 |
| Fotó: Orbital Strangers/Forbes |
Hozleiter Fannyt, Mosolykát a címlapra tenni kerekesszékestül – és nem deréktől felfelé lefotózva, egy középső oldalon elrejtve megmutatni – jó üzenet, és az örömöt az sem rontja el, ha mindez marketingfogásnak is kiváló. Muszáj kitűnni, hiszen annyi lista készült már a leggazdagabbaktól kezdve a legbefolyásosabbakon át a megunhatatlannak tűnő legtehetségesebbekig! A listamánia oka lehet kíváncsiság: megtudni, ki, hogyan tudta megcsinálni a szerencséjét, vagy hogy kik tartoznak a “kiválasztottak” közé. És persze kik nem: a Forbes most megjelent “30 sikeres fiatal 30 alatt” című összeállításának néhány választásánál nem egyértelműek a szempontok. Persze, a listák már csak ilyenek, mindig hiányzik róluk valaki, akinek teljesítménye alapján méltó helye lehetne ott – mások szerint.
Ebbe az összeállításba most kilenc nő került, és ezért még 2:1 nő-férfi arányt mutató címlap sem kárpótol. Hogy vannak fiatal, sikeres magyar nők, ahhoz kétség sem fér, mégsem látszanak eléggé. Igaz, a siker sokféle lehet: egy saját vállalkozását vezető nő, akár babákat varr, akár könyveket ad ki, ugyanúgy sikeresnek mondható, mint a Forbes-lista szereplői, csak a lépték és a mérőeszköz más. Ahány ember, annyi út vezet a csúcsra: mindenki a sajátját járja. Ez a lista csak az egyik fajta sikert tükrözi, vagy még inkább a Forbes definícióját a sikerről, amelyhez hozzátartozik az országos népszerűség, az árbevétel vagy épp a nemzetközi mamutcégekkel kötött több milliós üzletek. Vajon a listaállító felelőssége ez? Vagy a nők útja nehezebb az érvényesülésig? Nincs is annyi eredményük? Esetleg az esélyesek néhány évvel túllépték a korhatárt, ahogyan a lista végén szereplő, “majdnem bekerült” Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója?
Légy fiatal, az a biztos!
A harmincas korhatár valóban szigorúnak tűnik – igaz, hogy az amerikai Forbes magazin évente megjelenő összeállításában is csak harminc alattiak szerepelnek. Például S. Takács András mellől Cseke Esztert pusztán az életkora miatt kihagyni nem volt elegáns, tekintve, hogy az S. Takács sikereit is adó On the Spot műsor csak duóban értelmezhető. Talán egy 35 éveseket soroló listán több nőt találnánk. A két vagy több diploma, a hosszabb-rövidebb külföldi ösztöndíjak vagy egy gyerek születése miatt vannak, akiknek harminchoz közel indul be a karrierjük: a listán szereplő nők – a 17 éves golfbajnok és a 21 éves Palvin Barbara kivételével – mind harminchoz közeliek (a férfiak között több 24-25 éves vállalkozó van). És bár szociológiai elemzés nem jár a lista mellé, és “a társadalmi hasznosság” nem kötelező elem, érdekelne, mennyire tükrözi a lista a nők érvényesülési lehetőségeit: vajon több nő szerepelne a listán, ha jobban, magabiztosabban menedzselnék magukat, ha ambícióik miatt nem címkéznék őket törtetőnek, vagy ha a szerénység helyett “bedobnák magukat”, ahogy Sheryl Sandberg, a Facebook egyik vezetője tanácsolja? De a mostani listán legalább már két igazgató és egy cégtulajdonos is van.
A Forbes üzleti magazin, így egy-két kivételtől eltekintve művészek, színészek, gasztrozsenik vagy dizájnerek sem szerepelnek a top 30 között. Az ő sikereik megítélése és a tehetségük mérhető számokra, forintra való váltása sokkal nehezebb, mint például egy startup vagy egy fotómodell esetében. Arról nem is beszélve, hogy csupán közülük is lehetetlen lenne kiválasztani a harminc legsikeresebbet. Márpedig ahhoz, hogy a Forbes harmincas listája mérvadó legyen, a szerkesztők nemigen engedhetik meg maguknak, hogy két szupertehetség között szubjektív szempontok szerint döntsenek.
A legkisebb királyfik és királylányok
A lista megjelenését követően megjelent kommentekből az látszik, hogy aki sikeres – különösen, ha fiatal – körbelengi a gyanú: hogyan érhette el? Ki segítette? Valóban önmagának köszönheti a sikert, vagy csak a pénz diadalmaskodott? Ám miért is hinnénk azt, hogy a tehetség érvényesüléséhez nem kellenek anyagi erőforrások? Miért ringatózunk abban a hitben, hogy a tehetség, az igazi tehetség úgyis utat tör magának? E fiatalok között van, aki merte kölcsönkérni a család spórolt pénzét, hogy elindulhasson. Más ügyes volt, és viszonylag hamar befektetőre talált. Akinek meg nem volt pénze, megkereste magának. Éder Krisztián – akit SP-ként ismernek sokan, de ma már fotósként is egyre többen – a pizzériában gürizett, hogy összegyűjtse az első klipre valót, Máté Bence természetfotós pedig forintonként kuporgatta össze az első felszerelésre valót, mert szegény családba született, és mindenért meg kellett küzdenie – írják. A történetekre illik Edison mondása – 1 százalék inspiráció, 99 százalék verejték –, és ahogy az a portrékból kiderül, a siker receptje azóta sem változott: tehetség, tanulás és szorgalom, bátorság, rugalmasság, következetesség. A szülő pedig, aki azért aggódik, hogy mi lesz zsonglőrködő és egykerekező gyerekéből, csak gondoljon Szórádi Bencére, aki a cirkusz helyett inkább feltaláló lett és üzletember. (Igaz, ma már nem azokkal a sporttáskákkal kereskedik, amelyeket a nagymamájával varrt és adott el tizenkét éves korában.)
A sikertörténetek attól lesznek igazán maiak, hogy átüt rajtuk az Y-generáció szellemisége: számukra alapvető és magától értetődik a fenntarthatóság, a közösségi élmény, az egyediség, az, hogy az érvényesüléshez egyszerre több területen kell profinak lenni, és hogy nincsenek tabuk.
Minden kezdeményezés fontos, amely a mai fiatal generáció tehetségét, sikereit, erejét mutatja be. Azért, hogy a fiatalokról ne az jusson egyből az ember eszébe, hogy a fiatal az, aki elmegy innen, hogy a fiatal az, akiről a szülei sem tudják, mit csinál szombat éjjel, hogy ő az, aki nem találja sem a társát, sem a helyét a világban. A fiatal az is, akire az idősebb generációk büszkék lehetnek.
