Elvetemült elgondolások az iskolában?

“Szerezzen papírt”, hogy írásból és nyelvtanból ne kelljen őt osztályozni, legyen “felmentve”. A kisfiú, aki eddig szívesen írt – maga által kitalált mesét is –, mostanában egyre többet akar otthon maradni, “fáj a hasa, ha az iskolára gondol”. Az anya, aki bébiszitterként két évet töltött Németországban, az ottani iskolákban egészen más gyakorlatot látott, és azt kérdezi, vajon rosszul emlékszik-e. Normálisnak lehet-e tekinteni a panaszt, hogy a harmadikos még “hibásan ír”, és ezért tényleg felmentést kell-e kapnia akármiből is? Beszéltünk arról, hogy ezt természetesen “nem lehet normálisnak tekinteni”, az absztrakciós készség később alakul ki, és egy két éve, három gyermekével Németországban élő magyar kollégánk, Bánki Bernadett leveléből idéztünk, annak bizonyítására, hogy az anya nem emlékszik rosszul. Németországban nincsenek “papíros” gyerekek, ha valakinek valami nem megy, az iskola oldja meg, “addig játszanak a betűkkel meg a számokkal, míg be nem kúszik a gyerek fejébe az anyag”. És: soha nem sietnek! Megígértük, hogy folytatjuk a levél idézését, ha csak részletekben is.

Elvetemült elgondolások

Fontos tudni, hogy itt egy “közönséges”, önkormányzati iskoláról van szó, ami a legközelebb van a gyerekek lakóhelyéhez. Münchenben, Bajorországban. Eszembe jut a sok olvasói levél, ami arról panaszkodik, hogy mennyit bajlódnak otthon a szülők a sok, a túl sok házi feladattal. És azok a levelek is felbukkannak az emlékezetemben, amelyek azt panaszolják, hogy a tanító néni milyen sokat panaszkodik a gyerekről, nemegyszer még az utcán, futólag találkozva is. És: Németországban vajon kell-e karácsonyra (vagy első végére) írni, olvasni? És mi történik később az iskolában, kamaszkor felé haladva? Levélírónk féltréfásan, a magyar iskolában tett tapasztalatai alapján “elvetemült és fékevesztett” elgondolásoknak nevezi mindazt, amit a német iskolában tapasztal, mert úgy gondolja, hogy nálunk ezeket többé-kevésbé ilyeneknek tekintenék.
“Ha háromszor nem írod meg a házi feladatot, akkor ott kell maradnod a teremben megírni, amíg a többiek a napsütésben csapatják magukat a slaggal – hát ritkán fordul elő, hogy ezt választaná valaki. A házi feladatot a tanító néni mindig kijavítja és a végén tanácsot ír a gyerek füzetébe, ami csak neki szól. Nagyrészt biztatás és pozitív szavak, és mindig egyéni. Egyébként elsőben igazi házi feladat nincs, csak azt kell befejezni, amit az órán nem sikerült. Amikor megtanultak százig számolni, a házi feladat az volt, hogy hetente minden gyerek kapjon 50 cent zsebpénzt. Szünetre soha nincs házi feladat, ha egy könyvet el kell olvasni, megoldják az iskolában.” “A tanító nénikkel nem lehet cseverészni reggelente meg máskor se, hogy már megint mit követett el a gyerek, sőt csak a gyerektől értesülsz az iskolában történtekről, mert ami az iskolában van, az a tanár felelőssége és ügye, és utálja, ha beleszólnak a munkájába.”

“Elsőben nincs olvasástanítás, írni is csak a nagy és kis nyomtatott betűket kell megtanulni. Mivel a gyerek kénytelen elolvasni, amit ír, hát megtanul olvasni is… De ennél komolyabban veszik, hogy megértette-e, amit olvasott.” “Az élet nagyjából szertartásszerűen zajlik, minden reggel van beszélgetőkör… A gyerekek születésnapját mindig megünneplik – tanítási időben!! –, sőt a tanító néni is a magáéra muffint visz. Uzsonnaidőben a tanító néni felolvas, vagy ha ő is eszik, akkor hangoskönyvet hallgatnak. Ha pedig otthon felejtette az uzsonnáját, kér a gyerekektől – vicces, de előfordult. A gyerekek, a szülők és tanárok gyakran iskolaidőn kívül is találkoznak az utcán vagy az üzletekben, de soha nem beszélnek az iskoláról, és nem értik, ha valakit szabadidőben az ilyesmi érdekel.” “Kéthetente van egy nap, amikor nem az iskolában tanulnak, hanem kimennek a mezőre, múzeumba, cirkuszba, egyetemre, rendőrségre, mentőállomásra.” “A német–matek–angol Bermuda-háromszögön kívüli tantárgyak nem annyira fontosak, ezekből nem lehet óriásteszteket íratni, és a jegyük nem számít az átlagba a bizonyítványban. Van viszont Natur und Technik, amit nem lehet igazán lefordítani, mondjuk természet és technika, tulajdonképpen minden, ami egy 11-12 éves gyerek életében lényeges kérdés, az nagyjából előfordul benne – egészen a cigiig, drogig és a szexig. A tanító nénitől kérhetnek a lányok betétet vagy tampont, ha épp az iskolában fedezik fel első mensesüket. A felvilágosító oktatáson a fiúk is ott vannak.” “Angolul az első év végén mindenki szóba tud állni másokkal, tud turistának segíteni vagy maga segítséget kérni.”