Aktuális

“Akkor most te vagy a hajléktalan”: rendkívüli tanórát tartanak az otthontalanok

Egy különös társasjátékban diákok játsszák el egy hajléktalan egy napját. A kifordított helyzetek során kiderül, hiába látjuk őket lépten-nyomon az utcán, mégis láthatatlanok. Előítéleteink miatt azt hisszük, tudjuk, milyenek, holott nem is ismerjük őket. A rendkívüli iskolai program első kézből ismerteti meg a diákokat a hajléktalansággal, és rombolja le a tévhiteket, miközben néha az egész elindítója, Balog Gyula is kap olyan választ a diákoktól, hogy órákig nem tér magához.

A legmeglepőbb kérdés, amit Balog Gyulának egy diák feltett, az volt, hogy mit gondolt a hajléktalanokról, mielőtt ő maga is az lett. A Menhely Alapítvány Első kézből a hajléktalanságról nevű programjának életre hívója ekkor kicsit visszahőkölt, hiszen ezen még sosem gondolkodott. A válasz így szólt: “KISZ-es voltam, úgyhogy azt, hogy lumpenek”. Ezen az órán nincsen szépítés, nincsenek rossz kérdések, finomkodó válaszok. Ki kell mondani: az alkoholizmus alkoholizmus, a bántalmazás bántalmazás – mellébeszélés nélkül.

Balog Gyulát először hét évvel ezelőtt egyik rendszeres Fedél nélkül-vásárlója kérte meg, hogy beszéljen tanítványainak a hajléktalanságról. Máskor egy lány, aki hetedik osztályos korától vett tőle újságot, hívta meg az osztályához. A tanórákból azóta sikeres iskolai program lett, amelyben kérdéseken, személyes történeteken és egy interaktív játékon keresztül ismerik meg a tanulók azt, mit jelent hajléktalannak lenni. Általában többen vannak, de mára Gyulának csak egy hajléktalan játékostárs jutott, Tóth Judit. Ők lesznek a játékban a rendőrök, a közterület-felügyelők, a járókelők, míg a tanulók a hajléktalanok.

 

A legfontosabb, hogy szóljanak hozzá

Sólyom Attila, a budapesti Petőfi Sándor Gimnázium magyartanára tavaly hívta meg Gyuláékat először egy tanórára, hogy a gyerekek érzékenyebbek, nyitottabbak legyenek. Már szivárognak a gimnazisták, 9–10. osztályosok. Egy lány, aki később a játékban is részt vesz, azt mondja, azért jött, mert kíváncsi volt: “Tőlük akartam hallani, hogy mi is a hajléktalanság. Ne mások mondják meg, mit gondoljak róluk.” Egy fiút pedig azért érdekel, mert “a Móriczon, a Moszkván minden második ember hajléktalan”.

Gyula, aki a Down Alapítvánnyal is dolgozik egy hasonló programban, kezdésként kérdéseket tesz fel: Hány hajléktalan él Magyarországon? Hol laknak? Miből élnek? Vannak homályos foltok, összemosódik, ki a koldus, ki a hajléktalan. A diákok azt végképp nehezen tudják elképzelni, hogyan lehetséges, hogy valaki hajléktalan létére támogatja a külföldön élő gyerekét, pedig van ilyen is.

“Ki az, aki beszélt már hajléktalannal?” Sok kéz lendül a magasba. “Mit tudtál meg róla?” Hogy orvos volt, hogy rendőr volt, kirúgták, felesége elhagyta: tipikus történet. “Egy hajléktalannak az a legfontosabb, hogy kommunikáljanak vele – mondja el Gyula a legfontosabb leckét már a legelején. – Nem az a lényeg, hogy diákként mennyit adsz, tíz forintot vagy százat, hanem hogy kommunikáljatok. Nem mindenkivel, hanem azzal, aki nektek szimpatikus. Nem vagytok lelkisegély-szolgálat.”

Gyula akkor döbbent meg a legjobban, amikor egy szakközépiskolás osztályban tette fel a kérdést, hogy mikor kommunikáltál utoljára hajléktalannal, és olyan választ kapott, ami után öt órán át nem tért magához: “Ma reggel, anyámmal a Moszkva téren.”

“A szakközépiskolások, szakmunkásképzősök a bőrükön érzik a hajléktalanságot, közel van hozzájuk, élnek is a környezetükben, ismerőseik között is hajléktalanok, ezért érzékenyebbek” – magyarázza Gyula, viszont a gimnazisták általában jobban tájékozottak, felkészültebbek politikai-társadalmi kérdésekben.

Ezt jelenti hajléktalannak lenni

Tóth Judit egy éve vesz részt az Első kézből programban, amikor éppen nem árul újságot. Elmeséli a történetét, hogyan vette el tőle az önkormányzat a lakását, és hogyan pereskedik velük azóta, hogyan lett a fiával hajléktalan. Az akkor tizenhét éves fia kollégiumba ment, ő a szállóba.

“Miért nem lakik a fiánál? – kérdezi tőle egy srác. – Nem érdekel, hogy mit mondanának a haverok, én akkor is magamhoz venném a szüleimet.” Hallja az észérveket, hogy Judit fia nem tudja az anyját befogadni, mivel neki sincs állandó bejelentett lakcíme, így tulajdonképpen ő is hajléktalan és nem ő dönt arról, hogy anyja odaköltözhet-e hozzá, de a magyarázatot láthatóan nehéz megérteni.

Gyula – ahogy mondja – már “kimenőben van” a hajléktalanságból. Alkoholizmusa miatt elvesztette a családját, a munkáját. Egy nappal azelőtt hagyott fel az ivással, hogy hajléktalan lett: azóta is fontos számára az absztinencia. Miközben Gyula és Judit mesél, a gyerekek bármikor kérdezhetnek. “Milyen egy éjjeli menedékhelyen töltött éjszaka?” “Büdös” – hangzik az őszinte válasz, mert van, ahol egy teremben akár kétszázan alszanak.

“Igaz, hogy a hajléktalanszállón lopnak?” “Igen, mivel bűnözők minden társadalmi osztályban vannak” – mondja Gyula.

“Igaz, hogy van, aki télen az utca helyett inkább a börtönt választja?” “Nem. Miért lenne jobb ott, ahol megmondják, mikor lehet WC-re menni, enni, rágyújtani?”

“Milyen érzés volt egyszerre csak azzal szembesülni, hogy hajléktalan lett?” – Gyula nem tudja, mert nem emlékszik rá a megvonási tünetek miatt. Egy ismerőse történetét mondja el, egy számítógépes programozóét, aki két feleségének és az élettársának három lakást és három autót hagyott ott, mígnem egy reggel a park padján ébredt. Az első napon meglátta egy ismerőse, és átment az utca másik oldalára: ezt jelenti hajléktalannak lenni.

gallery item
Megnézem
Összes kép (12)
gallery item

Hajléktalanok órája

Hajléktalanok órája

gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
gallery item
Fotó megosztása:

“Játsszuk el, hogy nincs semmid”

A diákok ugyan bátran kérdeztek, de a játéktól húzódoznak. A feladat, hogy eljátsszák a hajléktalanok egy napját; a társasjáték minden mezője egy-egy szokásos helyzet. Az egyik csapat állami gondozásból kikerült fiatalokat alakít, a másik egy hajléktalanpárt.

A hajléktalanná vált állami gondozottat játszó fiú toporog, zavarban van, olyan udvarias és olyan választékosan beszél, mintha egy pódiumbeszélgetést hallgatnánk, nem egy biztonsági őr és egy homeless beszélgetését a McDonald’s vécéje előtt. A biztonsági őrt alakító Gyula el akarja küldeni a fiút, mert koszos és büdös. A fiú zavara nem oldódik, a visszafogottsággal semmire nem megy. Nem jut be a vécébe, így nem léphet a csapat előre. A megoldás? Szerezni kell egy blokkot a gyorsétteremben hagyott tálcáról…
 
A tanár úr roppant élethűen játssza el az utcán éppen pisilő hajléktalant, akit a közterület-felügyelő el akar küldeni. “Igazolja magát, fizessen büntetést” – rivall rá Gyula, és közbeszúrja: az ilyen esetekből évente négy-ötezer van az országban. Elvileg tízezer forinttal is büntethető a szabálysértés, de a tanár úrnak szerencséje van, meggyőző volt, és elengedték.
 
A játék során a helyzeteket Judit és Gyula úgy adják elő, hogy van jó rendőr, van rossz, van jó közterület-felügyelő, van elnéző, van jószívű járókelő, van közömbös – mint az életben. Gyula azt mondja, hogy legtöbbször a hatóság elnéző. Békén hagyják őket, inkább elmennek, “isznak egy kávét”.
 
Újabb szituációs feladatok következnek: hogyan kérsz segítséget a szociális munkástól… találkozol egy házaspárral, amelynek az egyik tagja segíteni akar, a másik nem… összefutsz egy másik hajléktalannal, akitől tanácsot kérsz, hová menj ételosztásra, hol adnak pokrócot, hol szerezd be a tüdőszűrős papírt. Egy krízisautó megtalál, kint röpködnek a mínuszok, szállóra már nem mehetsz: mit csinálsz? Átmeneti szállón érdeklődsz, iratok nélkül, de nem tudnak segíteni, mit teszel este tíz után az utcán?

Nincs tüdőszűrőpapírod? Akkor maradsz. Kell az igazolólap, hogy voltál tüdőszűrésen. “Hogy van-e tbc-d, az nem számít, a papír kell” – nevetgél Gyula, aki most ügyintézőt játszik a hajléktalanszállón. “Na, hogy esett kint állni másfél órán át a hidegben? Álljon kicsit hátrébb, olyan bukés a ruhája” – mondja  a megszeppent gimnazistának, majd hátraszól Juditnak: “Fertőtlenítették már az ágyat? Azt, amelyikben a Jani bácsi ma meghalt.” A fiú szeme nagyra tágul, de Gyula máris folytatja: “Itt van törülköző, szappan, mosakodjon meg, utána kap zsíroskenyeret.” Célba ért: ágyba került a hajléktalan. Ez itt, ma, neki legalább sikerült.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése