nlc.hu
Aktuális
Egyre több a nő a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban

Egyre több a nő a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban

Az új bizottsági összetételben megugrott a női tagok száma.

A női részvétel 23 százalékos emelkedése és az előzőhöz képest sokkal színesebb földrajzi eloszlás jellemzi a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyes szakbizottságainak új összetételét, melyet Thomas Bach elnök hozott nyilvánosságra. A NOB és a soron következő játékok szervezőbizottságait segítő testületek összetétele az egyetemesség iránti elkötelezettséget tükrözi.

Két testület elnöke nő, valamint a tavalyi évhez képest növekedve, 2014-ben már további 22 pozícióban is hölgy a képviselő. Általánosságban jelentősen növekedett Afrika (esetükben 50 százalékkal) és Óceánia női tagjainak száma.

A 2014-es névsorból az is kitűnik, hogy fontos, állandó bizottságokban is történtek változások. Thomas Bach a szingapúri Ser Miang Ng-re bízta a pénzügyi, a japán Takeda Cunekazura pedig a marketingbizottság vezetését, miközben magának tartotta meg a televíziós jogok és az új média területén illetékes testület irányítását.

A sport és környezetvédelmi testület irányítását egyébként – melyről Schmitt Pál tavaly májusban mondott le – Albert monacói herceg veszi át, aki három éve nősült meg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top