Jancsi nem érti a kuka lényegét. Másik kedvence Jancsinak ká betűvel a kanál. A világon legjobban, azt hiszem, kanalazni szeret. Sikítófrászt kap attól, ha valaki megpróbál segíteni neki kanalazni. Viszont ha nem segít neki senki kanalazni, akkor Jancsi a kanalat a szája előtt egy centivel lefelé fordítja, és a kanál teljes tartalmát az előkéjére önti. Aztán lenyalja a kanálról a semmit, és elégedetten kanalaz tovább. Nem igazán érti a kanalazás lényegét.
Aztán ott van még a kávé, az is nagyon érdekli Jancsit.
– Káká! – mondja lelkesen, mikor reggel segít megnyomni a kávéfőzőgépen a gombot. A kávéfőzőgép erre darálni kezdi a kávét, aminek jó illata van, viszont nagyon hangos.
– Juj, de hangos! – mondom én ilyenkor, és befogom a fülem, de mivel Jancsi ott van a karomban, ezért csak fél kézzel tudom befogni a fél fülemet. Jancsi is befogja a fél fülét fél kézzel, pedig neki mind a két keze szabad, de így látta tőlem, azt hiszi, így kell.
Jancsi nem érti a lényeget.
– De lelőttelek! Már lelőttelek! – veszekedett vele Misi is a múltkor.
– A Jancsit? Lelőtted? – néztem föl szórakozottan a bevásárlólista írásból.
– Igen. Lelőttem. És mégis sír – méltatlankodott Misi. A lelövés lényegét sem érti Jancsi.
De van egy lényeg, amit viszont szerintem mindenki másnál jobban ért. Van nekünk egy tiroli nadrágos, jódlizó plüssmormotánk, akit a nagypapa hozott Salzkammergutból, és akivel már Misinek is voltak kalandjai. Jancsi nemrég megtalálta ezt a mormotát, akiből időközben már majdnem teljesen kimerült az elem.
Emiatt hátborzongatóan mély, elnyújtott hangon jódlizik, mint mikor a kazetta szalagját bekapta régen a magnó. De Jancsit ez csöppet sem zavarja, sőt, imádja, fülig érő szájjal zsipzsupoltatja a halálán levő mormotát, nevetgél, tapsol, “ez az!”, kurjantja, és ha elhallgat, kétségbeesetten követeli, hogy nyomjam meg neki újra. Azt hiszem, ha kicserélném az elemet a jódlizó mormotában, Jancsi nem szeretné már ennyire. Azt szereti benne, hogy el van romolva. És itt van a kutya elásva szerintem. Hogy Jancsinak nem az a lényeg, hogy a leves a szájába menjen, vagy a mormota szabályszerűen jódlizzon. A szabályosság kiszámítható és unalmas, igaza van ebben Jancsinak, egy kis romlottság jót tesz sajtnak, nőnek, jódlizó mormotának egyaránt. Jancsit nem a végeredmény érdekli, neki a világból a kanalazás l’art pour l’art öröme, a kukaborogatás kéjes izgalma, a merülőfélben lévő plüssmormota elnyújtott jódlizásának megfoghatatlan sejtelme a lényeg.
 Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:
Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted! |
