2014. Február 12.

Megmentsük-e a lemaradók diplomáját?

Márciustól jelentkezhetnek a szeptemberben induló Diplomamentő Programra azok, akik bár elvégeztek mindent, csak azért nem kaphatták meg a diplomájukat, mert a nyelvvizsgát nem sikerült megszerezni. A program fogadtatása ugyan nem egyértelműen pozitív, de abban a legtöbben egyetértenek, hogy a nyelvtudás fontos.

Iván Viktória

A nyelvvizsgát csak szóba kell hozni, legtöbbünknek máris eszünkbe jut egy vagy akár több rémtörténet. Igazi mumus, kellemetlen téma, gyakran még kellemetlenebb emlékekkel. Mégis, szükség van rá. Az az ötvenezer volt egyetemi hallgató, aki 2006 óta nem kaphatta meg a diplomáját, mert nem volt meg a szükséges nyelvvizsgája, már csak tudja. Az állam most nekik akar segíteni: mintegy 10 ezer olyan “majdnem diplomás” nyelvtanulását támogatja, akik már leállamvizsgáztak, de a nyelvvizsga még hiányzik. Erre 3 milliárd forintot szánnak, vagyis fejenként 300 ezer forintot.

A legtöbb diploma alapképzésben ragadt benn (több mint negyvenkétezer), a Nemzetgazdasági Minisztérium kimutatása szerint elsősorban a vidéki felsőoktatási intézményeknél. A Diplomamentő Program lényege, hogy azok, akik nem tették le a nyelvvizsgát egyetemi, főiskolai tanulmányaik alatt, most ingyen eljuthatnak alapfokról középfokra angol, német és francia nyelvből. A már meglévő nyelvtudást a pályázóknak nem nyelvvizsgával, hanem nyelvi szintfelmérőn kell igazolniuk. Ezután le kell tenni a C-típusú nyelvvizsgát, amiért viszont már fizetni kell, kivéve a regisztrált álláskeresőknek, akiknek az első vizsgaalkalom ingyenes. Ha elsőre nem sikerül, még kétszer lehet próbálkozni, saját költségre. Maximum 240 tanóra áll a pályázók rendelkezésére.

Diszkriminálják a szorgalmat?

“Én is fél évet csúsztam a diplomával a nyelvvizsga miatt. Nekünk kettő kellett hozzá, ettől függetlenül a saját lustaságomnak köszönhettem, mert a célegyenesig tologattam a másodikat. Egyébként nem nagyon értem, hogy aki az eddigi nyelvtanulási próbálkozásaival kudarcot vallott, miért lesz majd sikeresebb pusztán attól, hogy az állam állja a költségeket, de mindegy” – írja egy olvasónk fórumhozzászólásában.

“Aki amnesztiát szeretne, annak azt mondom, hogy akkor én meg kérem szépen vissza mindkét nyelvvizsgám árát, amik az alap- és mesterképzéseim kimeneteli követelményei voltak, és időben teljesítettem őket (mellesleg nyelvtanfolyam nélkül, amit mindenki úgy állít be, mint elengedhetetlen feltételét a nyelvvizsga letételének, pedig nem az). Ez azokkal az emberekkel szemben nem fair, akik becsülettel teljesítették a nyelvvizsga-követelményt. Nekik milyen kedvezmény jár?”

“Közös érdek”

Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke szerint itt az egyik legnagyobb nehézséget a motiválás jelenti, hiszen ezek a jelentkezők – ahogy fogalmaz – “nem egyszerű esetek”: a nyelvvel kapcsolatban kudarcélményük van, akár több sikertelen próbálkozás is áll mögöttük. “A 240 nyelvóra egy év, maximum nyolc hónapos intenzív nyelvtanulást jelent – egy átlag felnőtt nyelvtanuló másfél-két év után jut el egy magasabb szintre” – fejti ki Rozgonyi. Mivel ha 2015-ig nem sikerül bemutatni a nyelvvizsgapapírt, a pályázónak vissza kell fizetnie a képzési díj felét, a pénz akár motiváló erő is lehet. A nyelvi képzőket mindenesetre azzal ösztönzik, hogy a teljes képzési díj húsz százalékát visszatartják, amelyet csak akkor kapnak meg, ha a tanulók hetven százaléka sikeres vizsgát tesz.

Rozgonyi Zoltán szerint a szándék jó. “A programot a munkaerő-piaci alapból finanszírozzák, hiszen így növekedhet a magasan kvalifikált munkaerő esélye az elhelyezkedésre. Üzenetértéke van, hogy a munkaerőpiacon érték a nyelvtudás, akkor is, ha a pályázó kezdetben nem éjjel-nappal használja, hanem biztos nyelvi alapokat szerez, és mondjuk öt-tíz év múlva lesz majd napi szinten szüksége rá. Továbbá azt is sugallja, hogy a jól képzett szakembereknek reagálni kell a munkaerő-piaci kihívásokra, amelynek elengedhetetlen része a továbbképzés, tájékozódás, fejlődés – akár idegen nyelven.” A nyelvoktatási szakember szerint sok múlik azon, hogy a kisebb megyeszékhelyeken is legyenek magas szintű képzők. Rozgonyi Zoltán úgy becsüli, hogy ha a feltételek teljesülnek, a 10 ezer jelentkező 80-85 százaléka tehet sikeres nyelvvizsgát, amennyiben megvan a kellő elszántsága.

