Aktuális

Nincs meg a jamaicai bobosok felszerelése

Adományokból tudtak kiutazni a téli olimpiára.

Felszerelése nélkül érkezett meg a szocsi téli olimpiára a jamaicai bobcsapat. Mint Winston Watts kormányos elmondta, azért nem tudtak részt venni a szerdai gyakorláson az ötkarikás pályán, mert a poggyászuk, benne a négyesbob korcsolyájával, még nem érkezett meg. A sportolók remélik, hogy a felszerelést hamarosan megkapják, ha nem, kölcsön kell kérniük más csapatoktól, hogy edzeni tudjanak. „Elég bosszantó így kezdeni az olimpiát” – fogalmazott Watts.

A jamaicai bobcsapat – amelynek 1988-as, calgaryi olimpiai szerepléséről film is készült – 2002 óta először vesz részt a téli játékokon. Megfelelő támogatás hiányában 80 ezer dollárt gyűjtöttek össze a gárda tagjai az utazás finanszírozására.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top