A családkutatás nem más, mint egy, az idő síkján összerakandó puzzle. Az itt-ott fellelt adatokat meg kell próbálni összeilleszteni. Mindenesetre elmondható, hogy a családkutatás nagyon sok sikerélményt ad, folyamatos aktivitásra és agymunkára késztet.
A megsárgult füzetlapon különböző színű ceruzákkal írt, elhalványuló nevek állnak. A lap alján, középen van az én nevem, s ebből ágaznak szét felfelé, ernyőszerűen a felmenők nevei – írja a Régiségeknek blog szerzője. – Ez az első családfa, amit tizennégy évesen készítettem. Még élt Apukám, őt faggattam ki az elődökről. Ez a korai érdeklődés az ősök iránt sajnos aztán évtizedekre elhalványult, és – ma már nagyon bánom – nem is támadt fel, csak akkor, amikor már nem volt kit megkérdezni a múlt szereplőiről.
Úgy tíz éve, egy elvesztettnek hitt rokonnal való találkozás adta meg a kezdő lökést ahhoz, hogy először csak a dobozokban lapuló iratokból, majd később a levéltárakat bújva, és a számítógépen barangolva kezdjem el kutatni a még élő és elhalt rokonokat.
A családfakutatás titkairól, módszereiről több információt a cafeblogon találsz.