Mostanra társadalmi súlyúvá nőtt a probléma, az “amnesztia” jellegű ötleteknél még mindig következetesebbnek tűnik ez a program. Az időközben napvilágot látott pályázati feltételek azonban kételyeket keltettek a szakemberekben. Mint mondják, míg az előzetes egyeztetések során az NGM nyitottnak mutatkozott arra, hogy több éves, valódi szakmai tapasztalatot követeljen meg az iskoláktól és szigorú objektív feltételeket támasszon, addig az Országos Foglalkoztatási Alap által közzétett pályázati feltételek ebből semmit sem tükröznek.

“Csak reménykedni tudnak a képzők abban, hogy a tökéletesen kusza és semmitmondó értékelési szempontokat a szakmai szervezetek visszajelzései alapján átdolgozza az OFA” – mondja Rozgonyi, aki ellenkező esetben tart attól, hogy “ismeretlen alvállalkozókkal végeztetik majd el az oktatást félpénzért, soha senki által nem ellenőrzött színvonalon.”

Sokaknak nem tetszik

“Az idegen nyelvre valami bizonyítvány képében kipipálható, szükséges rosszként tekintenek?” – veti fel egy blogger. Jogos ellenvetés, hogy a program azokat támogatja, akik jelentős részben saját hibájukból nem teljesítették a felvételijük óta ismert vizsgakövetelményt, miközben mások időt, energiát nem kímélve, saját költségükön szereztek vizsgát. Mások azzal érvelnek, hogy miközben Magyarország nyelvtudásban az Európai Unió egyik sereghajtója – egy 2012-es felmérés szerint a magyarok 65 százaléka egy idegen nyelvet sem beszél – “önsorsrontó lépés” akár ilyen módon is enyhíteni az eddigi diplomaszerzési követelményeken. Mindezt úgy, hogy már felvételkor mindenki számára ismert elvárás, hogy a diploma mellé legalább egy nyelvvizsgát szerezni kell.

Vannak szakok, ahol olyan magas a felvételi pontszám, hogy az alapképzésre való bekerülésnek eleve feltétele a nyelvvizsga. Korábbi oktatási elképzelések szerint már 2005-től, a kétszintű érettségi bevezetésétől kezdve a középiskolai tanulmányok lezárásának feltétele lett volna valamely nyelv középszintű ismerete – ám nem lett. A diplomásoktól ma elvárt nyelvismeret nem más, mint amit jelenleg a középiskola végén az emelt szintű érettségi megkövetel.

Nyelvtanárok és a híreket kommentelők nagy része számára már az érthetetlen, hogyan lehet 2014-ben egyetemi vagy főiskolai végzettséghez jutni legalább egy idegen nyelv ismerete nélkül. Egy naprakész értelmiséginek hétköznapi “munkaeszköze” a nyelvtudás. “Biztos meg leszek kövezve, de a saját és az ismerőseim példájából kiindulva jó pár szakon eleve felvételi követelménynek tenném meg az idegennyelv-tudást. Csak pislogtunk, mikor szemináriumon a tanerők szétdobtak 20 angol vagy német nyelvű cikket, hogy tessenek választani prezentációs témát. Nincs magyar nyelvű szakirodalom.”

Ám nem mindenki érzi úgy, hogy ez létszükséglet. Van, aki nagyon is jól elvan egy soha el nem készülő diplomával: “2006-ban államvizsgáztam, de azóta sincs meg a diploma. Értelmetlennek és feleslegesnek tartom, hogy azt, aki nem olyan területen végzett és dolgozik, ahol ez elengedhetetlen, a nyelvvizsgával gátolják. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert ettől függetlenül eddig is tudtam dolgozni a végzettségem szerinti szakterületen, de folyamatosan ott lóg ez a dolog a fejem felett.

Többször próbálkoztam nyelvtanulással, nem ment. Most elvárják tőlem, hogy meló, család és egyebek mellett pályázzak egy nyelviskolához, ami általában csak városokban van, én meg vidéken lakom. Vagy bekerülök a pályázatba, vagy nem. Járjak oda 240 órát, és vagy sikerül a nyelvvizsga, vagy nem. De ha sikerül is: azon túl, hogy megkapom a diplomámat, mit kezdek a nyelvvizsgámmal? Még turistaként sem mindig szívesen megyek külföldre, nemhogy dolgozni vagy élni. Nyilván akinek ilyen ambíciói vannak, annak hajrá, és szorítok neki, de engem hagyjanak már dolgozni nyugodtan.”