Aktuális

Udvaros Dorottya: “Anyám soha nem adta fel!”

Sokszor beszélgetett már Udvaros Dorottya Szegő Andrással, így sok érdekességet tudhattunk meg életéről, munkásságáról, édesapjáról, fiáról, szerepeiről, ám most édesanyjáról emlékezik meg a művésznő. Arról az asszonyról, akit gyerekkorában csodált, kamaszként inkább lázadozott, fiatal felnőttként ellenkezett vele, de akit mindig szeretett. És aki egyre inkább benne él tovább.

– Évtizedek óta ismerjük egymást, az utóbbi néhány esztendőben azt tapasztalom, a mamád mind fontosabbá válik számodra. Egyre sűrűbben említed, jut eszedbe bármivel kapcsolatban: az élete, sorsa, pályája, kapcsolatotok, nyitva maradt kérdéseitek, újra, és újra meg- és átfogalmazott válaszaitok…
– Ez egy mind gyakoribbá váló dialógus számomra. Igen, sok idő távolságából keresem a miérteket, hogyanokat az életéből, életünkből. Nem csupán akkor, amikor gondolok rá, hanem amikor egy gesztusomban, fintoromban, mondatomban, tehát tetteimben, reakcióimban fedezek fel belőle mind többet. Döbbenetes, hogy amit lázadó bakfisként hetykén igyekeztem lerázni magamról, amit homlokegyenest másként próbáltam csinálni, gondolni, érezni, az szép lassan visszacsempésződik, és mindinkább felfedezem magamon, magamban. Bennem él, vagy én élek benne. És most döbbenek igazán arra, hogy mennyi szeretet, féltés, aggódás és bölcsesség volt ezekben, pedig akkor legtöbbször nyaggatásnak tűnt.

Udvaros Dorottya: – Illetve ezer generációnyi tudás és tapasztalat, ami ellen anno ők is lázadoztak, amikor nagyszüleiktől hallották, és mi is ugyanezt a reménytelennek látszó, végül mégis diadalmas harcot vívjuk gyermekeinkkel…

– Ez így van, legfeljebb annyit fűznék hozzá, hogy a szüleink generációja átélt egy háborút minden rémségével, szörnyűségével, soha ki nem hevert traumák sokaságával, rendkívüli sorsokkal, amit mi, akik ezt megúsztuk, áttételesebben tudjuk csak megérteni, ha egyáltalán meg tudjuk érteni.

– Az anyukád nevét többféleképpen látom leírva. Dévai? Dévay? Kamilla, Camilla? Melyik a helyes?
– Valójában egyik sem. Ő Duda Kamillaként született, később, főiskolai éveiben vette fel hivatalosan is a Dévay Camilla művésznevet. A személyimben az anyja neveként Duda Kamilla áll. De az élete, személyisége is éppen ennyire érdekes, titokzatos volt gyerekkora óta. Normál polgári családban nőtt fel két testvérével, amikor jött az első sokk: apukája 42 éves korában meghalt. Mamája remek háziasszony volt, de nem lehetett felkészülve arra, hogy egzisztenciálisan el tudjon tartani egy családot. A férje után járó kegydíjból a lakbérre sem futotta, így kilakoltatták őket, és egy telet valami lépcsőházban kellett kihúzniuk. El sem tudom képzelni, hogyan vészelték át négyesben ezeket az időket, amíg sikerült összekuporgatni annyit, hogy lakást bérelhessenek. Anyukám az érettségi után a színművészetire ment, és az első évfolyamtól ő volt az iskola sztárja. Szépsége, tehetsége, izzása, különleges tartása okán ő volt a kiválasztott. 1947-ben végzősként már a Nemzeti Színházban Básti Lajossal próbálta a Csongor és Tündét, amikor behívatták a rendőrségre. Kiderült, hogy feljelentette valaki. Történt ugyanis, hogy anyu az iskolában gép- és gyorsírást tanult, és le is tette a vizsgát. 1944 őszén annyira szükség volt szakképzett munkaerőre, hogy bevezették a munkaszolgálatot. Nagymamám mesélte, egy nap csendőrök állítottak fel hozzájuk, és elvitték három napos munkára anyukámat az egyik csendőrparancsnokságra. Nyilván szörnyűséges dolgok történhettek ott, erről ő soha nem mesélt. Egyszer kérdezte tőle egy kollégája, hogy miért nem tagadta meg, hogy ilyen helyre vigyék. Anyu visszakérdezett, hogyan lehetett volna engedetlen, amikor a lakásban bújtatott két embert, ráadásul a húga illegális kommunista pártsejtben dolgozott. Csak egy ember ment tanúskodni mellette…

– Merthogy ebből aztán per is lett.
– Igen. Jellemző, hogy anyu annyira komolytalannak tartotta a vádat, hogy zsidók megkínzásában vett volna részt, hogy még ügyvédet sem kért. Három év börtönre ítélték. De nem is ez volt a legrémesebb számára, hanem amikor letelt az ítélet, akkor nem engedték ki a kapun, ahol a család várta, hanem hátraparancsolták, rabomobilba zsuppolták, és meghatározatlan időre internálták Kistarcsára… Szerintem ez okozott valami jóvátehetetlen törést benne. Mit jelent, hogy meghatározatlan idő? Számára akkor végtelenséget és kilátástalanságot… 1953-ban szabadult. Talán 40 kiló lehetett. Később láttam egy fényképet róla akkorról. Döbbenetes volt. Meggyötört test, meggyötört arc, lángoló tekintet! Ugyanakkor meg ez a szabadulás is csak részleges lehetett számára, mivel a pályától, ami számára mindennél fontosabb volt, élete végéig eltiltották. Akkoriban ismerkedett meg apukámmal…

Udvaros Dorottya: – …hogyan?
– Pontosan nem is tudom… Apu két évvel alatta járt a főiskolára, és mint szinte minden fiú, ő is beleszeretett. Anyu szabadulása idején egy színkört vezetett éppen, és valamilyen módon oda csalta le. Az udvarlás nem tarthatott sokáig, mert a következő évben megszülettem én.

– Úgy emlékszem, a papád akkor a Vígszínházban volt már…
– Akkor már nem! Nagyon nem! Apukám amolyan ifjú titánként kezdte a pályáját. Eminens volt a főiskolán, rögtön hívta a Vígszínház, sőt kilátásba is helyeztek egy moszkvai ösztöndíjat, ami rögtön főrendezői, majd igazgatói posztot jelentett volna számára. Ekkor jött a találkozás anyuval. Ismerősei óvták, hogy ne házasodjanak össze. Apu azonban ragaszkodott anyu vállalásához, és fontos volt, hogy a gyerekük a nevét viselje, ezért megesküdtek. Azzal a lendülettel persze repült is a színházból, és a karrier helyett ő is kitaszítottá vált.

– Ez fantasztikus tisztesség volt a részéről! Nem tudom, hogy adott helyzetben meg mertem-e volna tenni…
– Én sem tudom… De ők a háborúban felnőtt emberek voltak, és az a szörnyűséges helyzet, mint általában a szörnyűséges helyzetek, kiélezettebb, egyértelműbb döntésekre késztetnek… Békés szituációkban el lehet lébecolni, a vészhelyzet azonban sínre teszi az embereket. A gyengébb áruló lesz, akinek van tartása, az marad tisztességes. Apu számára is csak egy út létezett. Még akkor is, ha ennek megvolt az ára.

– Anyukád szerinted elfogadta, hogy neki ennyi volt a pálya, marad úgy egy kor nagy színésznője, hogy színpadra sem lépett?
– Egyszer hallotta, hogy Békéscsabán statisztákat keresnek a Mária főhadnagyra, és jelentkezett. Rögtön megkapta a főszerepet! Hát így kezdődött a pályája, aztán innen ment át a kecskeméti színházhoz…

– …amelynek több mint másfél évtizeden át volt meghatározó egyénisége, büszkesége, sztárja.
– Az elképesztő volt! Nem laktak messze a színháztól, de próba után két órába tellett, amíg ezt az utat megtettük. Lépésenként szólították meg az emberek az utcán. De utáltam ezt! Amúgy is alig vagyok az anyukámmal, még ezt a kevés időt is elveszik tőlem!

Udvaros Dorottya: – Ti miért nem éltetek együtt? Miért nem mentél Kecskemétre?
– Bonyolult történet… Ők színészházban laktak ott, és bár az igazgató, a csodálatos Radó Vili bácsi nyilván tudott volna lakást szerezni nekik, de akkor a pestit le kellett volna adni. Ezt nem akarták. Mindvégig hitték, hogy feloldják a bojkottot, anyu játszhat Pesten is, és akkor lesz majd itt egy otthonunk. Ezért én hol valamelyik rokonnál, ismerősnél, hol kollégiumban laktam. A lakással vívott csatában tehát alulmaradtam…

– Ezt rezignáltan vagy ironikusan mondtad?
– Is-is. Akkoriban nagyon haragudtam rájuk, nagyon nagy szükségem lett volna a szeretetükre, a gondoskodásukra, a jelenlétükre, de már megértem őket, hogy miért is jelentette számukra ez a lakás az utolsó szalmaszálat… Ugyancsak más kérdés, és ezt is csak visszatekintve látom, hogy anyu egyébként sem tudott volna az az anya lenni, akire én vágytam volna. Ő annyira színésznő volt, annyira a szerepeiben élt, a színészet annyira kitöltötte a lényét… Maximalista volt…

– Te is az vagy!
– De én csak magammal szemben! Ő a többiektől is megkövetelte a teljes odaadást, és nem tűrt semmi lazaságot, félmegoldást a színházban… Mindent felfokozottan élt meg, premierjei előtt kórházba kellett vinni, mert sokkos állapotban volt. Úgy készült minden előadásra, mintha az lenne az utolsó. Görcsösen kapaszkodott ebbe.

– Te mennyire tudtál vele megértő lenni?
– Nem tudom… Volt időszak, amikor rengeteget civódtunk. Ágáltam, hogy nem lehet a múltban élni, a meg nem adatott lehetőségeken búsongani. Hogy tudjon örülni a sikereinek, a férje sikereinek, a lánya sikereinek, de csak ideig-óráig tudtam rá hatni. Egyszer Almási Tamás csinált egy filmet az internáltakról, és behívott egy smasszernőt, aki sokat kínozta őket, a többiek hajlamosak voltak megbocsátani neki, anyu viszont zokogógörcsöt kapott, nem volt hajlandó kezet fogni vele. Nem tudott se megbocsátani, se túltenni magát a történteken.

– Látva ezt a tragédiát, te miért akartál színész lenni?
– Sokáig eszembe sem jutott. Orvos akartam lenni vagy egészségügyi dolgozó. Az érettségi előtt bukkant csak fel bennem valami misztikus vonzódás a színészet iránt.

– A mamád mit szólt, amikor megtudta?
– Nagyon nem akarta. Féltett, hogy valami vetül rám az ő árnyékából. Féltett, mert tapasztalta, hogy ez a pálya mennyire labilis. Féltett, mert nem tudta, hogy tehetséges vagyok-e, mert tehetségtelenek számára csak kínszenvedés lehet a színészet.

– Mikor érzett rá, hogy nem kell emiatt féltenie?

– Nem tudok erre válaszolni… Ő igazából soha nem jelezte. Már főszerepeket játszottam a Katonában, akkor is mindig csak bírált. Mi nem volt jó az előadásomban, miként lehetett volna jobban.

– Ezekből mennyit fogadtál el?
– Még főiskolás korunkban csináltunk egy sanzonestet, és amikor mondtam neki, hogy mit fogok énekelni, elkezdett instruálni. Ugyan, anyu, ebbe nem kell, hogy beleszólj, mondtam neki. Később kiderült, hogy esernyő is lesz nálam, és anyu előrukkolt erre is egy ötlettel, de én megint nyegléskedtem. Aztán eljött az előadás, és amint felcsendült a zene, pontosan éreztem, hogy mindent úgy kell csinálnom, ahogy mondta…

– Egyszer jött egy döbbenetes, Molnár Ferenc tollára méltó pillanat az életetekben: anyukád immár tízévnyi kihagyás után visszatért a színpadra, teljesült régi álma, Pesten is színre léphetett, a Janikában, éppen veled. Ez mit jelentett nektek? Kárpótlást? Jutalomjátékot?
– Inkább keserűséget, szomorúságot. A megkésettség szívszorító érzését… Korábban biztosan más lehetett volna, amikor anyu ereje teljében volt. De akkor már hiányzott belőle az energia. Inkább aggódtam, hogy a nem túl hosszú színpadi jelenlétet végigbírja-e. Szokása szerint kezdés előtt két órával ott ült az öltözőjében, és koncentrált. Ő, a nagy, drámai szerepek királynője a maga teljes vehemenciájával készült egy néhány mondatos aranyos csacskaságra! Volt valami nagyon keserű ebben. Nem a játék felszabadult öröme volt, hanem az idő elmúlásának melankóliája.

– Annyiféle időszakában, annyiféle helyzetben, állapotban láttad az anyukádat. Mi az a kép, ami benned megmaradt róla?
– Nincs egyetlen kép. Folyamatosan másként. Hol gyönyörű nőként, akit rajongva figyeltem. Hol a társaság központjaként, aki elragad mindenkit, hol önfeledt anyukaként, aki nagyon vicces dolgokat mond, hol megkeseredett asszonyként, akivel veszekszem, hogy szedje már össze magát… De mindig olyan emberként, aki nem adta fel soha, és örökkön harcolt céljai megvalósításáért a világgal és önmagával…

Udvaros Dorottya: Cikkünk az e heti Nők Lapjában jelent meg. További cikkeink az aktuális számból:

Ha előfizetnél a Nők Lapjára, itt és most megteheted!
Csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

Vegyél részt a kutatásunkban!

A kérdőív kitöltése anonim, és az internetezési szokásokat mérjük fel benne. A részletekért kattints!

KITÖLTÖM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése