nlc.hu
Aktuális
Több pénz jut a szociális nyári gyermekétkeztetésre

Több pénz jut a szociális nyári gyermekétkeztetésre

Nő a nyári szociális gyermekétkeztetésre fordítható keret az idén.

Az idén 10 százalékkal, 240 millió forinttal nő a nyári szociális gyermekétkeztetés állami támogatása. A rászoruló gyermekek számára a nyári szünet munkanapjai alatt biztosított napi egyszeri melegétkeztetésre 2,64 milliárd forint jut.

A programban 30 százalékban a kistermelők által a települések 40 kilométeres körzetében megtermelt alapanyagból készített ételt kell adni. Ezzel a kormánynak kettős a célja: egyrészt a gyerekek jó minőségű, egészséges ételhez juthatnak, másrészt támogatni tudják a helyi termelőket.

Az önkormányzatok a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek után pályázhatnak, a települési önkormányzat jegyzőjének – a gyermekjóléti szolgálat közreműködésével – május 9-ig kell felmérnie a nyári gyermekétkeztetés iránti igényeket. A települési önkormányzatot megillető támogatás összegéről az emberi erőforrások minisztere június 6-ig dönt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top