Aktuális

Jordán Adél és Lázár Kati: “Anyu jobban megszenvedi a magánéleti problémáimat, mint én”

Két frenetikus, kivételes formátumú színésznő, két rendkívüli ember. Egy anya meg a lánya. Lázár Kati és Jordán Adél. Most Adéllal beszélgetünk Katiról.

Néhány éve elkövettem azt a bugyutaságot, hogy közös interjút szerettem volna készíteni velük. Fel is tettem nekik az első kérdést, ők egymásra pillantottak, és egyszerre válaszoltak: “bruhahahaha!” Na jó, gondoltam, ez nem sikeredett valami parádésra, de a tarsolyomban van még ennél is fennköltebb kérdés a két művésznő számára. Feltettem ezt is, mire megint egymásra néztek, és egymás szavába vágva válaszolták: “brühühühühű!”. Beláttam, hogy szinte reménytelen próbálkozás közösen beszélgetni velük, hiszen amint szemük sarka összevillan, nevetni kezdenek, és esélyem sincs, hogy ebben a formában egy épkézláb mondatot kihúzzak belőlük.

Jordán Adél és édesanyja, Lázár Kati– Elnézést a történtekért – szabadkozik Adél –, biztosan infantilis csitriknek tűnhettünk akkor, de mi rendszeresen ezt váltjuk ki egymásból. Emlékszem, életünk egyik legtragikusabb napja volt nagypapám temetése. Álltunk a sírnál megrendülten, és szinte egyszerre vettük észre, hogy amint sodorja a szél a fölöttünk lévő fáról a gesztenyét, rendre kobakon vágja a megrendülten ott álló gyászolókat. Annyira groteszk volt a helyzet, hogy amint egymásra néztünk, röhögés tört ki belőlünk. Ott szerettünk volna elsüllyedni! Arra gondoltam, hogy nagypapa síron túli tréfája a gesztenyedobálás a legáhítatosabb pillanatokban, és kiderült, hogy anyu is éppen erre gondolt. Nagyon értjük egymás agyműködését.

– Annak minden előnyével és hátrányával…
– Így van, ami egyszerre áldás és sorscsapás, szituációtól függően. Szemvillanásokból tudom, hogy tetsző-e a dolog, amit mondok vagy cselekszem, és ez igaz ugyanígy fordítva is.

Mindez a problémahalmaz az én fiam, az ő unokája, Andor megszületése óta csak kulminálódik. Viszont szerencsére egyre jobban kezeljük is, hiszen iszonyatosan egyformák vagyunk. Ma például elmentünk együtt biciklizni. Andor, Anyu meg én. Persze hogy nem volt zsebkendőnk és egyértelmű volt, hogy az Anyu zsebkendőjébe fogja fújni Andor az orrát, ahogyan én is abba fújtam annak idején. Aztán történt egy nagyon vicces eset. Lerobbant az autó és egy kedves férfi hazavontatta a kocsimat, majd, mivel mint kiderült, hogy gyúró volt, felajánlott egy ingyenes masszázst nekem. Anyukám viszont elé állt, hogy, jaj-de-jó, úgyis fáj a dereka, akkor élne a lehetőséggel, mikor mehetne? Utána megbeszéltük, hogy szegény masszőr nem biztos, hogy így képzelte az egészet, talán ezért is vághatott olyan fura arcot, de ezen irdatlanul jót kacagtunk. Nagyon tudunk kacagni. Most már azt is mondják a színházban, hogy úgy nevetek, mint az anyukám, sőt azt is, hogy egyre többször úgy játszom, mint ő.

– Gondolom, ez nemigen zavarja…
– Nem, egyáltalán nem. Csak szoknom kell. Anyu hangja például jellegzetes sistergő, telt, mély, az enyém pedig olyan kis vézna, ciripelő volt. A gyerek megszületése után viszont a színpadon tényleg rohamosan “anyukámosodtam”. Hangsúlyokban lejjebb viszem a tónusokat.

– Mert már megélt egy csomó olyasmit, amit ő is? Tudja, mit jelent anyának lenni?
– Igen, szerintem amiatt. Nemrég beugrottam a színházban a Fényevők című előadásba Fullajtár Andi helyére, éppen a főpróbahéten. A bemutató előtti napokban derült csak ki, hogy Anyukám ezt a szerepet 30 éve játszotta Miskolcon. Nagyon kevés időnk volt. Elmentem hozzá szövegezni. Ilyenkor ő nem tanít engem, csak nagyon picike dolgokat jelez. És a lélegzeteiből érzem, hogy jól csinálom-e. Ez a szerep nekem sorsszerű volt, nem is rám osztották, hanem beleestem. Többen mondták utána, hogy az alakításom döbbenetesen emlékeztetett anyuéra.

– A mamája látta már?
– Nagyon tetszett neki, de ő nagyon elfogult velem. Azt, hogy “édes lányom, nagyon rossz voltál!”, még nem hallottam tőle. Persze azt állítja, hogy azt is megmondaná, de nem vagyok biztos benne, hogy ne találna akkor is valami mentséget számomra. Egy-két trükköt vagy cselt mondott, amelyek nekem nagyon fontosak lettek.

Jordán Adél és édesanyja, Lázár Kati– Az anyukája úgy érzi, hogy nem volt igazán jó anya, lelkiismeret-furdalása is van, mert a színház a kelleténél fontosabb volt számára…
– Ez így biztosan nem igaz! Ő valójában nagyon jó anya volt. Odaadó, figyelmes, érzékeny, szerető, és pontosan tudtam, hogy rá mindig lehet számítani. Más kérdés, hogy miként láttam őt lázadó bakfisként pályakezdő időszakomban vagy éppenséggel mostanában, amikor rádöbbenek, hogy igazából én is az ő életét élem tovább, tehát nekem is színész a párom, anyám szerepeit játszom, a gyermekemet én is rendre behozom a színházba.

Mert én is azt akarom, hogy Andor is részese legyen ennek a családunkat átfogó különös szenvedélynek. Anyu azt választotta az én esetemben, hogy éljek ott, ahol ő, és megmutatta, mi is az, amit annyira szeret benne. Ez a kettőnk ügye lett. A fiam ugyanazt csinálja, amit én kiskoromban. Kellékezik például. A színjátszás is egyre inkább ugyanaz nekem, mint neki. Ezért most nem tudom anyumat bántani úgy, mint a kamaszkori lázadásaimkor. Most azt érzem, hogy a tőle telhető legjobban figyelt rám, és hálás vagyok, hogy bevont, és nem hagyott otthon.

– Két ennyire zsigerből egymást érző, nyitott ember mennyire tud őszinte lenni?
– Szavak nélkül. Túlságosan is őszinték vagyunk. Most már! Anyut egyébként igyekszem megkímélni a magánéleti problémáimtól, de ha nagy baj van, akkor megyek hozzá. Az igaz, hogy ő sokkal inkább megszenvedi, mint én. Arra is figyelek, hogy fölöslegesen ne terheljem, de ha valami igazán fáj, vagy valamiben nem vagyok biztos, csakis hozzá fordulok.

– És fordítva? Ön mennyit tud róla?
– Jó kérdés… Ezen mostanában gondolkodom. Talán ideje lenne ezen változtatni. Ma sokat kérdeztem tőle, miközben Andorral voltunk. Lassan én is felnőttem. Nem is lassan. Felnőttem én is, és kész!

– Tudhat még meg érdekes dolgokat róla? Vannak titkai?
– Szerintem vannak, de azokat én nem akarom tudni.

– Miért?
– Félek a vágyaitól, félek a titkaitól. Én az apukámra is féltékeny voltam. Azt szerettem volna, ha kizárólag az enyém lenne, és maradna! Anyu beszélhet a szakmáról meg rólam is, meg Andorról is, de ha az ő saját magánéletéről van szó, azt nem akarom hallani. Kiskoromtól nehezen bírtam elviselni, ha nem színészként dicsérték, hanem nőként bókoltak neki. Mostanában talán ez változik nálunk. Most már inkább esik szó erről is. Meghallgatnám. Egyszer talán a közeljövőben majd mindent tisztázunk.

gallery item
Megnézem
Összes kép (5)
gallery item

Jordán Adél és édesanyja

Jordán Adél és édesanyja

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

– Szerintem a mamája az ország egyik legnagyobb tragikája, mégsem futott be olyan szédületes pályát, ami tehetsége alapján megillette volna. Mit gondol, miért?
– Ezen én is gondolkodom. De ő szerintem úgy éli meg, hogy befutotta. Neki a társulatiság, a csapatmunka volt mindig a legfontosabb, ahogyan nekem is. És sok mindenre megtanított. Most ebben az évadban sok véletlenszerű szerepem volt. A Végítélet napjában van egy monológom. Fontos szerep, de mellék. És ő sok-sok ilyet csinált: Mellékszereplőként vitte az egész előadást. Ezután azt mondta, hogy “a legtöbb színész egy ilyen kis szerep miatt önbizalom-hiányos lesz és elbizonytalanodik. De ha elkezdi szeretni, akkor az jó”. És ezt nem előtte, hanem utána mondta. Mostanra az egyik kedvenc szerepem nekem is ez.

– Neki nem okozott problémát, hogy sok nagyszerű éve méltó feladatok nélkül maradt?
– Ő mindenben látott feladatot. Amikor az apukám mellett élt, akkor az volt a fő szempont, hogy az apukám kibontakoztathassa tehetségét. Ezt amúgy én is tudom csinálni.

– Jobb, ha a másik úgy érzi, hogy domináló?
– Igen, de most ezt is próbálom picit egyensúlyba hozni. Olyan sok az energiánk, hogy sokkal tudjuk felemelni a férfit. Tomi (Keresztes Tamás színész – a szerk.) az első ember, aki szuverén lélek, nem igényli ezt az anyáskodást. Ő ezt nem engedi, de bennem is van hajlam, hogy férfiakat emelgessek. Jó, és muszáj megélni, hogy társam van és nem gyerekem, testvérem, apukám. Mert társam még nem volt.

Jordán Adél és édesanyja, Lázár Kati– Az édesanyja erősen kötődik a családjához, a felmenőihez, a gyerekkorához.
– Most volt Nagyváradon! Ott született, és visszament. Azt találta ki, hogy ott akar élni majd. De ez egy hirtelen fellángolás szerintem, mert a családja miatt, tehát miattunk és főleg Andor miatt úgyis itt marad. Most már neki is mesél Váradról, és ez olyan jó! Anyu is egy nagyon szabad kislány lehetett. Ez a fajta mély boldogság és szabadság nagyon kell neki. Meg a szülei emléke. Jó is, ha oda visszanyúl, és erőt merít belőle, mert utána rakódott rá sok-sok fájdalom, csalódás, keserűség, ami egyik forrása a művészetének, és rendszeres kísérője szenvedélyes életének.

Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése