Aktuális

Top szakmák 2014: Mit tanulj most, hogy biztosan legyen állásod?

Február 15-e a felsőoktatási jelentkezési kérelmek beadásának határideje. Sokaknak ekkor dől el a sorsuk, mások viszont diploma nélkül is boldogok. Lássuk, melyik szektorban a legkönnyebb ma állást kapni Magyarországon!

Tizenéves korában az ember hajlamos ábrándozni. Ha felmerül a kérdés: hol kéne továbbtanulni, kizárólag azt veszi figyelembe, mi érdekli, mit lenne kedve csinálni (vagy mi tűnik izgalmasnak a tévében). Később, évek múltán, amikor a rezsicsekkeket rendezgeti, talán bánja a romantikus hozzáállást. Szerencsés esetben van az illető mellett egy-két praktikusabb gondolkodású ember, aki rákérdez: jó-jó fiam, de hogy fogsz ebből megélni?

Mit tanulj, hogy biztosan legyen állásod?Nos, hiába szeretne még ma is minden második Való Világba jelentkező a médiában dolgozni, újságíróból egészen pontosan egyet keres a legnagyobb álláskereső portál, televíziós riporterből pedig egyet sem (miközben mérnököt például ezernél is többet), ahogy az ügyvédek is hátul kullognak a sorban a nyilvánosan meghirdetett lehetőségek tekintetében. Egy építészmérnökre építkezések nélkül nehéz idők várnak, és hát az egészségügyünk sem életbiztosítás. Persze ez nem jelenti azt, hogy külföldön ilyen diplomákkal ne lehetne hasítani, de mi most lokálpatrióták leszünk.

Hogy mire van ma leginkább kereslet, illetve hol lehet nagyobb eséllyel normális pénzt keresni, azt legtisztábban talán az álláshirdetések mutatják meg – főként ha nincsenek szuper kapcsolataink. Lássuk, mit is kéne tanulnunk, ha a többi szempontot ezúttal nem vesszük figyelembe, és ha rettentően bízunk abban, hogy legalább jó pár évig nem változik jelentősen a toplista. Átnéztük a a legnagyobb magyar álláskereső portálok állásajánlatait, összeadtunk, kivontunk, osztottunk és szoroztunk: a tizedik és az első hely között több mint hétszeres a különbség a kínált állások számát tekintve.

Mit tanulj, hogy biztosan legyen állásod?+1

Marketing/média: 150 fő*

Éppen csak lecsúszott a listánkról, bónuszként mégis felpakoltuk. A szakterület elnevezése megtévesztő, ugyanis nagyrészt nem újságírókat/szerkesztőket keresnek-e címszó alatt (na jó, mutatóban azokat is, bár főként gyakornoki konstrukcióban), hanem marketingszakembereket és online marketingeseket, és még akkor sincs minden veszve, ha PR-területen próbálkoznánk. A szakirányú diploma megléte javallott a szektorban, de anélkül sem reménytelen a boldogulás. Válság ide vagy oda, a reklámszakmában máig maradt némi kraft.

10. Bank/biztosítás/menedzsment/tőzsde: 178 fő

A Közgáz-diplomások paradicsoma, a wannabe Gordon Gekkók és Jordan Belfortok gyűjtőhelye, leendő sportkocsi-tulajdonosok Mekkája. Az alacsonyabb pozíciók megcélozhatók diploma nélkül is, de feljebb jellemzően közgazdászoknak áll a világ kockázatelemzőtől a hiteltanácsadóig. Ha azt akarjuk, hogy a gyereket mindenki utálja a sok pénze miatt, válasszuk neki ezt a területet. Vagy győzzük meg, hogy válassza ki magának! A képet kicsit árnyalja, hogy a szakmában rengeteg biztosítási ügyintézőt keresnek, ami sokszor ügynökösködést takar.

9. HR/Munkaügy 193 fő

A szakma, ahol mindenki kiélheti a hajlamait, aki szeret mások sorsáról dönteni. A válság múlása biztosan jót tesz neki, de nem árt tudni, hogy baj esetén egy multi gyakran a HR-esektől szabadul meg először. Nem kell azért túlparázni: bérszámfejtőkre, fejvadászokra és klasszikus HR-esekre mindig szükség lesz. Szakirányú diplomások előnyben!

8. Adminisztráció és asszisztencia: 278 fő

A terület, ahol sok álláshirdetésnél előnyként tüntetik fel a jó monotóniatűrést. Persze ez leginkább az adatrögzítőkre vonatkozik, a titkárnőkre, recepciósokra, asszisztensekre és irodavezetőkre kevésbé. A legtöbb cégnél az ide tartozó állások nem igényelnek diplomát, de az adott cég profiljától függően bárkit érhetnek meglepetések.

Mit tanulj, hogy biztosan legyen állásod?7. Szállítás/logisztika: 283 fő

Raktárosok, szállítmányozók, beszerzők, sőt még a teherautó-sofőrök is e címszó alá tartoznak. Utóbbihoz szerencsére 2014-ben sem kell egyetemet végezni, de az előbbiekhez nem árt, sőt az álláshirdetők kifejezetten csípik a logisztikai menedzsmentben jártas diplomásokat, de egyéb gazdasági szakokkal a tarsolyban is megcélozható terület.

6. Ügyfélszolgálat: 350 fő

Üdv a call centerek világában, ahol minden munkatársnak garantáltan a füléhez nő a telefon! Oké, szépítsünk: a legtöbben headsettel dolgoznak. Diploma jellemzően nem szükségeltetik a területhez, de nyelvtudás annál inkább, mivel a nyugati multicégek a telefonos ügyfélszolgálataikat és helpdeskjeiket előszeretettel költöztetik olyan, keletebbre lévő országokba, ahol olcsó a munkaerő. Például hozzánk.

5. Szakmunka: 381 fő

Amikor egy nagyhangú rokonnak a „diploma nélkül is jól lehet keresni!” állítás hagyja el a száját, jellemzően a szakmunkásokra gondol. Közülük leginkább a villanyszerelők, gépkezelők, esztergályosok, műszerészek és autószerelők presztízse nagy, mivel – az álláshirdetések száma szerint – rájuk van a legnagyobb szükség, de a szakirány legtöbb álláshirdetése mégis bolti eladót vagy pénztárost keres (de persze ott vannak a sortöltő targoncavezetők is) – ez kicsit árnyalja a képet.

Mit tanulj, hogy biztosan legyen állásod?4. Pénzügy és számvitel: 519 fő

Amikor egy randin elhangzik az „és te mivel foglalkozol?” kérdés, és az a válasz jön rá, hogy „könyvelő vagyok”, gyakori az ásítás a kérdező részéről, de ne legyünk előítéletesek! Könyvelőként munkát kapni még a válság idején sem óriási ördöngösség, és unalmas meló ide vagy oda, ez a terület garantáltan sokáig fog virágozni, és az ügyesebbje még jól is kereshet vele.

3. Értékesítés és kereskedelem: 729 fő

A területen megjelent álláshirdetések harmadát a területi képviselőket és értékesítőket kereső hirdetések teszik ki, így ezek azok a pozíciók, ahol a jogosítvány, a jó duma és a saját autó olykor többet ér egy diploma megléténél. Elég tipikus, hogy nincs alapfizetés, vagy igen alacsony, és innen csak a jutalékaiban bízhat az ember, az viszont elég területfüggő. A bolti kereskedők és boltvezetők is ide sorolhatók, és amíg ebben a csúnya kapitalizmusban élünk, ezekre a szakmákra mindig szükség lesz.

2. IT és telekommunikáció: 866 fő

További jó keresgélést!
Profession
Jobline
CV Online
Jobinfo
Workania

Informatikusok mindenek felett! Egy informatikus-mérnök diplomával garantáltan kinyílik az ember előtt a világ, és ha tehetséges, akkor külföldön is seperc alatt találhat munkát. Kérdés: akarjuk-e, hogy a gyerek külföldre költözzön… Programozókra és helpdesk-dolgozókra viszont itthon is akkora igény van, hogy ha megoldható lenne, az összes munkanélküli bölcsészt erre a területre kellene átvezényelni – de ezt csak viccből írtuk.

1.Gyártási/termelési szektor, mérnökök: 1383 fő

Mit tanulj, hogy biztosan legyen állásod?Hardverfejlesztő mérnök, bevizsgálási projektvezető mérnök, villamos karbantartó mérnök…: az informatikusoknál csak egyvalakik királyabbak ma Magyarországon: a mérnökök. Itt persze elsősorban nem az agrármérnökökre gondolunk (bár nekik sem áll rosszul a szénájuk, höhö), hanem a gépész- és villamosmérnökökre, akikből nem tud annyit termelni a magyar felsőoktatás, amennyire ne lenne igény. Azért a többi mérnöki diplomásnak sincs miért szomorkodnia: egy ilyen szakmával nehéz hosszú ideig munka nélkül maradni.

*A konkrét hirdetésszámok irányadó, tisztított adatok: a 2014. január 13.-i állapotot türközik a Profession.hu álláshirdetési oldal adatai alapján.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése