Aktuális

Ismét Csányi Sándor a leggazdagabb magyar

Kiadták az idei "100 leggazdagabb listáját", sőt első ízben az ország legbefolyásosabb embereit is listázták.

Csányi Sándor tavaly 15 milliárddal, 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után negyedszer lett a leggazdagabb magyar – derül ki a napi.hu kiadásában idén immár 13. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványból.

Az OTP Bank első emberét Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa követi 145 milliárd forinttal, míg a harmadik helyen az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György áll, akinek vagyona 135 milliárd forint volt 2013-ban. A dobogó közvetlen közelében tartózkodik két egykori listavezető is: Várszegi Gábor 130 milliárd forinttal és Demján Sándor 91 milliárd forinttal.

Orbán Viktor a legbefolyásosabb

A 100 leggazdagabb magyart rangsoroló kiadvány idén első ízben szubjektív listát készített Befolyás-barométer címmel az ország legbefolyásosabb embereiről is. Ezt a rangsort Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, Csányi Sándor és Simicska Lajos előtt. Mint írták, a két rangsor különbségét az magyarázza, hogy a vagyon nagysága nem feltétlenül jár azonos mértékű befolyással és fordítva: vannak olyan befolyásos emberek, akik vélhetően nem rendelkeznek tízmilliárdokban mérhető vagyonnal, mégis jelentős hatást gyakorolhatnak Magyarország gazdasági és társadalmi életére.

A 100-as elitklubba minimum 5,3 milliárd forinttal lehetett bekerülni, ami 300 millió forinttal haladja meg a tavalyit. A lista szereplőinek összvagyona 2460 milliárd forint, ez 180 milliárddal több az egy évvel korábbinál. A 7,9 százalékos gyarapodás jócskán felülmúlta a 2013-as 1,7 százalékos fogyasztói árindexet, azaz reálértéken bő hat százalékkal nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona. A 2002-ben megjelent első rangsorban szereplők összvagyona mindössze 632 milliárd forint volt, azaz a vagyon négyszeresére emelkedett, miközben a fogyasztói árak csupán 77 százalékkal nőttek.

A milliárdosok idei élbolyában található gazdagok közül Várszegi Gábor könyvelhette el a legnagyobb gyarapodást: vagyona egy év alatt 20 milliárd forinttal nőtt. Az ebben a sorrendben őt követő Gattyán György 17 milliárddal, Bige László és Csányi Sándor 15-15 milliárd forinttal lett gazdagabb.

9 új szereplő

A 2014-es vagyon szerinti listára kilenc új szereplő került, közülük Polony István nyitott a legelőkelőbb helyen: az üzletember tavaly 47 százalékos tulajdonrészt szerzett az Olajterv-csoportban, amivel egy csapásra a 24. helyre került. Két nagy tavalyi cégeladás nyomán került fel a listára Mészáros Csaba (52.), aki a mérnöki szolgáltatásokat nyújtó Evopro-csoport egy részét értékesítette, valamint Vinnai Balázs (99.), aki a banki informatikai rendszerekkel foglalkozó IND-csoportot adta el.

A lista idei belépői változatos üzletágakban tevékenykednek. Akad köztük kábeltévés szolgáltatással foglalkozó üzletember – Tarr János (67.) – és baromfi-feldolgozásban érdekelt vállalkozó – Szabó Miklós (28.) és Erdélyi István (97.).

Felzárkózott a vidék

A rangsorban szereplő milliárdosok cégeinek központja továbbra is főként Budapesten van, ám tavaly is folytatódott a vidék felzárkózása, az idei kiadványban szereplő 100 leggazdagabb közül már 38 nem budapesti.

A feltörekvő települések közül kiemelkedik Jászberény, ahol három, és Szekszárd, ahol két milliárdos él. A legjelentősebb vidéki város ugyanakkor tavaly is Debrecen, Székesfehérvár és Győr volt: a cívisvárosban hatan, Győrben öten, Székesfehérváron pedig négyen élnek a leggazdagabbak közül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése