Amíg a norvégok, az osztrákok vagy a finnek görcsbe rándult gyomorral izgulják végig a téli olimpiát, a magyar néző nyugalmát semmi sem fenyegeti: az ország még sohasem nyert aranyérmet a téli játékokon, érmet is utoljára 1980-ban, az ezüstöt szerző Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncpáros révén.
Már az is kisebb csoda lenne, ha a maroknyi magyar résztvevő valamely versenyszámban pontszerző helyet csípne el Szocsiban, amint sikerült 2010-ben, Vancouverben a rövidpályás gyorskorcsolya női váltónak (5. hely) és Huszár Erika gyorskorcsolyázónak (1500 méteren 6. hely). A téli sportok szépségét persze így is lesz alkalmunk megcsodálni, az oroszországi helyszín ráadásul különleges színezetet ad az eseményeknek. Nem biztos, hogy pozitív értelemben.
Fürdőruhás síelés
| Párduc, jegesmedve, nyuszi Három hivatalos kabalafigurája is lesz a 2014-es téli olimpiai játékoknak, a több fordulós és számos vitával kísért kiválasztási folyamat végén a közönség szavazatai döntöttek a hópárduc (28 százalék), a jegesmedve (18 százalék) és a nyúl (16 százalék) mellett. Érdekesség, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök végig határozottan kampányolt személyes kedvence, a hópárduc oldalán, és rossz néven vette, hogy a második és a harmadik helyezettet is „szentesítették”. A paralimpiai játékok jelképének egy fénysugáralakot és egy hópehelyfigurát választottak. |
A helyszínválasztással szemben az első és meglehetősen logikus aggály ez volt: miért egy nyári üdülőövezetbe viszik a hó- és jégsportok csúcsversenyét? Tény, soha még téli olimpiát ilyen meleg helyen nem rendeztek (újabb értelmezési lehetőség a szlogenben szereplő „hot” szóra). A Fekete-tenger keleti partvidékén februárban a hőmérséklet gyakran 10 Celsius-fok fölé megy, és a pálmafák valóban nem tartoznak a játékok megszokott díszletei közé. „Legközelebb Etiópiába viszik a téli olimpiát?” – hőbörgött egy hozzászóló az interneten, de a kritika csak részben állja meg a helyét: a Kaukázus közeli magaslatai és Krasznaja Poljana ideális helyszínei a havat igénylő versenyszámoknak.
Ott van például a Vörös-hegy, a sí- és hódeszkaszámok egyik színhelye, amelyen vastag hó ül – meg egy régi átok. A cserkeszeké: a Kubány folyó felső folyásánál élő népcsoport kilencven százaléka odaveszett az oroszokkal vívott, másfél évszázaddal ezelőtti háborúban, egy csoportjukra az említett hegyen támadtak rá 1864-ben, kiömlött vérük adta a hegy nevét. A feledésbe merült esetről rég nem beszélne senki, ha a mai cserkeszek nem támadták volna az első naptól kezdve a téli olimpia tervét, és támogatásuk feltételeként ne követeltek volna egyértelmű bocsánatkérést Oroszországtól a 19. századi népirtásért.
Türelem, türelem!
| Semmi ínyenckedés! Nem a gasztronómiai erőfitogtatás, hanem a kockázatok elkerülése vezérli a szocsi olimpia szakácsait, akik különlegességek helyett inkább egyszerű ételeket készítenek a sportolóknak. Széles kínálatból lehet válogatni viszont a nyitófogadáson, a résztvevők leveseket, halas, húsos és zöldséges fogásokat is választhatnak, de a tradicionális Olivier-salátát, vagyis orosz hússalátát is meg lehet kóstolni. |
Amint a Spiegel cikke rámutatott, az olajfaágas olimpiai eszme, a népek békés barátsága kevés helyen szorul annyira háttérbe, mint Szocsi régiójában, ahol például a szomszédos csecsen háborúk emléke sem múlt el nyomtalanul. Lehet ez ügyben „Oroszország kulturális sokszínűségéről” is beszélni, ahogyan olvasható például a hivatalos honlapon, ám érthető a nyugatiak óvatossága. Nem véletlen, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megszólalásaiban elsősorban a biztonságról beszélt, és az sem, hogy az Egyesült Államok figyelmeztetett a terrorakciók kockázatára, a helyi titkosszolgálatok mellett az FBI is végig jelen lesz a versenyek idején.
„Semmit sem tiltunk be, senkit sem viszünk el. Nyugodtak lehetnek, nem kell feszengeniük” – ezt is Putyin mondta, üzenve azoknak, akik a szocsi játékok előtt a melegek jogaiért aggódnak. Ez a téma az esemény másik Achilles-sarka; a világ nehezen fogadja el Oroszország viszonylag szigorú törvényeit, amelyek például tiltják és büntetik a homoszexualitás „népszerűsítését”, ide értve a különböző felvonulásokat. Az elhatárolódás egyik megnyilvánulása a csendes diplomáciai bojkott, mások mellett Barack Obama amerikai elnök, Stephen Harper kanadai miniszterelnök és Francois Hollande francia elnök sem kívánja meglátogatni a rendezvényt ilyen környezetben.
Pénz nem számít
Pedig áldozatot bőven hozott Oroszország, a kezdetben meghatározott 12 milliárd dolláros költségvetés például utólag úgy hat, mintha az illetékesek harminc forinttal a zsebükben indultak volna el kenyeret vásárolni – a számláló jelenleg 51 milliárd dolláron áll. Minden idők legdrágább téli olimpiája lesz az idei, pénz nem számított, a rendező ország kezdettől fogva presztízskérdést csinált a világeseményből, ám az említett bökkenőket érzékelve kérdéses, hogy a nagyközönséghez eljut-e a reklám üzenete.
A 88 jelen lévő nemzet 2500 versenyzője bizonyosan méltányolja az erőfeszítéseket, a Dominikai Köztársaság, Málta, Paraguay, Kelet-Timor, Togo, Tonga és Zimbabwe képviselői mindenképpen. Ők először látnak téli olimpiát, és sokan közülük telet is. Már ha elég messze mennek Szocsi üdülővárosától.