseljem a versenyben a korosztályomat. Tudta jól, ahogy a környezetem is, ha én valamibe belevágok, azt nem adom fel, kitartó fajta vagyok. Mindig azt vallottam, a próba maga már 50 százalék esély: vagy sikerül, vagy nem. Emlékszem, a 13-as villamosan utaztam 30 éves koromban, amikor megláttam egy nyolcvanhoz közelítő hölgyet. gyönyörű volt! Rózsaszín bubigalléros hófehér kosztüm, gyöngyházgombos blúz, ondolált haj, finoman púderezett arc. Akkor úgy éreztem, ezt a fajta igényességet kell mutatni a világnak, és nem szégyen, ha közben elszállnak az évek. Negyven éve vagyok házas, fontos számomra a kapcsolatunk, a férjem a diétámban is támogatott. Egyedül a fokhagymát, hagymás dolgokat kerültem az étkezésemben, szeretek csókolni… A sportolást is próbáltam beiktatni. Szeretnék úszni, de édesapámat ápolom, ezért azt nehéz megoldani. Régebben évekig közösen jártunk a lányokkal tornázni, ez is hiányzik. Most maradt a szobabicikli, amit a férjem utánam hoz, ha másik helyiségbe mennék, és ma már egy hosszabb filmnyit vagy egy egész futballmeccset letekerek, akár naponta is! Amikor megkaptam a hivatalos értesítést arról, hogy én is nyertem, nem akartam elhinni! Kikapcsoltam, majd visszakapcsoltam a számítógépet, hátha elírták, és közben majd módosítják. Kétség is volt bennem egy kicsi, biztos, hogy megérdemlem? Erre a lányom, aki bár euforikus örömmel vette tudomásul az eredményt, örökölte a maximalizmusomat is, megjegyezte: bezzeg ha velem laktál volna fél évig, még jobban ment volna!”

Különdíjas, -27 kg Kisfalusi Nikolett 29 éves, Budapest, értékesítési szakember: A receptjeimet elárulom!

Niki sok eredménytelen fogyókúra után tisztában volt vele, nem az a cél, hogy minél többet fogyjon rövid idő alatt, hanem az, hogy teljes életmódváltással tudatosabb, egészségesebb életet éljen hosszú távon. Persze neki nehezebb dolga volt, nem segítette dietetikus, nem voltak kontrollok.

Nők Lapja Életmódváltás: eredményhirdetés

„Csak a párom, Balázs tudta, hogy beneveztem, már csak azért is, mert tudtam, hogy ő végig támogatni fog! Anyukámnak csak akkor szóltam, amikor a fotózásra jöttem, és nem is hitte el… Meglepetésnek szántam, karácsonyinak! Azt persze észrevette a környezetem, hogy felvettem a harcot a kilókkal, de azt, hogy ezt a magazin hatására teszem, senki sem tudta. Első lépésként a háztartásunk megreformálására került sor. Ma már számos receptem van, nem sajnáltam az időt kísérletezésre. Mivel mindenki kíváncsi a titkomra, az ünnepekre összegyűjtöm őket, és ez lesz az egyik ajándékom, névre szólóan, fotókkal illusztrálva. A legnehezebb az volt, amikor megállt a fogyásom. Miért? Nem értettem. Mindig elolvastam az aktuális beszámolót a Nők Lapjában, bújtam az internetet – és rájöttem az okokra! Egy időben keveset ittam, máskor pedig rossz sportot választottam. A súlyzós edzések, az igazán megterhelőek úgy megizmosítottak, hogy nőttek a méreteim… Kipróbáltam az insanityt, a TrX-et, a surffitnest, a body artot, a zumbát, a futást és még sorolhatnám. Mindent összevetve társaságkedvelő ember lévén rájöttem, hogy a magányos sporttevékenységek nem nekem valók. Az a nadrág, amibe a program kezdetekor belefértem, nos, ma már elég lenne az egyik szára… Fiúsan, sportosan öltözködtem korábban, most viszont előbújt belőlem a nő! Nem szeretném azonban itt abbahagyni. 2014-ben az alakformálás a célom: a hasam, a csípőm kapja a nagyobb figyelmet. Ráadásul vidéki családomat is szeretném magammal húzni, mert a túlsúly sok egészségügyi problémát okoz mindenkinek. Ezt a saját testemen tapasztaltam, mióta leadtam 27 kg-ot, elmúlt sok kellemetlen vagy fájó tünetem. Hévízre régóta készülünk a párommal, még sosem jártunk ott, pedig nagy hétvégézők vagyunk… Ha csak tehetjük, utazunk valamelyik magyar fürdőhelyre! A legfontosabb kérdés azonban, amit sokszor feltettem magamnak, és ami tovább ösztönöz: mit érnek a leadott kilók, ha utána ugyanazt az életmódot folytatjuk, mint előtte? Semmit.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top