Aktuális

Berzsenyi, Márai és Arany a magyarérettségin

Márai Sándor, Berzsenyi Dániel és Arany János, valamint az internetes és elektronikus nyelvhasználatról, a "netnyelvről", az sms-ek és az e-mailek nyelvezetéről szóló tanulmányrészlet szerepelt az idei középszintű magyar írásbeli feladatai között. Az emelt szintű magyar írásbeli érettségin pedig Ady- és Pilinszky-verset kaptak a diákok.

Az eduline.hu információi szerint egy Veszelszki Ágnes-tanulmány részletét kell elolvasniuk és értelmezniük a középszinten érettségizőknek – a szöveg a “digilektusról”, a netnyelvről, az sms-ekben és e-mailekben használt rövidítésekről, az internetes nyelv jellemzőiről szól. A tanulmány a Magyar Nyelvőr című nyelvészeti szaklapban jelent meg. Erre a feladatrészre 60 perc állt a diákok rendelkezésére. A következő, szövegalkotási feladatok között egy Márai Sándor-idézetet, egy Bródy Sándor-novellát, valamint egy Berzsenyi Dániel- és egy Arany János-költeményt kaptak a diákok.

A megoldásra 180 perc állt a vizsgázók rendelkezésére.

Ady Endre A fehér lótuszok, Pilinszky János Egy arckép alá című művét, valamint egy Szakonyi Károly-részletet kaptak a vizsgázók az emelt szintű magyar írásbeli érettségin.

A nyelvi-műveltségi feladatsor Ady Endre A fehér lótuszok című művéhez kapcsolódott. A diákoknak többek között a fehér lótusz költői képet kellett értelmezniük, meg kellett magyarázniuk a műben szereplő kifejezéseket – például a mátka és a hajbókol szavakat -, francia szimbolista költőket kellett megnevezniük, illetve fel kellett ismerniük öt Ady-versrészletet.

Az emelt szintű magyarérettségi második része három feladatból áll. A diákoknak Pilinszky János Egy arckép alá című művét kellett elemezniük a megadott szempontok alapján, elsősorban a költemény retorikájára és stilisztikai jellemzőire koncentrálva.

A második feladat egy Szakonyi Károly-részlethez kapcsolódott. A diákoknak arról kellett írniuk, hogy a műnem választja-e a témát, vagy a téma a műnemet – melyik a meghatározóbb? Az érettségizőknek végül arról kellett egy vitaindítót írniuk, hogy kell-e foglalkozni az iskolákban a blogokkal, a Wikipediával és az ehhez hasonló közösségi tartalmakkal.

Az emelt szintű magyar írásbeli érettségi feladatainak megoldására 240 perc állt a diákok rendelkezésére.

Hétfőn magyar nyelv és irodalom vizsgatárgyból középszinten 1199 helyszínen 81 496 diák, emelt szinten 48 helyszínen 1 848 tanuló tett érettségit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése